2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban és 2021-ben elismerő oklevélben részesült tudományos és fantasztikus podcast univerzum

A James Webb Űrtávcső "belülről"

Sokolébresztő #121

2021. december 16. - Sokolébresztő

A legújabb Sokolébresztőben nagy örömömre Detre Örs Hunor, a heidelbergi Max Planck Institut für Astronomie munkatársa vendégeskedett, aki gyerekkorában leginkább Mézga Aladár szeretett volna lenni. (Ez amúgy azért is különösen adekvát, mert én viszont Dr. Emzéperix "álnéven" szereplek űrös háttérműsorunkban.) Aladár, mint tudjuk, nagyon értett a különböző elektromos kütyük összeberheléséhez, s végül megalkotott egy felfújható űrhajót, amit egy hegedűtoknyi kis helyre össze lehetett hajtogatni. Éjszakánként aztán ezzel járt-kelt az Univerzumban, felderítve más naprendszerek lakható bolygóit. Hősünk végül nem lett ugyan Mézga Aladár, de ennél közelebb az aladársághoz kevesen juthattak: kitanulta a villamosmérnökséget, a fizikát és a csillagászatot, s ezután belecsöppent a huszonegyedik század egyik legnagyobb nemzetközi tudományos műszerfejlesztő-projektjébe, melynek célja egy horrorisztikusan kis helyre (ha nem is hegedőtok-méretűre) összecsomagolt kihajtogatható űr-óriástávcső létrehozása volt. Aladár űrhajójához hasonlóan ez a szerkezet lehetővé fogja tenni sok egyéb mellett azt is, hogy exobolygók légkörének összetételét vizsgálgassák vele, akár potenciális biomarkerek, életnyomok után kutatva. Az eszköz természetesen nem más, mint a várva várt James Webb Space Telescope (JWST), melynek egyik fő műszere a MIRI (Mid-Infrared Instrument) részint Örs vezetése alatt készült, s immár a Kourou-i indítóhelyen, Francia Guayanában várja az igazság, vagyis a start egyre csak halasztódó pillanatát.

sokol_cover121.jpg

Vendégünk projektvezetőjeként sok izgalmat és frusztrációt végigélhetett az elmúlt közel másfél évtizedben: a JWST fejlesztése ugyanis olyan kihívásokat tartogatott, melyeknek megoldására egyszerűen nem létezett precedens. Soha senki nem tervezett és épített korábban például űreszközre olyan, méhsejtszerűen hatszögekből összeállított főtükröt, melynek teljes 6,5 méteres átmérője nagyobb, mint hogy bármelyik hordozórakéta orrkúpja alá beférhetne. Így aztán a tükörszegmenseket is a nyílt világűrben kell majd virágszirmokként egybenyitni, de úgy, hogy a tizennyolc darab 1,32 méteres átmérőjű egyenként jó húszkilós hatszög legalább olyan pontosan illeszkedjen végül egymáshoz, mint egy emberi hajszál vastagságának századrésze. S ez még mind nem elég a sikerhez: a JWST ugyanis egy gigantikus infravörös távcső, azaz rendkívül fontos a rendszer megfelelő hűtése. Erre szolgál a mintegy teniszpálya nagyságú mylar-fóliákból készült többrétegű nappajzs, melynek kinyitása a földi gravitációs környezetben csak nagyon trükkösen és korlátozott mértékben tesztelhető. Ám ez is kevés a megfelelő hűtéshez, a MIRI működéséhez ugyanis -266°C-ra van szükség, éppen csak egy hangyacsápnyival az abszolút nulla fok fölött. Ezt kriogenikus hűtés fogja biztosítani, mely Örs szerint lényegében "olyan, mint egy hűtőszekrény, csak kicsit drágább". Na és persze milliószor komplexebb. Órákig lehetne sorolni a fejlesztés egyéb technikai nehézségeit, melyek megmagyarázzák, hogy hogyan alakulhatott úgy a legendásan sokat csúszó űrprogram története, mint ahogy az alábbi ábrámon látható.

jwst_eta.jpg

Néhány évvel ezelőtt azt kezdtem el a grafikonon rögzíteni, hogy a neten fellelhető adatok szerint a projekt 1997-es definiálásától kezdve mikor mit mondtak az illetékesek arról, hogy mennyi idő van hátra a startig. Jól látható, hogy a sok-sok csúszás miatt az indítás effektíve csak harmadolyan ütemben közeledett, mint ahogy az idő ténylegesen múlt (vagyis az illesztett egyenesem meredeksége mintegy -1/3), magyarul a management átlagosan harmadannyira becsülte a fejlesztés részfeladatainak időtartamát, mint amennyit azok valóban igénybe vettek. (Mindennek a költségvonzatait nem mertem ábrázolni.) Ha a projekt menete ezt a trendet követte volna, a startra csak 2025 környékén került volna sor. Bár e sorok írásakor épp újabb halasztásokról érkeznek hírek, azért ennyire pesszimisták ezen a ponton már nem lehetünk: nagy valószínűséggel néhány héten belül valóban a magasba emelkedik a JWST (kopp-kopp). Az adásban fény derül az idáig vezető hosszú út jónéhány mérnöki horrorsztorijára, gikszerekre, lélekölő nehézségekre és frappáns megfejtésekre az elmúlt néhány évből. Hallgassátok szeretettel!

A Sokolébresztő epizódjai elérhetőek Soundcloud- és YouTube-csatornánkon, valamint iTunes-on és Spotify-on is! Kattins ide!

emTV.hu // Tilos Rádió // fotó: ESA, Vincze Miklós // cikk: Vincze Miklós

post_sc.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://parallaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr7616780368

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása