Mivel Brünnben is épp lecsengőben van a vizsgaidőszak, a legújabb Sokolébresztőhöz sikerült végre Skype-közelbe hoznunk állandó szakértőnket, Werner Norbertet, aki időközben megkapta professzori kinevezését a Masaryk Egyetemen, amihez ezúton is gratulálunk. Természetesen a vizsgáztatáson és a professzorkodáson kívül sem tétlenkedik Norbi és csapata, most például egy ultraibolya űrtávcső tudományos-technikai tervezésével foglalkoznak. Az eszköz neve Quick Ultra-VIolet Kilonova surveyor (QUVIK) lenne, s ha a tervet elfogadják, néhány éven belül el is indulhat az űrbe.
A QUVIK úgy kell mint egy falat kenyér: eleve nem nagyon vagyunk manapság eleresztve a közeli ultraibolya tartományban, vagyis a látható fényénél nagyobb frekvenciákon vizsgálódó űrtávcsövekkel, ami pedig működik (konkrétan a Hubble), az olyannyira be van hónapokkal-évekkel előre táblázva megfigyelésekkel, hogy ha történik valami hirtelen, előrejelezhetetlen UV-esemény, például összeütközik két neutroncsillag, és produkál egy óriási robbanást, akkor azt nem nagyon lehet jelenleg mivel megfigyelni.
Az ilyen kataklizmák neve kilonova, s a QUVIK nevének Q betűje, vagyis a gyorsaság pont arra utal, hogy a távcső tudományos programjában soron kívüliséget élveznek majd az ilyen események. Ha kilonova-robbanásról érkezik híradás, a QUVIK azonnal odafordulhat majd. A kuvik, ahogy magyarul úgy szlovákul is egy bagolyfélék családjába tartozó madárfaj neve, vagyis Norbiék ismét nagyot alkottak az űrkutatás örökös rövidítésráeröltetési versenyében. Ám attól tartok, hogy a bajnokság heti fordulóját a NASA nyerte, amely a minap indíttatta el a Hold felé a "zárókő" jelentésű CAPSTONE űrszondáját (előképünkön), mely szintén egy brutális rövidítés, kibontva ez: Cislunar Autonomous Positioning System Technology Operations and Navigation Experiment. Erről az űreszközről is esett az adásban néhányezer szó.
A mikrosütő méretű űrszonda legfontosabb feladata, hogy kipróbálja azt a rendkívül furcsa, viszont nagyon szellemes keringési pályát, amelyhez hasonlóra majd a Gateway űrállomást is helyezni tervezi a NASA. Ezt a pályacsaládot még a 2015-ben elhunyt Robert Farquhar álmodta meg, s rengeteg előnnyel bír a tervezett küldetések szempontjából. Egyrészt energetikailag egyszerűbb a Földről elérni, mint az Apollo-programban megszokott alacsony Hold körüli pályákat. Másrészt fenntartása is csak nagyon kevés üzemanyagot igényel, ugyanis a számítások szerint rendkívül stabil. Harmadrészt pedig egészen varázslatos módon az ilyen pályán mozgó test nem csupán a Hold, hanem egyúttal a Föld-Hold rendszer L2 librációs pontja körül is kering. Ez pedig lehetővé tesz egy egészen hihetetlen tulajdonságot, nevezetesen azt, hogy a keringési pálya síkja a Föld-Hold tengelyhez képest fix, mégpedig arra közelítőleg merőleges legyen.
Ez egyáltalán nem triviális, hiszen a szokásos pályák, akár a Föld, akár a Hold, akár bármilyen tömegpontnak (vagyis gravitációs terét tekintve közel gömbszimmetrikusnak) tekinthető égitest körül húzódjanak is, megtartják keringési síkjukat a nagy kozmikus inerciarendszerhez képest, miközben a bolygó forog, kering "alattuk". Így például a Hold körül alacsony poláris körpályán keringő Lunar Reconnaissance Orbiter (LRO) pályasíkjára van hogy az "élével" látunk rá innen, van hogy "lapjával", de folyamatosan változó irányból, amint a Hold és vele együtt az LRO a Föld körül kering. A Farquhar-féle "rektilineáris haló-pálya" azonban – éppen azért mert valójában nem is a pontszerű Hold, hanem a "vonalszerű" Hold-L2 rendszer körül húzódik – olyan csudajó, hogy bármerre is jár a Hold, mindig "lapjával" látunk rá. Ez egyben azt is jelenti tehát, hogy az űreszköz sohasem tűnik el kísérőnk túlsó oldala mögött, lehetővé téve a megszakítás nélküli rádiókapcsolatot a Földdel. Őrület!
Mindezeken kívül sok másról, például a kis műholdak jövőjéről, meg a jól elárverezett festményünkről is szó esik a legújabb Sokolébresztőben. Hallgassátok szeretettel!
emTV.hu // borítókép: NASA // képek: NASA, The Planetary Society
