Vélhetően decemberben lesz megfigyelhető az a Naprendszeren kívülről érkezett üstökös, amelyet egy amatőr csillagász fedezett fel a Krím-félszigeti Asztrofizikai Obszervatóriumban – hangzott el az M1 csütörtöki adásában. Kiss László csillagász a műsorban elmondta: az üstökös valószínűleg december elején lesz a Föld közelségében, mintegy kétszázmillió kilométer távolságra, ami azt jelenti, hogy távcsövekkel meg lehet majd figyelni.
Hozzátette: a napokban a Kanári-szigeteken óriásteleszkóppal készült színkép szerint az újonnan felfedezett üstökös a Naprendszer többi üstököséhez hasonlít.
Az égitest a jelek szerint – a tökéletes körtől jelentősen eltérő – hiperbolikus pályán mozog, ami arra utal, hogy egy másik bolygórendszerből származhat. A 2017-ben azonosított Oumuamua után ez lehet a második észlelt objektum, amely a csillagközi tér mélyéből érkezett.
A C/2019 Q4 (Boriszov) nevű objektumot augusztus 30-án fedezte fel Gennagyij Boriszov amatőr csillagász a Bahcsiszerájban lévő Krím-félszigeti Asztrofizikai Obszervatóriumban. Az égitest akkor nagyjából négyszázötvenmillió kilométerre volt a Naptól.
Az apró, halvány Oumuamuával ellentétben az újonnan felfedezett égitest nagy méretű, nagyjából húsz kilométer átmérőjű és fényes.
Az Oumuamuát csak viszonylag rövid ideig, 2018. január 2-ig tudták nyomon követni a csillagászok, amíg az objektum el nem tűnt a legerősebb űrtávcsövek látóköréből is. A Boriszov viszont még csak közeledik a Naprendszer felé, ami azt jelenti, hogy a kutatóknak legalább egy évük lesz a megfigyelésére.
emTV.hu // MTI // fotó: Gemini Obszervatórium / NSF / AURA