Megvan az a történet, amiben egy ikerpár egyik tagja a Földön marad, a másik meg elindul egy űrutazásra, majd miután 28 160 km/h sebességgel megtett 231 millió kilométernyi utat újra találkoznak? Nem, ez kivételesen nem egy tanmese a speciális relativitáselméletről, hanem egy igaz történet négy-öt évvel ezelőttről. A Tilos Rádióban jelentkező Sokolébresztő műsorunk legfrissebb adásában erről a páratlan űrkísérletről és a hosszú távú űrrepülés égészségügyi hatásairól folyt a szó Scott Kelly magyarul is megjelent zseniális könyve kapcsán.
Scott Kelly és egypetéjű ikertestvére Mark a New Jersey-i West Orange városának egy lecsúszott külvárosi negyedében egy agresszív, a családot rendszeresen terrorizáló alkoholista rendőr gyermekeként cseperedett fel. A Kellyket nem vetette fel a pénz, így Scott édesanyja is úgy döntött, rendőrnek áll. Mindeközben a srácokat egyáltalán nem érdekelte az iskola, jegyeik katasztrofálisak voltak – manapság valószínűleg mindkettejüket ADHD-val diagnosztizálnák a pszichológusok. Scott végülis valahogy bekerült a körzeti állami főiskola orvosi előkészítő képzésére, de az előadásokra egyszerűen nem volt képes odafigyelni, a vizsgákra készülés helyett pedig inkább a baltimore-i kocsmákat látogatta. Ez persze az eredményein is meglátszott: az orvosi elvégzése már az első szemeszter után teljesen esélytelennek tűnt és motivációt sem érzett magában már hozzá. S akkor egyszer csak, Deus ex machina, Kelly keze ügyébe került Tom Wolfe Az igazak (The Right Stuff) című regénye, az első amerikai űrhajósok szikáran fogalmazott története. Önmagát is megdöbbentve a tizennyolc éves figyelemzavaros helyi vagány csávó egy ültő helyében elolvasta az egész könyvet, s aki a borítót becsukta már egy másik Scott Kelly volt. Talált egy életcélt, nem is akármilyet – elhatározta, hogy űrhajós lesz.
És ennél jobb cégér nem kell az irodalom hatalmának. Ugyanis Scott Kelly (és vicces csavarként Mark is) valóban a NASA 16. űrhajóscsoportjának tagja lett röpke tizennégy évvel nagy "megvilágosodása" után. Aztán 2016 februárjában, amikor már negyedik űrrepülésének háromszáztizenötödik napján keringett a Föld körül (hazájának abszolút rekordereként), elhatározta, hogy emailt küld Tom Wolfe-nak az ISS fedélzetéről, megköszönve, hogy könyve ilyen messzire juttatta. Az akkor 86 éves Wolfe órákon belül válaszolt, majd néhány nappal később rádión is beszélt az űrhajóssal, arra buzdítva, hogy írja meg ő is a kalandjait miután visszatér.
Ennek az ösztönzésnek a nagyszerű eredménye lett a Margaret Lazarus Deannel közösen jegyzett önéletírás, amely Magyarországon a Park Könyvkiadónál jelent meg tavaly Egy év az űrben címmel Kelemen László avatott fordításában (és megnyugtató módon Dr. Both Előd űrkutató-csillagász szaklektorálásával). A regény fejezetei váltakozva visznek végig a példátlan 340 napos ISS-küldetés eseményein illetve Kelly repülés előtti és azt követő élettörténetén. Megtudunk mindent, amit tudni akartunk az űrbéli élet megpróbáltatásairól de sohasem mertük megkérdezni, sőt azt is, amit inkább sosem akartunk volna megtudni. Közeli ismerőseinkké válnak az amerikai, orosz, japán és európai űrhajósok, akik folyamatosan váltják egymást a fedélzeten, miközben ő és orosz társa Mihail Kornyijenko egyre csak húzogatják a strigulákat majd' egy éven át. Visszaemlékezik korábbi repüléseire is, így például 1999-es első űrutazására a Discovery űrrepülőgép fedélzetén a marcona de iszonyú kompetens Curt Brown parancsnoksága alatt, amikor sikerrel megjavították az épp idén harminc éve felbocsájtott Hubble Űrtávcsövet.
Kelly attól hiteles és izgalmas, hogy vagány, de közben mégis tökéletesen esendő és ezt egyáltalán nem is rejti véka alá. A könyv legalábbis egy önazonos ember képét rajzolja meg, aki nem is érzi szükségét annak, hogy retusálgassa az imázsát és kendőzetlenül az olvasó elé tárja saját fogyatékosságait. A nyolcvanas években, de talán még a kilencvenesekben is elképzelhetetlen lett volna egy ilyen életrajzi írásban megmutatni, hogy egy menő űrhajós épp úgy bénázik a tinédzser lányával való kommunikációban, mint milliónyi másik elvált középkorú "hétvégi apuka", vagy hogy esetenként csatakrészegre issza magát orosz cimboráival a kiképzés közben és még sok-sok egyebet. De a huszonegyedik században nem feltétlenül erkölcsi márványoszlopokra, hanem átélhető hús-vér karakterekre van szükségük inspirációként azoknak a lányoknak és fiúknak, akik a tinédzser Kellyhez hasonlóan még nem tudják, merre is induljanak az életben. Az azóta "leszerelt" űrhajós reméli, hogy talán valakinek épp az ő könyve hozza meg azt a fordulatot, mint számára Az igazak. S úgy tűnik, a dolog működik: a budapesti Leövey Klára Gimnázium végzős diákjai a könyv hatására gondoltak egy merészet és interjút kértek Kellytől, melynek eredményeként egy vérprofi rövidfilm született 340 nap a Föld körül címmel, ami már megtekinthető a youtube-on is.
A keménykötésű könyv pazar kiállítású és sok fényképekkel illusztrált. A fókuszában álló űrrepüléshez hasonlóan jó hosszú (majdnem négyszáz oldalas), de fölöttébb olvasmányos és a bonyolultabb dolgokat is közérthetően tárgyalja. Remekül illeszkedik abba a nagyon örvendetes trendbe, hogy végre magyarul is megjelennek ilyen hiánypótló művek, mint például ez vagy emez, így bátran ajánlom mindenkinek.
A könyvhöz kapcsolódó és további érdekességeket tartalmazó Sokolébresztő-adás pedig a Tilos Rádió archívumában hallgatható vissza. A recenziópéldányt a Park Könyvkiadó bocsájtotta rendelkezésemre, köszönet érte!
emTV.hu // Sokolébresztő // fotók: NASA, Park Könyvkiadó
