2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban elismerő oklevélben részesült tudományos és fantasztikus univerzum

A "Reszkessetek, betörők!" fizikája

Parallaxis Podcast #39

2020. december 24. - Parallaxis Podcast

Tétel: ha karácsony, akkor Reszkesstek, betörők! Bizonyítás: Szükségtelen, az állítás triviális. John Hughes 1990-es klasszikus filmjének műsorra tűzése szenteste nagyjából annyira alapvető eleme az elmúlt évtizedek karácsonyi folklórjának, mint a csillagszóró, a bejgli vagy a november óta minden bevásárlóközpontban permanensen bömböltetett "tudjukmelyik" Mariah Carey-nóta. Tetszik, vagy nem tetszik, a Home alone-rituálé egy megkerülhetetlen, elvitathatatlan kultúrantropológiai sajátsága a nyugati civilizációnak. A filmet ismerjük jól, még azok is, akik ki nem állhatják. Viszont ritkán gondolunk arra, hogy tulajdonképpen ennek a műnek is lehetett némi szerepe egy-két mérnökgeneráció pályára állításában motiváció-ügyileg, még ha nem is olyan mértékben, mint a Star Treknek és hasonlóknak. Hiszen mi történik itt másfél órán keresztül? Hát ez: egy nyolcéves kissrác a klasszikus fizika majd minden területét érintve ötletes gépészeti, optikai, akusztikai és hőtani megoldások sokaságát felvonultatva megvédi a még amerikai kertvárosi viszonylatban is brutálisan túlméretezettnek tűnő családi házat a kellőképpen bugyuta, viszont fölöttébb kitartó betörő-párossal szemben. Lendülnek az ingák, robbannak a petárdák, vörösen izzik a kilincs és kötélpályán siklik a kisiskolás: van itt kérem minden, amit csak fel lehet adni egy emelt szintű fizika érettségin. Legfrissebb podcastünkben Csabával, Nándival és Miklóssal ennek jártunk utána.

homealone.jpg


Az első és legfontosabb tanulság: Kevin legtöbb trükkjét ne próbáljuk ki otthon, még egyedül sem (ez angolul vicces lett volna; reszkessetek, fordítók). Szóval ha valakire tizenkét méter magasról ráesik egy féltégla, vagy egy izzó vasaló, az valószínűleg nem folytatja olyan lelkesedéssel a garázdálkodást, mint az opusz antagonistái. Csaba meglátása szerint a Reszkessetek, betörők az általa "gravitációs humornak" elkeresztelt, a Tom és Jerry-Gyalogkakukk tengelyen értelmezhető vicces toposzokra épít, amelyek valamiféle kikarikírozott fizikát mutatnak be. Ezekben az univerzumokban bármikor előkerülhet egy indokolatlanul nagy ACME feliratú üllő, s a gravitáció kvantumelméletének is egy érzékletes, újszerű megközelítésével találkozhatunk. Ugyanis, mint tudjuk, e vicces világokban az élőlények addig nem kezdenek el esni, amíg nem veszik észre, hogy le kellene pottyanniuk.

grav_humor_prerifarkas.jpg

Ez persze elég humoros, de kicsit komoly is: jól rávilágít a kvantumelmélet mérés-fogalmának egy interpretációs nehézségére. Ahogy ugyanis Schrödinger macskája kapcsán gyakran elhangzik, a fizikai rendszerek ún. állapotfüggvénye akkor "esik össze" egy véletlenszerű (bár meghatározható valószínűségű) mérhető kimenetellé, ha értékét megmérjük, a jelenséget megfigyeljük. Vagyis mérés nélkül nincs effektus. De mi tekinthető mérésnek? Kell-e hozzá értelmes szemlélő? Egyes radikális filozófiák szerint igen: a megfigyelő tudat jelenléte szükséges a fizikai törvények működéséhez. Őrültségnek hangzik (és amúgy szerintem az is), de mégis komolyan vehető tudományfilozófiai publikációk születnek a témában mindmáig. Márpedig ez kicsit kisarkítva pont ugyanaz a jelenség, mint amikor a Prérifarkas mindaddig nem kezd el leesni, amíg nem tudatosul benne, hogy egy mély szakadék fölött rohan. A kis méretek és nagy sebességek fizikájának megértetéséhez hasonló pedagógiai eszközt választott a zseniális George Gamow is (az ősrobbanás-kozmológia egyik atyja) a Tompkins úr kalandjai a fizikával című örökbecsű könyvecskéjében, mely olyan világokban játszódik, ahol például a fénysebesség összemérhető az autók, biciklik haladási sebességével, ezért teljesen természetes, hogy útközben megrövidülni látjuk a dolgokat, és fölöttébb nehéz adott időben megszervezni egy találkozót, hiszen minden sétáló, bicikliző, vonatozó embernek a saját egyéni ütemében jár az órája. Ez is, akár csak Kevinék vörös izzásig felhevített ajtókilincse, az "eltúlzott fizikák" világa; remek pedagógiai módszer.

giotto_scrovegni_-18-_adoration_of_the_magi.jpg
S ha mégsem a Reszkessetek, betörőkkel töltenénk az ünnepeket, hanem karácsonyi tematikájú de mégis tudományos igényességű kulturális élményekre vágynánk, beszerzésre és olvasásra ajánljuk Mark Kidger: A betlehemi csillag című 1999-ben magyarul is megjelent könyvét, amelyben a csillagász szerző tudományos alapossággal végigelemzi korabeli közel-keleti és kínai források segítségével, hogy mi is lehetett a mostanság oly gyakran emlegetett égi jelenség, ami a hagyomány szerint a napkeleti bölcseket Betlehembe vezette. Valóban egy (vagy több) bolygóegyüttállás lehetett? Esetleg éppen egy üstökös, ahogy oly sokan ábrázolták, például Giotto di Bondone a 14. században (képünkön)?  Erről is ejtettünk néhány szót legfrissebb adásunkban, mely alább meg is hallgatható. Kevines, tudományos, fantasztikus, de mégis inkább békés, boldog ünnepeket kívánunk minden olvasónknak és hallgatónknak!

Ide kattintva különböző platformokon érhető el, és akár le is tölthető a Parallaxis aktuális epizódja!

emTV.hu // képek: 20th Century Fox / Wartner Bros. / MOKÉP / Giotto: A napkeleti bölcsek imádása, wikipédia

tudomany_es_fantasztikum_podcast.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://parallaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr6316356424

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása