Pontosabb a mesterséges intelligencia (AI) az orvosoknál a mellrák mammográfiai diagnosztizálásában a Nature című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint. Egy amerikai-brit kutatócsoport, köztük a londoni Imperial College és a Google Health szakemberei hozták létre azt az algoritmust, amely mintegy huszonkilencezer nő röntgenfelvételei alapján "tanulta meg" a diagnosztizálást. Az algoritmus a mammográfiai felvételek olvasásában hat orvost múlt felül – olvasható a BBC hírportálján.
A tanulmány szerint a mesterséges intelligencia annyira jó, mint két orvos együttvéve. Ráadásul fáradhatatlan, és a szakemberek szerint pontossága tovább javítható.
Számos ország egészségügyi protokollja szerint két radiológusnak kell elemeznie a nők röntgenfelvételeit. Amennyiben nem esik egybe véleményük, egy harmadik orvost is bevonnak a feladatba.
A tanulmányban a kutatók anonim felvételeket tápláltak be a számítógépbe. A orvosokkal ellentétben a mesterséges intelligencia csak a mammográfiai felvételeket látta, nem ismerte a páciens állapotának történetét.
Eredményeik szerint az AI pontosabb volt a diagnosztizálásban annál, mint amikor azt egyetlen orvos végezte, és ugyan olyan jó volt, mint amikor két orvos együtt elemezte a felvételeket.
Előző esetben 1,2 százalékkal csökkent a hamis pozitív és 2,7 százalékkal a hamis eredmények aránya.
A BBC felhívta a figyelmet arra, hogy egy radiológus képzése több mint egy évtizedet vesz igénybe, és Nagy-Britanniában például jelenleg több mint ezer radiológus hiányzik az állami egészségügyi rendszerből.
emTV.hu // MTI // címlapképünk illusztráció