Egyszer volt, hol nem volt, élt a hatvanas évek Amerikájában egy hölgy. Eleanor Foraker az International Latex Corperationnél dolgozott, és többek közt babaruhákat varrt. Egyik nap megérkezett hozzá a tündérkeresztanya, igaz, NASA egyenruhába bújtatva, és megtörtént a mesebeli felkérés! Ellie és csapata kézzel varrta meg az Apollo-űrhajósok űrruháit. Minden egyes tűöltést megszámoltak, sőt, még a gombostűket is külön jegyzőkönyvezték.
Egyszer volt, hol nem volt, élt a hatvanas évek Amerikájában egy hölgy
Ezzel nem mondtam sokat, hiszen, szerintem, a hatvanas évek Amerikája tele volt remek asszonyokkal. Ők voltak azok, akik ott sürögtek-forogtak a háttérben, és munkájuknak köszönhetően a férfiak nagyszerű tetteket tudtak végrehajtani. Gondoljunk csak a szoknyás számítógépekre! Kathrine Johnson hogyan számolt röppályákat…! Ott a legendás John Glenn-féle, mára már legendás sztori, ami a Friendship-7 indítását megelőzte – amikor az űrhajós kifejezetten kérte, hogy a matematikusnő is ellenőrizze a pályaadatokat. Vagy ott volt a modern programozás anyja, Margaret Hamilton, aki mérnöki tudásával lendített nagyot az Apollo-program sikerességén. És ne feledkezzünk meg a Hubble-anyjáról sem, Nancy G. Romanról, aki remek cikkeivel, csillagászati kutatásaival és persze az űrteleszkópban való munkásságával milyen értékes lábnyomot hagyott a tudományban.
Mai hősünk is hasonlóan nagyot alkotott, bár ő nem a tudományos pályája miatt vált ismertté. Eleanor Foraker az International Latex Corperationnél dolgozott, és babaruhákat varrt. Teljesen hétköznapi munka volt ez. Ellie is babanadrágokat varrt azon az ominózus napon. Egyik nap megérkezett hozzá a tündérkeresztanya. Igaz, NASA egyenruhába bújtatva, és megtörtént a mesebeli felkérés: te és csapatod lesztek azok, akik az űrhajósok ruháit el fogjátok készíteni! Elkezdődött egy roppant aktív időszak. Jöttek a nyolcvan órányi munkával teli hetek, három évig semmi szabadság, és két idegösszeomlás.
A delaware-i International Latex Corporation a Playtex melltartók gyártásáról volt ismert. Finom, pontos, igényes munkájuk szerzett nekik hírnevet. Miért fontos ez? Ez egy viselőjére szabott, rugalmas, testhezálló ruhadarab. Pont olyan, amilyenre a Holdon is szükség lesz. Kellett is ez a megszokott precízség, hiszen ezeket az anyagokat csakis egyetlenegyszer lehetett varrni, korrigálásra nem volt lehetőség. Egy szövetből készült mini-űrhajó létrehozása volt a feladat.
A Hamilton Standard, egy mérnöki cég kapta meg a projekt felügyeletét, hiszen ők már tapasztaltak voltak egy ilyen kaliberű kormányzati szerződésű program lebonyolításában.
Biztonsági okokból munka alatt nem használhatták a szokásos varrószerszámokat. A tizenhét réteget több száz méteres varrásokkal kellett rögzíteniük. Egy varrás kevesebb, mint 1/64 hüvelyk (ez 0,025 cm!) hosszú lehetett. Centiméterről centiméterre haladva példátlan pontossággal varrtak. Sok munkásnő módosított varró-/taposógépet használt, aminek működési elve: egy lépés, egy öltés. Gondoljunk bele: futballpályányi hosszon keresztül kellett öltésről öltésre lépegetni!
A varrótűkre kiemelt figyelmet fordítottak: minden egyes gombostűt, varrótűt jegyzőkönyvezni kellett. Egy sem maradhatott a ruhában, hiszen az végzetes balesetet okozhatott volna. 1967-ben felfedeztek egyetlenegy darabot, ami valahogy ottmaradt. Onnantól kezdve nemcsak kézzel, de röntgen gépekkel is átnézték a kész munkadarabokat. Ezen szúrós kis eszközök szigorúan számozottak voltak, amiket a műszak végén le is kellett adni.
De nem csak a varrás volt kihívás. A rugalmas latexet, a lehelletnyi vékony Mylar, Dacron és Kapton rétegeket is egymásra kellett varázsolni. Tizenhat réteg került egymásra, amiket ecsetekkel és speciálisan ragasztóval állították össze ember alakúvá, azaz az űrhajós testformájának megfelelő formájúvá. Egyetlen Mylar réteg vastagságnyi tűréshatárral kellett dolgozni, nem lehetett vastagabb, mert akkor szintén kárba veszett volna minden addigi fáradozás.
1969. július 21-én volt az első éles teszt: Armstrong és Aldrin meg-megcsúsztak, de természetesen az űrruhák nem szakadtak el. A következő hónapokban az asztronauták ezekben a formabontó öltözékben többször is visszatértek a Holdra. Felfedeztek, kísérleteztek, dolgoztak, sőt még golfoztak is Földünk hűséges kísérőjén. Mindannyian épségben hazatértek, hála többek közt Ellie Foraker ügyes kezeinek. Egy anekdota kering az űr-varrónőinkről is. Az asztronauták el-ellátogattak néha a gyárba. Egyik alkalommal James Lovell egy üzenetet hagyott az asszonyoknak:
"Köszönöm, hogy egyenesen és gondosan varrtak. Nem szeretném, ha a Holdon elszakadna a nadrágom."
És hogy mennyire rábízhatták az asztronauták az életüket a fürge ujjú hölgyekre, még az Apollo-program ejtőernyőit is ők készítették el. Arról már nem szól a fáma, vajon ezen ejtőernyőkbe is hímeztek titkos üzenetet, mint ami a Perserverance landolásakor látott napvilágot? De ha végig gondoljuk a szigorú biztonsági óvintézkedéseket, már meg is van a válasz erre...
emTV.hu // fotók: MIT Press // Ralph Morse / The LIFE Picture Collection / Getty Images // CNN Backstory
