<- vissza a Parallaxis Univerzumba
Nagyon eltűntünk mostanában, és többen teljesen jogosan tettétek szóvá ezt. Ezért szeretnénk elnézést kérni. Az elmúlt hónapokban azon dolgoztunk, hogy valamilyen formában folytatni tudjuk a Parallaxis Univerzum műsorait. Az idei évtől azonban ezt már kizárólag egyesületi formában tudjuk megtenni. Mivel csapatunk tagjai az ország és a világ különböző pontjain élnek, főszerkesztőnk és kreatív producerünk, Ádám például már Thaiföldön él, az egyesület megalakulásának koordinálása nem egyszerű feladat. Emiatt az elmúlt időszakban több adminisztratív akadállyal is meg kellett küzdenünk, és ezek megoldásán jelenleg is dolgozunk. A folyamat még tart, ezért egyelőre nem tudunk minden részletről beszámolni. Nem azért, mert nem szeretnénk, hanem mert mi magunk sem rendelkezünk még minden szükséges információval. Arra kérünk titeket, hogy legyetek még egy kis türelemmel, és műsoraink (egy része) a terveink szerint biztosan visszatérnek és folytatódnak! Ami pedig az elmaradt Sokolébresztő adásokat illeti, azokkal kapcsolatban is szeretnénk megnyugtatni mindenkit. Bár ezek jelenleg csak a Tilos Rádió archívumán keresztül érhetők el, de március 25-ig bezárólag feltöltjük őket a YouTube-ra, a megszokott podcast platformokra, valamint a Patreon-oldalunkra is. Köszönjük a türelmet és a megértést! Hamarosan folytatjuk, kérjük tartsa a vonalat!




