2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban, 2021-ben és 2023-ban oklevéllel jutalmazott tudományos és fantasztikus podcast multiverzum

Fényvitorlásokkal a csillagokig!

Sokolébresztő #82

2020. június 18. - Sokolébresztő

A hétfő reggeli Sokolébresztőben, vagyis a Tilos Rádióban kétheti rendszerességgel jelentkező "űrös" műsorunkban a közeljövő csillagközi űrkutatási projektjeiről beszélgettem Werner Norbert asztrofizikus és űrfanatikus barátommal. Jurij Milner orosz-izraeli milliárdos és IT-guru nem kevesebb, mint százmillió dollárt rakatott félre a Breakthrough Starshot projektre, melynek célja, hogy egy emberöltőnyi időn belül, vagyis nagyjából húsz év múlva icipici, grammnyi tömegű nano-űrszondák (starshipek helyett starchipek) induljanak útra a Naphoz legközelebbi csillagrendszer irányába.

lightsail.jpg

Az "alig" 4,3 fényévnyire lévő Proxima Centauri rendszer nem csak azért érdekes, mert csillagászati léptékkel mérve a szomszédban helyezkedik el, hanem azért is, mert 2016 óta a NASA Kepler űrtávcsövének adatainak köszönhetően ismert, hogy egy potenciálisan lakható Föld-szerű bolygó is található arrafelé. A Milner által a cél elérése érdekében négy éve összetrombitált szakértőbizottságban olyan neveket találunk, mint Sir Martin Rees (a brit királyi csillagász) vagy épp a Világegyetem gyorsuló tágulásának felfedezéséért Nobel-díjjal kitűntetett Saul Perlmutter. Így aztán különösen lelkesítő, hogy a panel nem arra jutott, hogy a csillaghajózás ötlete megvalósíthatatlan, hanem "csak" arra, hogy rettenetesen nehéz feladat.

A szakértők által javasolt Breakthrough Starshot terv azt célozza, hogy a grammnyi űrszondákat néhány négyzetméteres, mikrométernél is vékonyabb vitorlákkal szereljék fel, melyeket a Földről egy hatalmas "lézerágyúval" gyorsítanának föl tíz perc alatt a fénysebesség egytizedére, s így indítanák el a Proxima Centauri felé. Az ehhez szükséges, kétszáz paksi reaktorblokkéval megegyező lézerteljesítmény természtesen ma még elérhetetlen, s hasonlóképp megoldatlan, hogy az apró űrszonda siker esetén hogyan küldené haza fényképeit és egyéb drágán begyújtött adatait. A nehézségek tehát számosak, de a várható tudományos és kulturális haszon felbecsülhetetlenül hatalmas. Ilyesmikről esett szó adásunkban, mely a Tilos Rádió archívumában hallgatható vissza.

emTV.hu // fotó: Breakthrough Initiatives

tudomany_es_fantasztikum_podcast.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://parallaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr615826292

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása