2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban, 2021-ben és 2023-ban oklevéllel jutalmazott tudományos és fantasztikus podcast multiverzum

Évmilliók óta alakítja a természetet az emberi tevékenység

2020. január 22. - emTV.hu

Az emberi tevékenység évmilliók óta hatással van a természetre, egy új kutatás szerint ez a hatás jóval jelentősebb és hosszabb ideje tart, mint amit valaha elképzeltek a tudósok. A fajok kihalása jóval azelőtt elkezdődött, hogy az emberi faj kifejlődött volna, és talán az emberelődök indították el az új kutatás szerint.

sky-2996551_1280.jpg

A kelet-afrikai nagy testű emlősök számának csökkenése például az emberek miatt következhetett be a szakértők szerint. A fajpusztulás nagyjából négymillió évvel ezelőtt kezdett fokozódni. Ez fosszilis leletek szerint egybeesik azzal az időszakkal, amikor az ősi emberi populációk ezen a területen éltek – írja a BBC News.

"Olyan negatív hatással vagyunk ma a világra és a fajokra, amelyek benne élnek, mint soha korábban. De ez nem azt jelenti, hogy a múltban igazi harmóniában éltünk volna a természettel"

– mondta Soren Faurby, a Göteborgi Egyetem kutatója, a tanulmány egyik szerzője.

"Nagyon sikeresek vagyunk a források monopolizálásában manapság, eredményeink pedig azt mutatják, hogy valószínűleg ez így volt őseink esetében is"

– tette hozzá. A tudósok megvizsgálták a kis- és nagytermetű húsevők kihalásának alakulását és azt, hogy ez milyen összefüggésben van a környezeti változásokkal, többek közt az esőzésekkel és a hőmérsékleti értékekkel.
Elemezték az emberi faj ősei, köztük az Australopithecus és az Ardipithecus agyának méretében bekövetkezett változásokat.

Arra jutottak, hogy a nagy húsevők kihalása összefüggésbe hozható az emberelődök agyméretének növekedésével és a növényzet változásával, de nem függ össze a csapadék és a hőmérséklet változásaival.

A kelet-afrikai húsevők kihalására azt a magyarázatot találták, hogy ezek az állatok az ember közvetlen konkurenciái voltak a táplálékért való versengésben: az emberek például megszerezhették a kardfogú tigrisektől a frissen elejtett zsákmányt.

"Eredményeink szerint a biodiverzitásra kifejtett jelentős antropogén hatás évmilliókkal korábban kezdődött, mint azt korábban becsülték"

– áll az Ecology Letters című szaklapban megjelent tanulmányban. Egy tavalyi jelentés szerint mintegy egymillió állat- és növényfajt fenyeget a kihalás veszélye a következő évtizedekben. Egy szintén nemrég megjelent tanulmány pedig arra a következtetésre jutott, hogy a városok növekedése, az erdők mezőgazdasági célú irtása, a halak iránti növekvő kereslet jelentős módon megváltoztatta a földterületek közel háromnegyedét és a vizek több mint kétharmadát.

emTV.hu // MTI // címlapképünk illusztráció

tudomany_es_fantasztikum.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://parallaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr4215419430

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása