Hol volt (a valóságban), hol nem volt (a szovjet hivatalos sajtókommunikáció szerint), de volt egyszer egy nagyhatalmi versenyfutás a Hold eléréséért. A küzdelem célja természetesen az űrhajósok Holdra juttatása volt, hiszen amúgy minden űrszondás Hold-elsőség terén a Szovjetunió masszívan "ledominálta" Egyesült Államokat az ötvenes évek vége és a hatvanas évek második fele között. De a hol-volt-hol-nem-volt űrversenynek ezt a "döntő menetét" az amerikaiak nyerték meg kiütéses győzelemmel, amikor ötvenegy éve ezekben a napokban Neil Armstrong, az Apollo-11 parancsnoka megtette híres kis lépését. (Amint azt mi is "leközvetítettük" tavaly a kerek évforduló tiszteletére. Itt meg is nézhetitek.) A nemes vetélkedés szép, átmeneti lezárásaként éppen negyvenöt éve találkozott Föld körüli pályán a szovjetek és az amerikaiak egy-egy űrhajója, s 1975. július 17-én kezet fogott odafönt az az ember, aki a szovjetek első űrhajósa lett volna a Holdon egy a másik fickóval, aki pedig majdnem az amerikaiak első holdraszállója lett.
Egy hosszabb elemzést megérne, hogy a szovjeteknek az emberes holdprogram miért nem jött össze. De tény, ami tény: az eredetileg részben ehhez (is) kifejlesztett Szojuz-űrhajóknak 1970-ben új célokat kellett keresni. A NASA pedig ugyanekkor már az Apollo-program vége utáni kényszerszünetre készült, teljes létbizonytalanságban: még olyan szenátorok is hallatni kezdték hangjukat, akik a nagy Hold-cél elérését követően egyenesen az űrügynökség feloszlatását látták volna kívánatosnak. Ebben a légkörben, s a nemzetközi helyzet általános enyhülése közepette került sor az 1970-es kéthatalmi űregyezmény ratifikálására, melyben sok egyéb amerikai-szovjet információcsere és kutatási együttműködés mellett egy közös űrrepülés terve is szerepelt.
Minden szervezési és kommunikációs nehézség (no meg a hivatásszerűen paranoid KGB és CIA folyamatos jelenléte) ellenére a két ország mérnökei és űrhajósai gyorsan megtalálták a közös hangot, s bámulatos hatékonysággal és profizmussal megszervezték a két űrhajót, két irányítóközpontot, számtalan földi követőállomást, egy kommunikációs műholdat, valamint egy vadonatúj, közös fejlesztésű összekapcsolórendszert magában foglaló Szojuz-Apollo–programot. A hétfői rádióadásunkban sok egyéb érdekesség is szóba került, például, hogy mit rosszcsontkodtak a NASA űrhajósai a bepoloskázott moszkvai szállodai szobájukban, hogy hogyan került az amerikai legénység életveszélybe az űrrepülés legutolsó perceiben, hogyan fogadott örökbe később Tom Stafford orosz gyerekeket és hogy mit üzen az ENSZ-főtitkár egy űrrajongó jegyespárnak. A műsor itt, a Tilos Rádió archívumában hallgatható vissza.
Korrekció: az adásban valótlanul állítottam, hogy a néhai Deke Slayton űrhajósnak a jobb középső ujja hiányzott. Vagyis ha hallhatta volna, bemutat(hat)ott volna nekem ezért. A valóság ezzel szemben az, hogy a bal gyűrűsujjának két ujjpercét vesztette el egy gyerekkori balesetben. De ez mindannyiunk nagy szerencséjére nem akadályozta pilóta- és űrhajósi pályafutását és az űrbéli tubusos "vodkázást". :)
emTV.hu // fotók: NASA, Roszkoszmosz
