2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban elismerő oklevélben részesült tudományos és fantasztikus univerzum

Villámok fia, galambok spanja

Nikola Tesla

2021. március 20. - Bardóczné Kocsis Erzsó

Amikor ez a név felmerül, kinek nem az East Houston Street-i laboratóriumában nagyfrekvenciás spiráltranszformátora előtt ücsörgő Roger Boscovich Theoria Philosophiae Naturalis című könyvét olvasó félig talán őrült félig földönkívüli tudós jut eszébe? Mert ki ez a szerb fickó? Vagy horvát? Ezt délvidéki testvéreink mai napig nem tudják eldönteni, hiszen ezt a csodabogarat mindenki saját jószágának szeretné. És teljesen érthető ez az igényük, hiszen egy ilyen lángelme nem sűrűn születik az öreg kontinensen. Sőt, mutasson valaki egy hozzá hasonlót!

tesla.jpg

Egy bámulatos memóriájú természettudós pap apa és egy feltaláló ám írástudatlan háziasszony gyermekeként látta meg a napvilágot egy viharos éjszakán, mintha maga az anyatermészet is azt szerette volna, hogy ez a kisfiú nagy tettekre legyen hivatott.

Ilyen szülői háttérrel nem is csoda, ha az ifjú Nikola is kísérletezgetni kezdett. A fura kiskölök fura módon indította be feltalálói pályáját: cserebogarakkal hajtott tárcsa volt az első munkadarab.

Igen, ez a gyermek több volt, mint furcsa. Mintha maga Spock érkezett volna Smiljan városkájába. Fotografikus memóriájának köszönhetően oldalakat fel tudott idézni, de ügyelnie kellett, hogy egy héttel a vizsga előtt tegye, mert amúgy nem álltak össze egésszé az olvasottak. Erős felvillanások, szinte látomások kínozták, gyakran nem tudta megkülönböztetni mi a valóság és mi akár egy párhuzamos világ vetülete. Hihetetlen lelki erővel ezeket a percepciós zavarokat egy idő után, mintegy érintő képernyőn, az elmében el tudta tolni: valós dolog marad, a fotopszia kukába ment. Különlegesen érzékeny ingerfeldolgozási képessége, azaz extra finom hallása és látása is élete végéig elkísérte, sőt, ez krízishelyzetekben fokozódott. Szenzoros hiperérzékenysége miatt akár a több száz kilométerre lévő villámok hangját is tudta érzékelni. Speciális akusztikai ingerfelvevésének köszönhette, hogy például a budapesti tartózkodása alatt a három szobával messzebbi óra ketyegését is meghallotta. Úgy élt, mint egy rendkívül finoman kalibrált automata, a poszthumanoidok egy, a mi időnkbe visszatért példányaként, hiszen a mechanikus hatásokat és elektromos rezgéseket is emberi példányra nem nagyon jellemző módon érzékelte. Hihetetlen munkabírása és minimális alvásigénye is ezt az érzetünket erősíti. Az meg, hogy szinte soha semmit nem írt le, hanem mindent fejben tartott több, mint felfogható. A dolgok képét megalkotta képzeletben, ott kipróbálta, javítgatta, újra kipróbálta és ha működött, megépítette. Turbinák, generátorok ott sorakoztak szépen sorban az agytekervények labirintusaiban. Azt mondtam, egy vulkáni materializálódott azon az 1856. július 10-ei napon, és lehet, hogy igazam van, mert mindezen dolgok mellett a józan ész és a logika a fő irányvonala volt életvezetésének- és természetesen egy kézfogás nélküli világban.

Prágából zuhant bele a nagy magyar életbe, pontosabban Puskás Tivadarék fogadták épülő telefonközpontjuknál. Ez a munka viszont nem elégítette ki, nem találta a helyét, igen kevés pénzt keresett, összekuszálódtak a dolgai. Szigeti Antal vette rá, hogy mozogjon, hátha az rendezi kissé gubancos gondolatait. Így jutottak el a szinte már mitikus szituációba: egy magas, szikár férfi a Városligetben Faustot idéz, majd a porba egy bottal lerajzolja a váltóáramú motor tökéletes rajzát. Ennyi.

1882. Pomáz.

2020. Pomáz.

Előbbinél Luppa Péter országgyűlési képviselő családja és a náluk 20 hónapon keresztül regenerálódó rokon, Nikola.

tesla_haz.jpg

Utóbbinál egy deszkákkal durván (azt is mondhatnám, szinte szentségtörő módon) megerősített ház, ami a helyi egyik leggazdagabb polgár családé, akiknél vendégeskedett hősünk.

Előbbinél a magabiztos kijelentés a pomázi lankák közt bandukolva, hogy nem lehetetlen a hangot kábelek nélkül küldeni. Nem lehetetlen az információt, és akár az energiát is mindenféle közvetítő nélkül továbbítani. Igen, emlékezzünk, a 19. században vagyunk, a diskurzus nem a héten folyt, hanem akkor!

Utóbbinál egy utcanév, az egyetlen szerte e kis hazában, ami őrzi ennek a furcsa lénynek az emlékét és a hatalmas fűben megbúvó mauzóleum. Picike csodaszép szerb templom, udvarán a diót felszedő barátságos parókus, Milisavic Ljubo, aki kézzel-lábbal, szerbül és oroszul magyarázva végül megmutatja A Kincset: az emléktáblát, amit ideiglenesen el lett távolítva a barbárul körbeszegelt emlékházról.

Egy hiperszenzitív fejben alkotó zseni emlékéhez valahogy mégis ez passzol: a róla elnevezett utca szomszédságában egy (igen sajnálatosan) már romos épület, rajta deszkák az összeomlás ellen, és egy őszi napsütéses apró templom varázslatos légköre, a parókus büszkesége, ahogy ő szerbül én meg magyarul olvashatom a tényt, hogy itt járt a család rokona az egykori Luppa-házban az indukciós motor és a rádió (amit csak halála után ismert el jogos felfedezésének a bíróság! Marconi simán bezsebelte ére a Nobel-díjat, pedig…) feltalálója. Nem is tudom, mi a találkozás csúcspontja, a közösen elmondott „Bogorogyice gyevo” vagy a tesla-s szórólapok?

Ugyanez a „mi a legnagyszerűbb-típusú dilemma” van a mauzóleumánál is. Ahogy lengedezik a félembernyi (jó, kis ember vagyok…) magasra nőtt fű a ragyogó nyári kék ég alatt, mintha átsuhanna Tesla emléke, és ahogy Nicola fejében lobbantak fel a képek, úgy villannak fel nekünk is fejezetek az életéből:

Ott az első váltóáramú dinamó, illetve az első aszinkron motor, amit apránként összeszedegetett alkatrészekből rakott össze. Ott jön az Edison-féle cég egy hét alatt rendbe tett egyenáramfejlesztője Strassburgban. Látjuk a nyurga fiatalembert, aki New York-ba utazik épp Edisonhoz, zsebében Charles Batchellor ajánlólevelével, egy be nem fejezett integrálszámítással, kedvenc verseskötetével, egy repülő szerkezet vázlataival és annyi készpénzzel, ami éppen egy hamburgerre lett volna elegendő. Végignézhetjük a virtuális képernyőn újra Edison és Tesla vitáját és természetesen voksunkat újra a váltóáram mellé tehetjük le. Felvillan a harmincéves Nikola sziluettje is, aki alkalmi munkákból tengeti az életét. De Westinghouse esélyt ad és már ott is állhatunk képzeletben a Niagara vízesésnél, a világ legelső vízerőművénél. Sorakozik a minden látható energiaforrástól mentes két fémlap is, amit egymással szembe rakott úgy fél méteres távolságra, az egyikhez finoman hozzáér, így a két lap közötti levegő elkezdett egyenletes fehér fénnyel világítani, de felmelegedés nem tapasztalható a környezetében. Vákuum- és fénycsövek szikrázó feliratai villognak, gömbvillámok lebegnek át. Furcsa laborjának falai mögé lesve látjuk a nagyfrekvenciás, vezetéknélküli energia-továbbító kísérleteit, a teleautomsticot, a légmagos tekercseket, amelyeknek primer és szekunder tekercsei egymással rezonanciában vannak. Indulnánk már haza, de ahogy megfordulunk, nem a Wardenclyffe-torony magasodik a Pilisi és a Visegrádi hegység között?

A hármas szám bűvöletében kedves galambjaival kommunikálva egy szállodai szobában élte utolsó éveit ezen a bolygón. És hangsúlyozni szeretném, hogy ezen a bolygón, hiszen köztudott volt, hogy próbálkozott az időutazás problémájának megoldásával. Vajon miért foglalt le az FBI 80 utazóbőröndnyi anyagot abból a bizonyos 3327-es számú szállodai szobából azon a januári reggelen? És miért csak töredéke került át hagyatékként Belgrádba?

Ennek a szűk helyiségnek a védelmében olyan ötletek születtek, mint a gondolatokat képpé alakító majd azt kivetítő gondolatkamera, a gőzmeghajtással működtethető oszcillátor, ami földrengést is képes lett volt előidézni, vagy éppen a szövetségiek fantáziáját annyira izgató „halálsugár”.

tesla_utca.jpg

Tehát ők (szállodai dolgozók, FBI, média,stb) azt állítják, 1943. január 7-én meghalt.

Csudákat, csak teleportálta magát, hogy békésen agyalhasson tovább, hogy ne csak 146 szabadalmát ismerhesse a világ.

Az, aki a 20. század elején már bolygóközi kommunikációról és vezeték nélküli kapcsolatról beszélt, az nem távozhat úgy, mint egy egyszerű halandó! Egy vegetáriánus, sőt egy idő után kimondottan csak folyékony tápanyaggal működő humanoid annál inkább teleportálja magát a világűr egyik távoli, de élhetőbb pontjára.

Szétnézett a 33. emeleti ablakából és egy nagy sóhajjal, vállán a kedvenc galambjával egyszerűen átsétált egy másik dimenzióba - testét, mint a kígyó bőrét levetve, maga után hagyva, mint Exupéry kis hercege a sivatagban…

És ha felnézünk az égre, azóta nemcsak a szőke kisfiú csengettyű kacajait hallhatjuk, hanem fel-felvillanak a villámok is néha, megvilágítva a furcsábbnál furcsább új találmányok sziluettjét, így kívánva hosszú és eredményes életet.

emTV.hu // fotók: Bardóczné Kocsis Erzsó

post_fb.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://parallaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr5916463864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása