2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban és 2021-ben elismerő oklevélben részesült tudományos és fantasztikus univerzum

Célegyenesben az új Star Trek mozi?

A stúdió 2023. december 22-re tűzte ki a bemutatót

2022. június 08. - emTV

Mióta a Paramount bejelentette, hogy a Kelvin univerzum szereplőinek újraegyesítését tervezi a jövő karácsonykor mozikba kerülő tizennegyedik Star Trek filmben, sokat hallottuk a színészektől, hogy mennyire várják a forgatókönyvet és a végleges gyártási tervet. Most a Paramount stúdió új vezetője is megszólalt – írja a TrekMovie.

quinto_pine_trek.jpg

A stúdió fejese, Brian Robbins épp a Top Gun sikeréről beszélt a Variety-nek, és elmondta, hogy a producerrel, aki ezúttal is J.J. Abrams lesz, úgy érzik, közelednek a startvonalhoz – jelentsen ez bármit is, mindenesetre a premierig hátralévő idő tényleg kezd fogyni.

A Paramount ugyanis 2023. december 22-re tűzte ki a bemutatót, Abrams pedig már februárban  bejelentette, hogy a cél az, hogy még idén év végéig elkezdjék a forgatásokat, hogy a premier-dátumot tartani tudják. Korábbi beszámolók szerint Abrams és Matt Shakman rendező legalább két forgatókönyvet kértek be, a legutóbbi hírek szerint Josh Friedman (Avatar 2) és Cameron Squires (WandaVision) által írt forgatókönyveket, amely Lindsey Beer (Sierra Burgess egy lúzer) és Geneva Robertson-Dworet (Captain Marvel) korábbi vázlatán alapul.

Eközben több színész beszélt arról, hogy milyen kihívást jelent, hogy az elfoglaltságaikat, az időbeosztásukat összehangolják, miután hat év telt el az utolsó Star Trek-mozi óta.

A Variety kíváncsi volt, hogy miért döntött Robbins Chris Pine és a Kelvin legénysége mellett, mire a vezérigazgató szerint, aki a saját bevallása szerint "egy kutatási stréber", az adatok azt mutatják, hogy a közönség ezt a szereposztást akarja újra látni a következő filmben.

A Paramount ugyanis piackutatást végzett, hogy felmérje az érdeklődést, mielőtt eldöntötte volna, merre lépjen tovább, és ennek során azt is megkérdezték, hogy a nézők szeretné-e újra látni a Kelvin legénységet. Kiderült, hogy a közönség még mindig lelkesedik Pine, Quinto és a többi szereplő iránt.

A Variety-nek adott új interjújában Robbins továbbá a Star Trek a hosszú távú kilátásairól is beszélt, és elmondta, hogy a stúdió a jövőben a franchise-okra koncentrál.

"Szerencsések vagyunk, hogy csodálatos franchise-aink vannak, amelyekre támaszkodnunk kell. Olyan felnőtt franchise-aink vannak, mint a Mission: Impossible, a Hang nélkül, a Transformers és a Star Trek. Ezekre többéves terveket kell készíteni, mert ha csak megcsinálsz egy filmet és vársz, hogy miképp teljesít, aztán döntöd el, hogy csinálsz egy másikat, akkor hosszú évek telnek el a folytatások között"

– mondta a vezérigazgató. Mi pedig reméljük, hogy ez a hozzáállás sűrűbben megjelenő Star Trek mozikat hoz majd nekünk a jövőben.

emTV.hu // TrekMovie // fotó: Paramount Pictures

csik_patreon.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://parallaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr2317850797

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása