2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban és 2021-ben elismerő oklevélben részesült tudományos és fantasztikus univerzum

Scott Carpenter hajmeresztő kalandjai az űrben

Sokolébresztő #133

2022. június 02. - vinczemiki

A legfrissebb Sokolébresztőben folytattam azt a sporadikusan jelentkező sorozatot, amelyben a hatvan évvel ezelőtti történelemmel párhuzamosan haladva sorra vesszük az akkori aktuális űreseményeket. 1962. májusának végére már elmondhatta az Emberiség, hogy hat küldöttje járta meg a világűrt, két szovjet és négy amerikai. Ezek a számok azonban önmagukban sokkal kevésbé tükrözik az akkori valós űrverseny-erőviszonyokat, mint mondjuk az űrrepülések időtartam-adatai. A szovjet Gagarin és Tyitov rendre másfél illetve huszonöt órát töltött Föld körüli pályán, míg az amerikai Shepard, Grissom, Glenn és Carpenter összesen gyűjtöttek kilenc és fél órányi repülési időt, ráadásul közülük csak az utóbbi kettő állt valóban műholdpályára bolygónk körül. Az sem egy mellékes körülmény, hogy az addigi négy Mercury-repülés közül kettő során enyhén szólva sem sikerült tökéletesen a visszatérés. Arról sorozatunkban már megemlékeztünk, hogy Grissom űrkabinja konkrétan az óceánba veszett a kiemeléskor. Ám Malcolm Scott Carpenter vízreszállása még ennél is drámaibbra sikeredett hat évtizeddel ezelőtt, olyannyira, hogy vízbe csobbanását követően nagyjából másfél órán át azt sem tudta a világ, hogy az asztronauta túlélte-e egyáltalán a leszállást. Ez az érdekességekben bővelkedő egyszemélyes űrutazás volt a 133. Sokolébresztő témája.    

sokol_ep133_cover.png

csik_patreon.jpg

Az 1962. május 24-én végrehajtott négy és fél órás küldetés furcsaságai már hónapokkal a start előtt elkezdődtek. A NASA ugyanis második emberes Föld körüli űrrepülésére eredetileg nem Carpentert, hanem a légierő ászát, Donald K. "Deke" Slaytont jelölte ki a hét Mercury-űrhajós közül. Ám Slaytonnál egy enyhe, a mai űrorvosi vizsgálatokon talán említésre sem méltó szívritmus-rendellességet diagnosztizáltak és az akkori hiperóvatos hozzáállásnak megfelelően az űrügynökség vezetése februárban úgy határozott, hogy Slayton repülő státuszát ideiglenesen felfüggesztik. (Ez aztán kissé elhúzódott: a legendás Deke-nek végül az 1975-ös amerikai-szovjet repülésig kellett várnia, hogy egy rakéta hegyébe ülhessen.) Slayton helyére így került be Carpenter, a haditengerészet pilótája, aki sok szempontból "csodabogárnak" számított a Mercury Hetek között. A csoportban minden bizonnyal ő érdeklődött leginkább a természettudományok iránt, s az űrutazást ennek megfelelően egy csodálatos lehetőségnek látta arra, hogy tanulmányozhassa a kozmikus környezetet. A pilóta buzgó hozzáálásának is köszönhető, hogy a mindössze három Föld körüli fordulatból álló repülés tervét a NASA kutatói abszurd mértékben megtöltötték tudományos kísérletekkel. Mindennek azonban meg is lett a böjtje: a rengeteg tennivaló alaposan szétforgácsolta Carpenter figyelmét, vészesen sok hajtóanyagot fogyasztott, alig hagyva elegendő mennyiségű hidrogén-peroxidot ahhoz, hogy a visszatéréskor a megfelelő irányba állíthassa a kabint. Ráadásul Carpenter a legkritikusabb szakaszban, a leszállás előkészítésekor szabályosan elbámészkodta az időt, így aztán nem éppen tökéletes helyzetben és az előírtnál három másodperccel később gyújtotta be a fékezőrakétákat.

1000px-scott-carpenter_recovery_nasa.jpg

Az Aurora-7 névre keresztelt kabin ugyan sikeresen átvészelte a leszállást, de a kijelölt csobbanási helytől mintegy négyszáz kilométerre érkezett le, olyan messzire a keresőhajóktól, hogy a kabin rádiójeleit sem tudták venni, vagyis a világ nem tudhatta, hogy az űrhajós életben van-e egyáltalán. Carpenter azonban egy kicsit sem volt szívbajos (még annyira sem, mint szegény Slayton), kikászálódott a kabinból és remekül elmúlatta az időt a túlélőkészlethez tartozó felfújható mentőcsónakban, amíg végre meglátta őt egy arra repülő keresőhelikopter. 

A repülés összességében tehát sikeresen zárult, rengeteg tudományos eredménnyel és még több műveleti jellegű tanulsággal szolgált. A megbízhatatlannak bélyegzett Carpentert a NASA szigorú fejesei mégsem engedték többször űrhajóba ülni. Hogy mik is voltak azok a rejtélyes fénylő "kozmikus szentjánosbogarak", amelyek annyira elterelték hősünk figyelmét, és még sok más egyéb érdekesség kiderül a legfrissebb Sokolébresztőből. Hallgassátok szeretettel!

Podcastjeink epizódjai elérhetőek a Facebookon, Soundcloud- és YouTube-csatornánkon, valamint iTunes-on és Spotify-on is! Kattins és válassz platformot!

emTV.hu // borítókép, fotó: NASA 

ban_premierelott.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://parallaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr7117841473

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása