A Tilos Rádióban jelentkező home office-űrműsorunk legutóbbi adásában mi más is lehetett volna a témánk, mint a NASA terveiben szereplő grandiózus személyzetes Artemis-program friss mérföldköve, vagyis a Hold felszínére a hivatalos tervek szerint 2024-ben leszálló új űrhajók fejlesztésére megkötött szerződések. Állandó szakértő barátommal, vagyis Werner Norbival megbeszéltük, hogy mit is jelent pontosan a jövőre nézve, hogy az űrügynökség nem egy, hanem rögtön három konzorciumnak is odaítélt néhány laza százmillió dollárt arra, hogy a következő tíz hónapban tovább dolgozzanak a Hold körüli pálya és a felszín között "ingázó" új holdkompok tervein.
A három nyertes között természetesen ott találjuk az Elon Musk-féle SpaceX tervezőcsapatát, akik a texasi Boca Chicában már javában tesztelgetik a hatalmas "repülő víztoronyra" emlékeztető űrhajótípusukat, a Starshipet, melynek egy változatát szeretnék a jövőben a Holdon is használni. A pályázat fő nyertese – legalábbis, ami a megítélt fejlesztési támogatás összegét illeti – azonban a Blue Origin cég irányításával összeállt, több komoly légiipari céget tömörítő konszern, mely Norbi szavai szerint a legkonzervatívabb, az Apollo-korszak holdkompjaira leginkább emlékeztető tervet tette le az asztalra. A meglepetés befutó a Dynetics-konzorcium, mely 25 kisebb-nagyobb cég (többek között az olaszországi Thales Alenia) bevonásával tervezi demonstrálni holdűrhajó-tervének működőképességét. A NASA várhatóan a három kiválasztott csapat 2021 februárjában esedékes beszámoltatása (no meg a kérdéses kimenetelű amerikai elnökválasztás) után hozza meg a végső döntést arról, hogy a konzorciumok melyikével köti meg a nagy "igazi" szerződést, mely már ténylegesen a végleges holdkompok megépítésére vonatkozik. Adásunk visszahallgatható a Tilos Rádió archívumában!
emTV.hu // fotó: SpaceX