2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban, 2021-ben és 2023-ban oklevéllel jutalmazott tudományos és fantasztikus podcast multiverzum

Robotembert és mobilappot is díjaztak az idei Neumann Versenyen

2020. október 13. - emTV.hu

Drónvezérlésű pókrobot, humanoid robot, továbbá matematika-oktató mobilalkalmazás is díjat nyert a 2020-as Neumann Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Versenyen, amelynek döntőjét a napokban tartották meg a szekszárdi I. Béla Gimnázium és a Neumann Társaság szervezésében – közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.

android-5242149_1280.jpg

Az október 8-án és 9-én online megrendezett informatikai verseny döntőjébe több mint hatvan pályamű jutott be magyarországi, szerbiai, vajdasági és erdélyi diákoktól – olvasható a szervezők közleményében. A nagy hagyományú, 1984 óta megrendezett programtermék verseny célja nem programozói feladatok, tankönyvi jellegű példák megoldása, hanem egy kész programtermék bemutatása. Emiatt nagyon fontos az alapötlet hasznossága, újszerűsége és a megvalósítás minősége egyaránt, az értékeléskor pedig nem csupán a résztvevők informatikai tudása számít, hanem a kreativitás és az előadói képesség is – írták a hétfői közleményben.

Idén a zsűri hatvannégy pályaművet tekintett meg, amelyből ötvenhármat díjazott. A közlemény szerint ezek egyike Horváth Milán, a Pécsi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium diákjának Matinno nevű, általános iskolásoknak szánt androidos matematika-oktató alkalmazása, amelyet a járvány alatt mindenki számára ingyenessé tett, így mostanra több mint tízezren töltöttek le.

A szerbiai Vanja Miladinov a Terminátor-filmek humanoidjára hasonlító, Hjugo nevű robotjával nyert díjat: a teljes felsőtesttel rendelkező robot élethű mozdulataival és beszédével kápráztatta el a zsűrit. A gépember vezérlését alkotója egy filléres Arduino oktatószámítógéppel oldotta meg.

Papp Tamás és Füstös Dániel, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium diákjai egy drónvezérlésű pókrobotot építettek, amely esetében a drón feltérképezi a terepet, hogy lehetővé tegye a robotpók számára az akadályok elkerülését.

Németh Eszter, a kisvárdai Szent László Katolikus Gimnázium diákja saját álomházát tervezte meg és rendezte be egy számítógépes tervezőszoftverrel.

"Minden versenyző esetében éreztük, hogy a komoly szakmai tudása mellett szívvel-lélekkel valósította meg a projektjét. A fantázia és a kreativitás nélkülözhetetlen olyan termék megvalósításához, amely sok felhasználó számára hasznos, és az emberek szeretik használni. Ez a verseny régóta arról szól, hogy a versenyzőknek a zsűrinek is el kell tudniuk adni a terméküket, és ehhez egy szerethető, jó terméket kell készíteniük"

– idézik a közleményben Zsakó László zsűrielnököt, a szervező Neumann Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának elnökét. A Neumann Verseny idei támogatói a Nemzeti Tehetségprogram, a Paksi Atomerőmű, a Tolnagro Kft., és a TARR Kft. voltak.

A Neumann János Számtógép-tudományi Társaság 1968-as megalapítása óta vállal szerepet a digitális esélyegyenlőség megteremtésében. Tevékenységei között kiemelt az informatikai tehetséggondozás, amelynek jegyében évtizedek óta főszervezője a Nemes Tihamér Országos Középiskolai Számítástechnikai Tanulmányi Versenynek és a Logo Országos Számítástechnikai Tanulmányi Versenynek és felkészítője a diákolimpiákra utazó csapatoknak – olvasható a közleményben.

emTV.hu // MTI // címlapképünk illusztráció

tudomany_es_fantasztikum.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://parallaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr3716237068

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása