2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban és 2021-ben elismerő oklevélben részesült tudományos és fantasztikus univerzum

Robotiskola and Friends címmel nyílt kiállítás a SZTAKI-ban

A különleges tárlat a munkamentes világgal és az automatizálás témájával foglalkozik

2021. október 01. - emTV

A munkamentes világgal és az automatizálás témájával foglalkozik Ottonie von Roeder német iparművész Robotiskola and Friends című kiállítása, amely csütörtöktől látható a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetben, azaz a SZTAKI-ban.

technology-2025795_1280.jpg

Az iparművész már korábban Budapestre érkezett, hogy megismerje a SZTAKI által vezetett Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium programját, a Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratórium laborjait, projektjeit, és a kutatókkal, mérnökökkel közösen készítsen egy a gépi tanulást és a robotizálást művészi koncepcióba olvasztó munkát – közölte a SZTAKI az MTI-vel.

Mint írják, "a Robotiskola művészi koncepciója arról szól, hogy egy robot új robotokat építeni képes robotokat épít és tanít be; úgy, ahogy mi, emberek fejlődünk és tanulunk az életünk során. A tanulás az élet fontos módszere, amit egy ideje a technológia is átvett".

A német művész látogatásának célja az volt, hogy a mesterséges intelligenciáról és a mérnöki tudományról szerezzen inspirációt.

A Robotiskola and Friends című kiállításon Ottonie von Roeder korábbi, témába vágó munkái is megtekinthetők.

A művész Post-Labouratory című, 2017-ben indított projektjében három szakember bevonásával épített három robotot, amelyek egy olyan képzeletbeli világba repítették a résztvevőket, ahol a fizikai munka fáradalmai nem léteznek többé.

A Robotiskolát a Post-Labouratory projekt két robotja kíséri a kiállításon, illetve kipróbálható egy chatbot is, amely befektetési tanácsokat ad a munka utáni világ idejére. Látható még továbbá több videós munka is, a látogatók pedig a saját munkájuk automatizálásán is elmélkedhetnek.

"A SZTAKI és a Goethe Intézet által szervezett AI Residency együttműködési program segít abban, hogy elmélyítsem tudásom a technológiai lehetőségek terén, illetve új alkalmazási területeket találjak a különböző szakterületek automatizálásáról szóló kísérleteimhez"

– idézi a közlemény a művészt, akinek célja az, hogy segítsen felfedni az automatizálásban rejlő lehetőségeket, valamint rámutasson, hogy a technológiai haladásban való részvételünkkel mi magunk is befolyásolhatjuk a munka jövőjét.

A művész szerint ezek a kérdések a közös munka és az alkotásai bemutatása során is inspirálhatják a SZTAKI kutatásait, hogy az intézet munkája a szélesebb közönség számára is érthetőbb legyen.

Ottonie von Roeder a németországi Bauhaus-Universität Weimar, az izraeli Bezalel Academy of Art and Design, és a hollandiai Design Academy Eindhoven tanulója volt, jelenleg Lipcsében és Eindhovenben alkot, elsősorban a kritikai és spekulatív művészet területén. Műveit többek között Bécsben, Marseille-ben, Lipcsében és Eindhovenben is kiállították már. 2017-ben indította el Post-Labouratory című projektjét, amelyben az emberi munka utáni világgal, valamint a munkával mint automatizált folyamattal is foglalkozik.

Az ingyenes kiállítás október 29-ig látogatható előre egyeztetett időpontokban a SZTAKI-ban.

emTV.hu // MTI // címlapképünk illusztráció / Pixabay

post_fb.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://parallaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr8816704900

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása