2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban, 2021-ben és 2023-ban oklevéllel jutalmazott tudományos és fantasztikus podcast multiverzum

A magyarok több mint negyede látott már UFO-t

A NatGeo kutatása szerint minden második fiatal válaszadó szívesen találkozna is velük

2023. április 23. - emTV.hu

A magyarok huszonnyolc százaléka saját bevallása szerint látott már UFO-t, vagyis olyan tárgyat vagy jelenséget az égen, amit nem tudott beazonosítani. A legtöbben ezt nem az idegenek jelenlétének tekintik, de meglepően sokan, hetven százalék hisz abban, hogy létezik intelligens élet a Földön kívül – derült ki a National Geographic magyarok körében készített reprezentatív felméréséből. Minden második válaszadó szerint nem valószínű, hogy az elkövetkezendő évtizedben kapcsolatba kerülünk idegen élőlényekkel, de ha erre sor kerülne, a fiatalok negyvenkilenc százaléka szívesen venne részt harmadik típusú találkozásban.

104_citizenstakecharge_ufosinvestigatingtheunknown_0009-63dbd5e640c2933d9fed6a7c.jpg

A National Geographic megbízásából készült reprezentatív kutatás arra kereste a választ, hogy hisznek-e a magyarok a földönkívüli intelligens életben, illetve láttak-e már számukra megmagyarázhatatlan égi jelenséget. A kutatás aktualitását az adta, hogy a National Geographic csatorna egy ötrészes sorozatot indít útjára, Az UFO-akták: Megnyílik az ismeretlen címmel. A National Geographic kérdőíve rámutatott, a válaszadók hatvenhárom százaléka tudja, hogy az UFO az azonosítatlan repülő tárgyakat jelenti és nem idegen lényeket.

A magyarok hetven százaléka szerint létezik intelligens élet a Földön kívül és az azonosítatlan repülő tárgyakkal kapcsolatos nézeteik szerint a megkérdezettek fele (ötven százelék) úgy véli, egyes UFO-k más bolygókról vagy galaxisokból a Földet meglátogató idegen űrhajók voltak. A válaszokból egyértelműen kiderül, hogy a kérdésben a férfiaknak van határozottabb véleményük, ugyanakkor ők a szkeptikusabbak is: bár hetvennégy százalékuk szerint létezik intelligens élet, ez nem egyenlő azzal, hogy idegen lények látogatják a bolygónkat.

Ugyanakkor más kérdésben már megoszlanak a vélemények. A válaszadók közel ugyanolyan arányban gondolják, hogy a nemzetközi vagy hazai katonai jelentésekben szereplő azonosítatlan repülő tárgyak a Földön kívüli intelligens élet bizonyítékai, mint nem; ennek aránya harminchárom százalék és harminc százalék.

Összességében a lakosság több mint negyede (huszonnyolc százalék) észlelt már olyan tárgyat vagy jelenséget az égen, amit nem tudott beazonosítani, míg kétharmaduk (hatvanegy százalék) pedig egyáltalán nem tapasztalt még hasonlót. Országosan is érdekes az eloszlás: a harmincegy százalék, míg a községek, városok és megyei jogú városok lakosai között átlagosan huszonhét százalék az észlelési arány. Minden negyedik (huszonnégy százalék) magyar gondolja úgy, hogy amit látott, az inkább földönkívüli jármű volt, míg negyvenegy százalék mondja azt, hogy csupán egy természeti jelenség volt, amit nem tud megmagyarázni.

A megkérdezettek negyvenöt százalék nem tartja biztonsági fenyegetésnek az azonosítatlan repülő tárgyakat és csupán hét százalék véli úgy, hogy az idegenek komoly veszélyt jelenthetnek a bolygónkra. Továbbá, tizennyolc százalék tartja úgy, hogy a következő évtizedben kapcsolatba kerülünk idegen élőlényekkel.

A magyarok harmincnyolc százaléka mondja azt, hogy szívesen találkozna földönkívüliekkel. A férfiak negyvenhét, míg a nők harminc százaléka venne részt az esetleges harmadik típusú találkozásokban. Ez az arány egyébként a fiatalok körében a legmagasabb, negyvenkilenc százalék.

A National Geographic öt részes sorozata az UFO-akták: Megnyílik az ismeretlen olyan, eddig sosem látott, titkos felvételek elemzésével és szakértők bevonásával segít választ találni a sokakat foglalkoztató kérdésre, miszerint valóban léteznek idegenek látogatásaival kapcsolatos hiteles információk? A sorozat bepillantást enged Pentagon titkos UFO aktáiba is.

Az első epizód április 28-án, pénteken este 22:00-kor látható a National Geographic műsorán, amit minden pénteken, ugyanebben az időpontban új rész követ.

emTV.hu // National Geographic

csik_patreon.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://parallaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr618108476

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása