2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában részesült tudományos és fantasztikus podcast & blog

Eddigi legjobb összesített helyezését érte el a magyar csapat a csillagászati olimpián

2020. október 26. - emTV

Eddigi legjobb összesített helyezését érte el a magyar csapat a Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Olimpián – közölte a Tudományos Olimpikonok főszerkesztője, Békés Gáspár pénteken az MTI-vel.

122493999_3470079733105448_8181426775065858032_o.jpg

Tovább

Az éghajlat megváltozása okozhatta a korai emberfajok vesztét

Az éghajlat megváltozása valószínűleg kulcsszerepet játszott a korai emberfajok kihalásában – derült ki a One Earth című folyóiratban publikált új tanulmányból, amely egy éghajlati modellt és a fosszilis rekordot ötvözve vizsgálta, hogy mi okozhatta a Homo nemzetségbe tartozó emberelődök vesztét.

cave-5466266_1280.jpg

Tovább

A korábban hittnél kisebb és közelebb van a Földhöz a Betelgeuse óriáscsillag

A korábban hittnél kisebb és közelebb van a Földhöz a Betelgeuse óriáscsillag, még akár százezer évbe is telhet, mire szupernóvaként felrobban, állapította meg egy magyar csillagászt is a tagjai között tudó nemzetközi kutatócsoport – tudatta az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat pénteken az MTI-vel.

betelgeuse-11642.jpg

Tovább

Meghatározták a csontok egészségéhez szükséges mozgás és alvás mennyiségét ausztrál kutatók

Ausztrál kutatók meghatározták, milyen összetételű a gyerekek ideális napja a csontjaik egészsége szempontjából. A Dél-ausztráliai Egyetem kutatói 804 gyereket vizsgáltak meg, mindannyian 11-13 évesek voltak. A témában a világon elsőként készített tanulmány megállapította, hogy a gyerekeknek több közepes-erős intenzitású testmozgásra, több alvásra és kevesebb üldögélésre van szükségük, hogy a csontjaik egészségesek maradjanak – olvasható az egyetem közleményében, amelyet a Science Daily tudományos hírportál ismertetett.

skeletons-1617539_1280.jpg

Tovább

Ozirisz király és az ősanyag

Sokolébresztő #91

Hol volt, hol nem volt, olyan négy és fél milliárd évvel ezelőtt, vagy egy kicsit még annál is régebben, volt egyszer egy gyanúsan átlagos, nagyjából százezer fényév átmérőjű spirálgalaxis, s annak egy külsőbb tartományában egy szörnyen közönségesnek látszó sárga törpecsillag. Volt ennek a kis csillagnak jó nagy por- és gázfelhője, ami örvénylett, forgott körülötte, mint valami lapos korong. Történt pedig, hogy ebben a lemezkében szépen lassan elkezdtek kisebb-nagyobb anyagsűrűsödési gócpontok keletkezni, s ahogy teltek-múltak a százmillió évek, a gömböcök egyre nagyobbak és nagyobbak lettek, végül jókora bolygókká terebélyesedtek. Ezek belseje aztán úgy, de úgy felmelegedett, hogy hosszabb-rövidebb időre mindegyikük izzó, forró katlanná változott, felismerhetetlenül átalakítva ezzel a bolygórendszer eredeti építőköveit, hogy aztán vulkánkitörések és felszínrepesztő nagy becsapódások révén jól szétterítsék az újjá formált anyagot. Ám akadtak kisebb gócocskák is, amik nem nőttek elég nagyra ahhoz, hogy igazán felmelegedjenek, s még csak gömb alakot sem öltöttek. Ezek azóta is szerényen, kő- jég- és vastömbök lazábban összetartó kis kupacaiként róják köreiket a Nap körül. A nagybolygók mellett eltörpülő "örök gyermekek" ők, s változatlanul hordozzák a bolygórendszer ősöreg, eredeti anyagát. Egy szép napon aztán az egyik gömbszerű bolygó felszínén kialakult egy szörnyen kíváncsi kis élőlény, akit nagyon érdekelt, hogy hogyan is kezdődött ez az egész mese, így aztán épített egy okos kis szerkezetet, s elküldte kétszázmillió kilométernyire az egyik keringő kiskupachoz, hogy leszakítson belőle egy darabka ősanyagot és hazahozza a kíváncsi lényecskéknek, hogy megvizsgálják.

osiris.jpeg

Tovább

Az apokalipszisen és az eseményhorizonton túl

Parallaxis Podcast #35

A tudományos ismeretterjesztés egyik érdekes tapasztalati ténye, piszkos műhelytitka, hogy ha az ember leírja azokat a varázsszavakat, hogy "szupermasszív fekete lyuk" meg "szingularitás", jelentősen megugrik az adott bejegyzés vagy cikk olvasottsága. Ha mindehhez azt is hozzávennénk, hogy "posztapokaliptikus", akkor aztán tényleg leolvadna a szerver. Nos, a sors, mely tudvalevőleg a legjobb adásmeneteket és műsorajánlókat szerkeszti, úgy hozta, hogy minden előzetes tervünkkel ellentétben ez az írás és persze a hozzá tartozó friss Parallaxis Podcast bizony tobzódni fog ezekben a hiperkattintékony kifejezésekben. Ugyanis a következő történt: megegyeztünk abban, hogy új adásunkban megvizsgáljuk a science fiction és a tudomány látásmódját egy olyan Emberiségről, amely megfogyatkozva, múltját nagyrészt elfeledve, de átvészel valamiféle brutális, civilizációkat elsöprő kataklizmát. Miképpen hullana atomjaira a "világfalu" globalizált közössége, s miféle törzsi ellentétek formálnák a helyébe lépő új világot? Hogyan, mennyi idő alatt venné vissza az anyatermészet a beépített, megművelt földterületeket? S kell-e mindehhez egyáltalán egy grandiózus, drámai világvége-esemény, vagy alattomosan, szinte észrevétlenül is belecsusszanhatunk egy posztapokaliptikus jövőbe mai véleménybuborékokkal dúsított, babonákat piedesztálra emelő társadalmunkból? Szóval ilyesmikről lett volna szó, és csakugyan ez is lett műsorunk fő vezérfonala. De közben bejelentették a 2020-as fizikai Nobel-díjat.

gas-mask-1714092_1920.jpg

Tovább

Magyarázatot találtak a Pluto hegyeit borító "hóra"

A NASA New Horizon nevű űrszondája 2015-ben fedezte fel a havasnak tűnő hegyeket a törpebolygón. Ilyen vidéket még sehol másutt nem figyeltek meg a Naprendszeren belül, csak a Földön. De míg bolygónkon a légköri hőmérséklet a magassággal arányosan fokozatosan csökken, a Plutón fokozatosan emelkedik a napból érkező sugárzás hatására – olvasható a PhysOrg.com tudományos-ismeretterjesztő hírportálon: nem jég, hanem fagyott metán alkotja a "hósapkát".

pluto-1315109_1280.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása