Amint arról a Sokolébresztő legújabb adásában is sok szó esett, negyvenöt éve ezekben a napokban zajlott a történelem legelső nemzetközi űrrepülése, a Szojuz–Apollo-program, a két hidegháborús szuperhatalom történelmi kézfogása az űrben. Posztunk hatására Tomás Kozma felhasználónevű olvasónk igazi kincseket osztott meg velünk Facebook-oldalunkon: az esemény 1975-ös élő tévéközvetítéséről készült fényképeket, melyeket Krantz Károly lőtt. Igen, akkoriban a "screenshot" még ténylegesen azt jelentette, hogy az ember odaállt az analóg fényképezőgépével a (többnyire Orion vagy Videoton típusú) készülék képernyője elé és kattintgatott. Jellemzően így készültek a felvételek a másnap reggel megjelenő napilapok címlapjaira is. Annak ellenére, hogy e nevezetes űrrepülésről utólag színes dokumentumfilmet is készítettek, mely a youtube-on is elérhető, rendkívül hangulatos ezeket a fényképeket tanulmányozni és alighanem sokkal jobban visszaadják a korabeli nézői élményt is. Lássuk hát!
A sorozat időrendben első képe a Szojuz-19 űrhajó startját mutatja 1975. július 15-én, fedélzetén a két szovjet űrhajóssal, Alekszej Leonovval és Valerij Kubászovval (a "mi Bercink" öt évvel későbbi parancsnokával). Ez akkoriban igazi újdonság volt, mert korábban (és később) soha nem volt arra példa, hogy egy szovjet űrhajó indítását élőben közvetítsék, vagy akár csak annak pontos időpontját előre bejelentsék. De természetesen a NASA-val való együttműködés miatt mindez elkerülhetetlenné vált. S akkor már arról az abszurdba hajló részletről is ejtsünk szót, hogy a bajkonuri űrrepülőtér pontos földrajzi koordinátáit még a nemzetközi űregyüttműködések idején is titkolták a közvélemény előtt. Az amerikai mérnökök persze pontosan tudták, hol fekszik a kazahsztáni kozmodrom, enélkül nem is lehetett volna az összekapcsolódási pályát megtervezni. Vagyis nem teljesen világos, hogy kik előtt titkolóztak az illetékesek: talán már nem is Bajkonur "titkát", hanem Bajkonur titkosságának mítoszát védelmezték, elsősorban éppen a szovjet állampolgárok szemében.
A következő, fentebbi fotón a legendás houstoni MOCR2 (Mission Operations Control Room 2) irányítóközpont konzolait láthatjuk. Ebből a teremből irányították az Apollo-program holdutazásait, majd 1981-től egészen 1992-ig az űrsikló-küldetéseket is. Az Apollo vízbe csobbanását követően a központ sokáig üresen állt, hiszen az amerikai emberes űrprogram első nagy korszakát éppen a Szojuz–Apollo-repülés zárta. A nagyhatalmi űrrandevú után hatéves kényszerszünet következett, egészen a space shuttle elkészültéig. Ez lett a legnagyobb kihagyás az Egyesült Államok űrrepülései között, leszámítva a shuttle-flotta nyugdíjazása utáni még hosszabb, kilencéves hiátust, melynek idén májusban vetett véget a Crew Dragon sikeres indítása.
Ez pedig már a szovjet űrrepülésirányítás, a mára ikonikussá vált, de akkor vadonatúj CUP (Centr Upravljenyija Poljotami, repülésirányító központ), mely éppen a közös utazáson debütált. A korábbi expedíciókat, sőt, a Szojuz-Apollóval egyidejűleg zajló Szaljut-4 küldetést is a Krím-félszigeten levő Jevpatoriából vezényelték le. Középen Alekszej Jeliszejev mosolyog, veterán mérnök-űrhajós, aki az eredeti tervek szerint komoly űrbéli dokkolási tapasztalatai és jó angol nyelvtudása miatt a repülőszemélyzet tagjaként szerepelt volna. Végül aztán máshogy alakult, de Jeliszejev így is rendkívül fontos feladatokat kapott a küldetés előkészítésében, később pedig elsőrangú repülésigazgatóvá vált.
A CUP fő irányítóterme mögötti hátsó szobában a NASA moszkvai szakértőcsapatát láthatjuk, akik a szovjet központból követték (és szükség esetén alakították) az eseményeket. Egyikük, Bob Overmyer, akkoriban még újonc űrhajós, később elmesélte: észrevette, hogy székének aljáról egy furcsa kábel vezetett a padló alá... Bizony, nemzetközi együttműködés ide vagy oda, a KGB alaposan bemikrofonozta az amerikai kollégákat. Később ugyanez a szoba szolgált az Interkozmosz-űrrepülések során (így Farkas Bercié esetében is) a külföldi szakértők munkahelyéül. Arról nem tudunk, hogy a "baráti szocialista országok" delegációit is lehallgatták-e.
Ez pedig maga a híres-nevezetes ajtónyitás: július 17-én megtörtént az összekapcsolódás, majd a néhány órás átzsilipelést követően Leonov bekopogott az Apollo dokkolóegységének nyílászáróján. "Kto tám?" (Ki van ott?) –kérdezett vissza viccesen Stafford, az amerikai parancsnok (képünkön), acélos orosztudását fitogtatva. Végül bekövetkezett a nagy kézfogás is, ráadásul ezt százmilliók követhették élőben, köztük a fényképezőgéppel felszerelkezett Krantz Károly. A fedélzeti tévéközvetítés szovjet oldalának létrejötte amúgy valódi MacGyver-mutatvány volt. Előző este kiderült ugyanis, hogy nem működik a Szojuz fedélzeti kamerájának képtovábbító áramköre, de Leonov és Kubászov egy csavarhúzó, egy laposfogó, egy olló, egy vadászkés és néhány sebtapasz (meg persze a CUP) segítségével úrrá lettek a nehézségen.
Végül egy szép mozzanat az átszállást követő űr-föld sajtótájékoztatóról. Mivel Alekszej Leonov nem csak a világ első űrsétálójaként, hanem sci-fi festőként is világhírű volt (odaát, a Planetology.hu-n írtam is egy vendégposztot néhány zseniális képéről), egy újságíró megkérdezte, készített-e rajzot a repülés során, amely az emberiség egységét szimbolizálja. "Nos, ez az ábrázolás már régi keletű" – reagált Leonov és Staffordal együtt felemelt egy-egy szovjet és amerikai zászlót. Erre mindkét ország sajtóközpontjában felcsattant a taps.
Köszönjük ezt a remek lehetőséget a visszaemlékezésre!
emTV.hu // fotók: Krantz Károly
