2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban és 2021-ben elismerő oklevélben részesült tudományos és fantasztikus univerzum

A PARALLAXIS UNIVERZUM MŰSORVEZETŐI – KLAUDIA

2021. június 27. - emTV

csapat_klaudia.jpg

Ivanics-Rieger Klaudia

földrajztanár (MSc)
amatőrcsillagász, a Bakonyi Csillagászati Egyesület alapító tagja
a Parallaxis Univerzum felelős szerkesztője

Első találkozás: Egészen kiskoromtól fogva érdekelt minden, ami a környezettel kapcsolatos, így a csillagos ég is. Olyan 10 éves korom környékén teljesen bele voltam szerelmesedve a csillagászatba, de később ez kissé visszaesett, bár az ide vonatkozó dokumentumfilmeket szívesen néztem. Ám aztán újra beleszerettem, amikor megismertem a férjemet, ő volt az, aki igazán bevezetett engem ebbe a világba. 2015-ben kezdtünk az egyesület szervezésébe, mely végül 2018-ban alakult meg. Innentől kezdve evidens volt, hogy a már meglévő tanári végzettségem mellé a gimnáziumi földrajztanár szakot választom, azóta ebben próbálok kiteljesedni.

Kedvenc tudomány: Annak idején érdekes módon, bár szerettem a földrajzot, annyira nem vonzott, hogy abban képzeljem el az életemet, aztán mégis ott kötöttem ki. Ezen kívül a történelem, egy kicsit a fizika, bár jómagam mindig is humános voltam. A csillagászat, űrkutatás mellett újabban lenyűgöz a robotok világa, a jövőkutatás; ezek mellett pedig mindig is a szívem csücske volt a paleontológia.

Favoritok: A régiek közül sajnos méltatlanul elfeledett Caroline Herschel és természetesen Carl Sagan, akinek Kozmosz című sorozata nagy hatást gyakorolt rám. A kortársak közül Michio Kaku lopta be magát szívembe, mivel közérthetően tud elmagyarázni sokszor bonyolult dolgokat. A külföldiek közül még Chris Hadfield űrhajós és Jim Al-Khalili. A hazaiaktól pedig Bödők Zsigmond és a Magyarok égi képeskönyve című mű.

Hobbik: Kiskorom óta imádok olvasni és rajzolni. A könyvek mellett gyűjtöm a kőzeteket, ásványokat és kövületeket, illetve újabban legót (főként Star Wars témában). Újabban írok is. Viszont minden, ami a bemutató amatőrcsillagászathoz kapcsolódik (tehát maguk a bemutatók, a távcsövezések, a különböző szemléltető makettek és modellek festése stb.) az nálam már nem hobbi, hanem életforma.

Zene: Rocker vagyok, csak nem látszik rajtam, de szeretem az altert is. Fő vonalam hazaiaktól Ossian illetve Ákos (Bonanza Banzai). Külhoniaktól Bon Jovi és Scorpions. Viszont szeretem az olyan popelőadókat is, mint Lady Gaga. Rajtuk kívül rengeteg musicalt (Hair, Dzsungel Könyve…) és filmzenét (Star Wars, Gyűrűk Ura) hallgatok.

Sci-fi: Először is leszögezném, hogy a Star Warst nem tartom sci-finek. Számomra az inkább űropera vagy űrwestern, esetleg egy nem-klasszikus űr-fantasy. Az önálló sci-fi filmek közül nehéz olyat mondani, ami nem adaptáció, az újak közül az Interstellar, a régiek közül Az ötödik elem. De, csak mert imádom Bruce Willist és – mea culpa – gyerekként rajongtam az Armageddonért. Viszont annál tudományosan sokkal helytállóbb a sajnos nagyon alul értékelt Deep Impact. Az adaptációkból említeném a kevésbé ismert, Stalker-szerű Annihilation című filmet, ahol kivételesen a film sokkal jobb, mint a regény. Illetve természetesen a Jurassic Park. A sorozatok alfa-omegája számomra a szintén talán kevésbé ismert Babylon-5, még azt is ki merem jelenteni, hogy jobb, mint a Star Trek. A Doctor Who pedig alap. Könyvekből a klasszikusok, a legelső, amit elolvastam, Herbert Dűnéje volt. A régiek közül még Heinlein: A hold börtönében. Illetve a szintén talán kevésbé ismert Walter M. Miller Jr.: Hozsánna néked, Leibowitz című műve. De inkább a kortársakat kedvelem, főként Robert Charles Wilson műveit (kedvencem tőle a Bioszféra). A világ egyik legjobb történetét azonban Tom Sweterlitsch-től olvastam, ez volt a Letűnt világok. Hadd említsek meg egy kortárs magyart is, R. J. Hendon Korcsok-trilógiája nagy kedvenc.

MŰSORAI
Parallaxis | 5. évad

 

fotó: Ivanics-Rieger Klaudia

VISSZA A MŰSORVEZETŐK FŐOLDALÁRA

A bejegyzés trackback címe:

https://parallaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr6516605692
süti beállítások módosítása