Számos rendezvénnyel, például természetvédelmi konferenciával, tudományos előadásokkal, koncerttel, kiállítással és felújított emlékművének avatásával emlékeznek meg idén szülővárosában, Kőszegen Chernel István ornitológus halálának századik évfordulójáról – közölte az MTI-vel hétfőn az Őrségi Nemzeti Parki igazgatóságának tájegységvezetője.
Harsányi Krisztián elmondta: az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság – amely Chernel István szellemi és tárgyi örökségének kezelője – arborétumként gondozza és működteti a család egykori birtokát, a kőszegi Chernel-kertet, látogatóközpontjukban külön részlegben mutatják be a család történetét, és minden év május 10-én megrendezik a neves természettudós által Kőszegen útjára indított Madarak és Fák napját.
Ismertetése szerint az emlékév február 21-én a tudós sírjának megkoszorúzásával kezdődik, a nemzeti park pedig online fotópályázatot hirdetett meg iskolások számára, ami szintén hétfőn indul.
Az emlékév programjának részeként áprilisban a Chernel családról tudományos tanácskozást tartanak a kőszegi Bechtold István Látogatóközpontban, májusban a madarak és fák napján erdei ballagást, játékos vetélkedőt és koncertet is tartanak, illetve felavatják Chernel István felújított emlékművét.
Júniusban Festetics-Chernel szimpóziumnak ad otthont a történelmi kisváros, valamint a család életét bemutató időszaki kiállítás is megnyílik a Jurisics-vár és Művelődési Központban.
Júliusban országos találkozót rendeznek Kőszegen a madártani egyesületek, szeptemberben pedig a Kulturális Örökség Napjaihoz kapcsolódva a 8. Nemzetközi Kraft Konferencián is megemlékeznek majd az ornitológusról. Októberben madárgyűrűzéssel, emlékfa ültetésével, novemberben pedig a Királyi Városnapon történelmi konferenciával hívják fel a figyelmet Chernel István szellemi örökségére.
emTV.hu // MTI // címlapképünk illusztráció / Pixabay