2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban elismerő oklevélben részesült tudományos és fantasztikus univerzum

Verseny az űrrepülésért

Sokolébresztő #102

2021. március 25. - vinczemiki

Hétfőn, a Sokolébresztő adása előtt alig másfél órával Föld körüli pályára indult egy gyönyörű, fehérre mázolt rakéta a bajkonuri kozmodromról, hogy sok-sok egyéb hasznos teher mellett feljuttassa űrkutatási háttérműsorunk kedvenc műholdacskáját. Ez pedig nem más, mint az "állandó szakértőink" által fejlesztett GRBAlpha, melyről testvéroldalunkon, a Planetology.hu-n a start előtt írtam egy kis összefoglalót. A küldetés azóta is mintaszerűen zajlik, az asztrofizikai kiskocka tökéletesen működik, és az érzékeny gammasugárzás-detektor is sikeresen átvészelte a meglehetősen rázós startot. Pontosan hatvan évvel ezelőtt, 1961. március 25-én egy szinte megszólalásig hasonló hordozóeszköz indult el ugyaninnen, fedélzetén egy űrruhába bújtatott utassal. A pilótaülésben helyet foglaló fickót Ivan Ivanovics néven emlegették, s valójában nem hús-vér személy volt, hanem egy zavarbaejtően életszerű bábu, "aki" akkor már második útjára indult a kozmoszba, ezúttal Zvjozdocska (csillagocska) kutya társaságában. Másfél órával később Ivan Ivanovics és Zvjozdocska is sikeresen Földet értek, elhárítva az utolsó akadályt azelől, hogy a kutyus "keresztapja", a huszonhét esztendős Jurij Alekszejevics Gagarin maga is egy hófehér hordozórakéta hegyébe szíjazhassa magát és "Pojéhali!" (elindultunk) felkiáltással egyenesen belerepüljön a történelemkönyvbe 1961. április 12-én. Aznap az alábbi kép tanulsága szerint (balra) sokkal szebb idő volt Bajkonurban, mint most hétfőn (jobbra). De hogyan lett Gagarin Gagarinná? És milyen előzmények vezettek a hat évtizeddel ezelőtti úthoz? Űrtörténeti sorozatunk legújabb adásában ezt a témát jártuk körbe Schuminszky Nándorral.

vosztok_vs_grbalpha.png

Valódi űrtörténelmi csemege, hogy a szovjet személyzetes űrrepülések előkészítő fejlesztései már kishíján 1953-ban megkezdődtek, amikor Sztálin végül kézjegyével szentesítette a kétszemélyes szuborbitális repülések végrehajtására vonatkozó direktívát, jóváhagyva a Mihail Tyihonravov-féle VR-190 terv felpörgetését. Ez a projekt addigra már eljutott odáig, hogy rakétákkal élőlényeket (kutyákat) emelt a Kármán-vonal fölötti magasságba húszperces űrrepülések során. Ám Sztálin még abban az évben meghalt, az új vezetés pedig nem látott sok fantáziát az ember ilyen rövidtávú űrrepülésében (szemben az amerikaiakkal, akik később a Mercury-program első felvonásában pontosan ezt hajtották végre). Szergej Koroljov főkonstruktőr, akit a nagy R-7-es interkontinentális rakéta megalkotásával bízták meg szintén nem lelkesedett túlzottan a szuborbitális program iránt. Úgy érvelt, hogy a Szovjetuniónak egyből a műholdak följuttatását, vagyis a Föld körüli keringést kellene megcéloznia, s az emberes űrutazásnak is akkor van igazán értelme, ha orbitális pályán történik. A történelem őt igazolta: Gagarin 1961-es száznyolc perces Föld körüli repülése a Vosztok-1 fedélzetén három héttel hamarabb megtörtént, mint az amerikai Shepard negyedórás "kiruccanása" Floridától a Bahamákig.

gagarin.jpg

A Vosztok-1 (vagy a GRBAlpha) rakétájának "alja", vagyis első két fokozata közvetlen katonai jelentőséggel bírt, lévén atomtöltetek célbajuttatására alkalmas szerkezet, maga a Vosztok pedig kis módosításokkal kémműholddá konvertálható multifunkcionáliis űreszköz volt (ahogy ezt múltkori adásunkban Szentpéteri Lászlóval meg is említettük). Nem csoda hát, hogy egészen 1968-ig nem láthattak napvilágot róluk sem fényképek, sem diagramok. Az űrrepülés tényét a világ nagyközönsége tehát "becsszóra" kellett, hogy elhiggye a szovjet médiának. Ez persze kezdettől fogva roppant gyanússá tette az egész történetet, nem kell hát meglepődnünk azon a tényen sem, hogy Gagarin útjával csaknem egyidősek a különböző összeesküvéselméletek, melyek arról szólnak, hogy a pilóta valójában nem is járt odafönt, mindez csupán egy megrendezett propagandaakció volt, amit a közelgő Shepard-repülés miatti kapkodás szült. Főleg, hogy a kevéske kép, ami hivatalosnak tekinthető forrásokban mégis megjelent, az viszont egytől egyig rojtosra volt retusálva és/vagy nem akkor és nem a valódi űreszközről készült. Mint például a korabeli képaláírások szerint a Vosztok-1 indulását ábrázoló alábbi fotók, melyek nem sok hasonlóságot mutatnak a kezdőképünkön látható eredetivel, de egymással sem.

alstartok.jpg

Paradox módon viszont épp egyes retusált fényképek jelentik a legmeggyőzőbb bizonyítékokat a repülés valódisága mellett. A rengeteg példa közül íme egy a legendás autóbusz belsejéből, amely 1961. április 12-ének reggelén a starthelyre szállította Gagarint. Az ikonikus kép legelső verziója már 1961-ben megjelent, de úgy, hogy csak a pilóta feje és sisakja látszott rajta, semmi más. Az eredeti felvételen ugyanis ott ült Gagarin mögött tartaléka, a huszonöt éves éves German Tyitov is, ám az ő kiléte nem kerülhetett nyilvánosságra egészen addig, amíg ő maga is fel nem repült az űrbe ugynazon év augusztusában. Addig egyszerűen csak "a kettes számű űrhajósként" hivatkozott rá még Gagarin is az interjúkban. Aztán, ahogy már ő is világhírűvé vált, megjelenhetett a kép újabb változata, immár az űrruhás Tyitovval. S az egy évvel későbbi kiadásokban, a kép mindaddig levágott fölső részén a Tyitov mögött álló busa szemöldökű Andrijan Nyikolajevet is megpillanthattuk, aki addigra a Vosztok-3 fedélzetén a harmadik szovjet ember lett az űrben. Ám még az ekkor bemutatott teljes méretű képváltozaton is akadt némi furcsaság. Gagarin mögött kivehetővé vált egy további, "arc nélküli" emberalak, akit a sztálini időket idéző módon levakartak a fotóról. Egészen az 1980-as évek legvégéig kellett várnunk arra, hogy megtekinthessük az eredeti képet, s rajta Gagarin tragikus sorsú második tartalékát, Grigorij Nyeljubovot, a Vosztok-program "fenegyerekét".

nyeljubov_busz.jpg

Nyeljubov kiléte azért nem kerülhetett évtizedekig nyilvánosságra, mert ő bizony később sem jutott el az űrbe. Fegyelmi problémák miatt 1963-ban kicsapták az űrhajóscsoportból, s néhány évvel később valahol a szovjet távol-keleten gyanús körülmények között ittas állapotban halálra gázolta egy vonat. A megrázó emberi sorstörténetek ellenére a hasonló képek éppen ezek miatt jelentenek szilárd bizonyítékot arra, hogy a repülés valóban megtörtént és nem csak "eljátszották". Ha ugyanis nem így lett volna, miért is vették volna a szervezők a fáradságot, hogy olyan embereket szerepeltessenek a megrendezett jelenetekben, akiket aztán úgy is kitörölnek?

Akárhogy is, a hat évtizeddel ezelőtti utazás elementáris erejű társadalmi és propagandahatása ma már teljességgel felfoghatatlan. Jól példázza ezt az alábbi irodalmi mű is, ami a Népszabadság másnapi számában látott napvilágot több másik Gagarint és a szovjet rendszert magasztaló alkotás társaságában (köszönet érte Pálinkás Zsoltnak). Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az új "szocialista szuperhőst" szinte isteni magasságokba emelte a hruscsovi-kádári tömegkommunikáció. De minden ízlésficam és túlkapás ellenére az űrhajós tettének jelentősége és hosszú távú hatása megkérdőjelezhetetlen. "Ő hívott mindannyiunkat a világűrbe" – írta róla moszkvai látogatásakor egy emlékkönyvbe amerikai kollégája, Neil Armstrong, aki pedig sohasem járatta az MSZMP központi lapját.

az_uj_adamhoz.jpg

Minderről, és még sok más érdekességről is szó esett a Sokolébresztő hétfői adásában, mely itt vissza is hallgatható!

emTV.hu // képek: Sumispace archívum, TASZSZ, Vincze Miklós

post_sc.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://parallaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr716478514

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása