2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban és 2021-ben elismerő oklevélben részesült tudományos és fantasztikus podcast univerzum

Wernher von Braun és a "giga-Skylab"

A Skylab az Apollo-program melléktermékeként jött létre

2022. január 08. - Vincze Miklós

Amerika első űrállomása, a Skylab az Apollo-program melléktermékeként jött létre. A hatvanas években ugyanis a NASA ráeszmélt, hogy a Wernher von Braun és csapata által tervezett gigantikus Saturn–V rakéta, mely a közel negyvenöt tonnás Apollo-űrhajórendszert volt hivatva a Hold felé vezető pályára állítani, arra is alkalmas, hogy akár százhúsz tonnányi hasznos terhet, például egy lakott űrállomást a Föld körüli pályára juttassanak vele. Ráadásul az is hamar megfogalmazódott a mérnökök fejében, hogy magának a rakétának a fokozatait lehetne mindehhez lakó- és kutatómodullá alakítva felhasználni. 

gigaskylab.jpg

Itt a korai tervek kétféle verzióra ágaznak el: a "wet workshop" és a "dry workshop" (nedves illetve száraz műhely) koncepciójára. Az előbbi szerint egy olyan rakétafokozatot lehetne odafönt űrhajósok segítségével alkalmassá tenni a "lakhatásra", amely az adott start során előzőleg üzemelt is. Vagyis itt konkrétan azt a hajtóanyagtartályt tennék utóbb emberek befogadására alkalmassá, amely a rendszer pályára állása során kiürült. Ez az elképzelés egyáltalán nem annyira "büdös", mint amilyennek elsőre hangozhat, ugyanis a Saturn-rakéták második és harmadik fokozatai hidrogén-oxigénes hajtással működtek, vagyis a szóban forgó gigantikus bödön korábban folyékony hidrogént tartalmazott, nem pedig mondjuk kerozint, mint a SaturnV első lépcsője. Habár e "nedves" koncepció hátrányai elég egyértelműek (rengeteg vesződségbe kerül egy tartály lakótérré illetve kutatólaborrá alakítása orbitális pályán), vitathatatlan előnye, hogy a SaturnV kistestvére, a SaturnIB is elég lett volna megvalósításához. Ezzel szemben a "dry workshop" koncepcióhoz szükség volt a nagy SaturnV első két fokozatának működésére, ám cserébe a harmadik fokozat (S-IVB) begyújtására már nem, s így azt már a Földön át lehetett alakítani űrlaborrá.

1280px-saturnv_s-ivb.jpg

Ahogy annak idején a Sokolébresztő régi Skylab-témájú adásában elmeséltem, végül a száraz tervváltozat győzedelmeskedett, s az űrhivatal el is határozta, hogy a holdutazásokhoz megrendelt SaturnV-ök közül az utolsót feláldozza a nemes cél érdekében; így került ki a tervekből már 1970 elején az Apollo20 küldetése. Mindez eddig jól ismert történet, én azonban legnagyobb meglepetésemre egy harmadik tervvázlatra bukkantam az Interneten, amely magának von Braunnak a keze munkája 1964-ből. A skicc egy, még a megvalósultnál is hatalmasabb űrállomás terveit mutatja be, a "száraz" és "nedves" koncepciók egyfajta kombinációjaként, amely ugyanúgy egyetlen SaturnV starttal megvalósítható lett volna. Íme a rajz:

dr_von_braun_s_sketch_of_the_space_station_8883912_original.jpg

Az ötlet tulajdonképpen zseniális: az, hogy a pályára álláshoz a SaturnV harmadik fokozatára (az S–IVB-re) nincs is szükség – hiszen azt a száraz űrlaborral helyettesítették – egyben azt is jelenti, hogy már a második fokozatnak el kell érnie az orbitális mozgáshoz szükséges nyolc km/s körüli sebességet, vagyis az sem zuhan vissza a Földre. Akkor pedig miért is választanánk le?  Gondolhatta a német-amerikai rakétatudor. Hiszen ekkor a száraz harmadik fokozatból kiindulva be lehetne lakni a kiürült (nedves) SII jelű második fokozatot is! A rajz szerint ezt von Braun úgy képzelte el, hogy az SII hidrogéntartályába "fölülről" beeresztenének egy tíz láb (nagyjából három méter) széles csatornát, melyen keresztül az űrhajósok bemászhatnának a második fokozatba, s a cső oldalán nyíltak volna csapóajtók, melyeken át szétnyitható válaszfalakkal elválasztott különböző szobákba szállhattak volna át. Hogy mindez hogyan festett volna egy látogató Apollo-űrhajó társaságában, azt az előképünkön látható modell szemlélteti, amit egy kéznél levő SaturnV Airfix-makett átrendezésével (és két LEGO-napelemtábla hozzáadásával) kellett itthon összeállítanunk. Valamiért ugyanis ez az elképzelés úgy tűnik, még addig sem jutott el, hogy színes-szagos koncepcióképet festessen róla a NASA.

Hogy érzékeljük a szóban forgó méreteket: az SII és az SIVB fokozatok közötti csonkakúp alakú "interstage" (összekötő elem), mely a ceruzavázlaton és a fentebbi technikai ábrán is is jól látható, a valóságban önmagában akkora, hogy a Huntsville-i U.S. Space and Rocket Centerben egy ilyet épületté alakítottak. (A Valles Marineris névre keresztelt kozmikus "jurtában" 2003-ban, amikor a fotót készítettem, egy interaktív kiállítás üzemelt.)

s-ii_interstage_building_huntsville.jpg

Hogy végül miért nem valósult meg von Braun "óriás-Skylab" koncepciója, az jó kérdés. Alighanem az űrhivatal illetékesei úgy látták, hogy az SIVB-ből kialakítható hetvenöt tonnás száraz Skylab (legalsó képünkön) önmagában is bőven elég a tervezett kutatásokhoz, s nem akartak az SII űrbéli átalakításával bajlódni. Ráadásul a gigaűrállomás mérete folytán bizonyára nagyobb mértékben fékeződött volna a felsőlégkörben, így pályán tartása is keményebb dió lett volna. Akárhogy is: ez a valami lehetett volna minden idők leghatalmasabb olyan űreszköze, amely egyetlen starttal került volna Föld körüli pályára.

small_skylab.jpg

emTV.hu // képek: NASA, Vincze Miklós

post_fb.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://parallaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr3416798592

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása