2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjával, 2020-ban, 2021-ben és 2023-ban oklevéllel jutalmazott tudományos és fantasztikus podcast multiverzum


Vincze Miklós ritka űrkutatási relikviáira licitálhatsz most

Az átverés enyhítésére árverést tart a Parallaxis Univerzum

2025. január 31. - emTV.hu

Egyedülálló űrkutatási relikviák kerülnek aukcióra egy különleges licit keretében, amelynek bevételével egy nehéz helyzetbe került kollégát támogatnak a Parallaxis Univerzum alkotói. Vincze Miklós fizikus, tudományos szakember felajánlásaiból származó tárgyak most jótékonysági célból bocsáttatnak…

Bővebben

Már a rendőrség is keresi a 3 milliót ellopó Zhang Xiaochuant

A nyomozóhatóság várja az ügy előremozdítását segítő információkat

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi kapitánysága felfüggesztette a nyomozást a nagyobb értékre elkövetett lopás ügyében, amely során 3 millió forintot tulajdonított el a 2024. februárja óta hazánkban tartózkodó, eddig a Budapesti Gazdasági Egyetem Külkereskedelmi Karán tanuló 22 éves kínai…

Bővebben

Csalás és lopás áldozata lett Horváth Ádám Tamás

A kreatív producer segítséget kér az elkövető felkutatásához

Horváth Ádám Tamás, a Parallaxis Univerzum kreatív producere összesen 9.700.000 forintos kárt szenvedett el egy csalás és lopássorozat következtében. Az ügy középpontjában egy Zhang Xiaochuan nevű, Kínából érkezett 22 éves férfi áll, aki a Budapesti Gazdasági Egyetem Külkereskedelmi Karán tanul, és…

Bővebben

Barkóczi Norbert elhagyja a Parallaxis Univerzumot

Nem a Parallaxis Podcast évadzárója volt Norbi utolsó szereplése

Másfél év sikeres együttműködés után elhagyja a Parallaxis Univerzum csapatát a podcast-multiverzum felelős szerkesztője, Barkóczi Norbert – jelentette be a hírt a Parallaxis Podcast évadzáró adásában a műsor kreatív producere és általános főszerkesztője, Horváth Ádám Tamás.

Bővebben

Decembertől pénteken is új podcastek a Parallaxis Univerzumban

Visszatér a SzubZsáner, indul a Szomszédok podcast

Decembertől nem csak hétfőn és csütörtökön, hanem már pénteken is podcast premierek várják mindazokat, akik belépnek a Parallaxis Univerzumba! A pénteki adásnapon új műsorok és új műsorvezetők mutatkoznak be a Retroverzumban, és visszatér a SzubZsáner – avagy a kedvenc könyves műfajom a sci-fi című…

Bővebben

Columbo podcast indul a Parallaxis Univerzumban

Új műsorvezető csatlakozik a Csak még egy kérdés! csapatához

Június 26-án végre valóban elindul a már hónapok óta tervezett új műsorunk, amelyben állandó beszélgetőtársaink a folyton szivarozó, ballonkabátos, ügyefogyottan lábatlankodó hadnagy nyomába erednek, és az aktuális epizód megvitatásán túl igyekeznek felderíteni a filmsorozatban látható bűntények…

Bővebben

Ivanics-Rieger Klaudia (1989 – 2023)

Bizonytalan ideig, de márciusig biztosan leállunk a podcastekkel

Leírhatatlan mély fájdalommal tudatjuk veletek, hogy elhunyt Ivanics-Rieger Klaudia, a Parallaxis Univerzum műsorvezetője és felelős szerkesztője, a Bakonyi Csillagászati Egyesület alapító tagja, a barátunk... Klaudia 2021-ben csatlakozott podcast univerzumunkhoz: huszonkét Parallaxisban szerepelt,…

Bővebben

2023-ban gyorsulva tágul a Parallaxis Univerzum!

Visszatér a SzubZsáner, jön a 100. adás

Tavaly a Sokolébresztő és a Parallaxis mellett elindult a SzubZsáner és a White Sam, 2023-ban pedig tovább tágul a Parallaxis Univerzum! A megszokott műsoraink mellett elstartol a Médiazabálók, az Űrszekerek – A Star Trek podcast, és a Csak még egy kérdés! – A Columbo podcast, illetve tavasszal a…

Bővebben

Betegség miatt bizonytalan időre távozik Ivanics-Rieger Klaudia

Szolgálati közlemény

Egészségügyi problémák miatt bizonytalan ideig nem vezet műsort a Parallaxis Univerzumban Ivanics-Rieger Klaudia – hirtelen távozása több podcast megjelenését is érinti. A Bakonyi Csillagászati Egyesület alapító tagja másfél éve csatlakozott az [emdé] média podcast-divíziójához, ahol eddig huszonkét…

Bővebben

Egészségügyi okok miatt ideiglenesen távozik a Parallaxis Univerzum kreatív producere

Közlemény

Egészségügyi okok miatt távozni kényszerül a 2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban és 2021-ben elismerő oklevélben részesült tudományos és fantasztikus podcast univerzum főszerkesztője és kreatív producere, Horváth Ádám Tamás. A 37 éves szakember az elmúlt héten szenvedett agyi…

Bővebben

Színészekkel készült archív interjúkkal készülünk a nyárra

Parallaxis Anno: a Legendák Archívuma

Július 18-tól Parallaxis Anno címmel új podcast-sorozat indul a Parallaxis Univerzumban! A műsorban elsősorban az emTV.hu archívumából válogatunk ismert színművészekkel készült ma már nem, vagy csak nehezen elérhető beszélgetéseinkből, amelyeket jórészt még a kétezres években készítettünk a…

Bővebben

Húsvétkor érkezik a Parallaxis nosztalgikus filmes kibeszélője

A júliusi premier előtt a Parallaxis Patreon oldalán

Sok olyan, főleg klasszikusnak mondható 80-as, 90-es évekbeli kisképernyős sci-fi alkotás van, ami témáját, alapsztoriját tekintve, vagy egyéb okokból nem fér bele a Parallaxis Podcast adásaiba. Főszerkesztőnk például már négy éve kutat valami ürügy után, hogy a Szellemirtókról adás készüljön, de…

Bővebben

A Parallaxis Univerzum a segítségeteket kéri

Csak Ti biztosíthatjátok a Parallaxis Univerzum jövőjét!

Mi itt a Parallaxis Univerzumban már 1999 óta igyekszünk szórakoztatva bemutatni a tudomány és fantasztikum világát. A Parallaxis több mint 20 éves története során számtalan magyar és külföldi kutatót láttunk vendégül, mint például Avi Loebet, a Harvard Egyetem Csillagászati Tanszékének vezetőjét,…

Bővebben
süti beállítások módosítása