2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában részesült tudományos és fantasztikus podcast & blog

Skylab, a NASA első űrállomása

Sokolébresztő #75

2020. március 12. - vinczemiki

A hétfői Sokolébresztő a Holdat meghódító dicsőséges Apollo-program "farvizén" létrejött tudományos űrállomásról, az 1973-ban felbocsájtott Skylabről szólt. Armstrong "kis lépése", vagyis a Hold-kihívás váratlanul sikeres teljesítése után a NASA ott állt egy nagy adag, a gyártóktól plusszban berendelt hardverrel (Saturn-rakétákkal, Apollo-űrhajókkal és egyebekkel) no és egy osztagnyi viszketegen repülni vágyó, évekkel korábban verbuvált kutatóűrhajóssal (orvosokkal, fizikusokkal, csillagászokkal), akik a holdi repüléseken nem kaphattak szerepet. Megszületett hát a Skylab-űrállomás remek ötlete: nosza, alakítsunk lakó- és kutatóhellyé egy Saturn V-rakétafokozatot és küldjük föl Föld körüli páyára, aztán pedig repítsük utána a frusztrált kockákat, hadd kutakodjanak végre odafönt az Emberiség javára.

small_skylab.jpg

Az elgondolás valóban csodálatosnak bizonyult — a Skylab eredményei végül egy Nobel-díjat is hoztak a konyhára  de a megvalósítás közel sem volt zökkenőmentes. Rögtön a start után megpecsételődni látszott az "égi laboratórium" sorsa, amikor a mikrometeorit- és sugárzásvédő burkolat egy része leszakadt, egyrészt tönkretetéve az energiaellátásért felelős nagy "elefántfül"-napelemtáblákat, másrészt pedig szabad utat engedve a Napnak, hogy balzsamos 50°C-ra emelje a lakóegység hőmérsékletét. Kutatásaink szerint ez az érték nem összeegyeztethető a szaunán kívüli emberi élettel. Szerencsére az űrügynökség rendelkezésére állt "Mr. Fix It" a houstoni megoldóember és Pete Conrad, az egyik legtapasztaltabb (a Holdat is megjárt) űrhajós, így hősies küzdelmek árán és veszélyes űrsétákkal sikerült működőképes állapotba hozni a Skylabet. A többi pedig már történelem. Egy biztos: azóta sem épített senki ekkora űrbéli "szobát", ahol ilyesféle tornagyakorlatokat lehetett végezni. 

Emellett a Skylab forradalmasította a napfizikát, az űrorvostant és új szintre emelte a kozmikus földmegfigyelést. És még azt is megtanultuk, hogy hogyan tudnak a pókok hálót szőni súlytalanságban (rosszul). Aki ennél is többre kíváncsi a témával kapcsolatban, az erre találja a hétfői adás felvételét a Tilos Rádió archívumában.

emTV.hu // Tilos Rádió

tudomany_es_fantasztikum.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://parallaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr1515513746

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.