2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban és 2021-ben elismerő oklevélben részesült tudományos és fantasztikus podcast univerzum

Az oroszok és a kínaiak közös holdbázist építenek

A Roszkoszmosz bejelentette: Moszkva és Peking megállapodott az együttműködésről

2022. december 27. - emTV.hu

Oroszország és Kína között megszületett a tudományos holdállomás létrehozásáról szóló kormányközi megállapodás – közölte Jurij Boriszov, a Roszkozmosz orosz állami űrvállalat vezetője szerdán a Rosszija 24 hírtelevíziónak nyilatkozva. Boriszov emlékeztetett arra, hogy a két ország a nemzetközi holdbázis megépítéséről 2021-ben memorandumot írt alá. Hozzátette, hogy nemrég megállapodás is született a közös munkáról ezen a területen.

moon-base-7226043_1280.jpg

Oroszország és Kína 2021 márciusában egyetértési megállapodást írt alá az együttműködésről a Holdon létrehozandó nemzetközi tudományos állomás ügyében. Idén decemberben Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök azt mondta, hogy aláírásra kész a holdállomás létrehozásáról szóló kétoldalú kormányközi megállapodás.

Az állomás a Hold felszínén és a bolygó körüli pályán létrehozandó kísérleti és kutatási létesítményekből áll majd, és multidiszciplináris és többcélú tevékenységre lesz felhasználható. Ez egyaránt kiterjedhet a hosszútávú, ember nélküli működtetésre, de az emberi jelenlétre is.

A RIA Novosztyi hírügynökség szerint Oroszország és Kína a nemzetközi tudományos holdállomást két szakaszban, 2025 és 2035 tervezi között telepíteni, majd ezt követően üzemeltetni. A létesítménynek egyebek között lesz kutatási, kísérleti, energetikai, orbitális, valamint fel- és leszállási modulja, továbbá egy vezérlőközpontja, adóműholdja és egy távközlési állomása is.

KAPCSOLÓDÓ TARTALOM

emTV.hu // MTI // címlapképünk illusztráció / Pixabay

csik_patreon.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://parallaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr218010968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása