2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban, 2021-ben és 2023-ban oklevéllel jutalmazott tudományos és fantasztikus podcast multiverzum

Szereplők és beszélgetőtársak – Melon

2024. február 17. - emTV.hu

csapat_melon.png

Melon Attila

reklámszakember
a Parallaxis Univerzum szerkesztője

Tinédzser korom óta vonzódom a podcastek készítéséhez, bár akkor mi iskolarádiónak hívtuk. Varázslatos érzés volt számomra, hogy amit mi a mikrofonba mondunk és/vagy a magnóba teszünk, azt a többiek a nagyszünetben meghallgatják… ha akarják, ha nem. Később, mikor zenei producerként és zenészként is feltűntem, akkor sajnos szembesülnöm kellett azzal, hogy valamiféle minőségre is szükség van, ha az embereket nem kötelezik arra, hogy hallgassák, vagy éppen nem elég erős a zár a stúdió ajtaján. Ennek megfelelően, vagy ennek ellenére, elkezdtem minőségi tartalmakat készíteni, de mellette a trash műfajban is aktív maradtam, mert szeretem… mert szeretem (héé.. ez volt a biztonsági kifejezés!!!). A tudomány világára tágra nyílt szemekkel tekintek, míg a fantasztikum esetében ki kell jelentsem, hogy igen… fantasztikus vagyok.

Első találkozás
Alig múltam akkor tizennégy éves. Egy fülledt nyári estén kifordultam a pécsi Mandulásból és megláttam. Ő a Mecseki Erdőgazdálkodási Zrt egyik padján ücsörgött és a leveleken átszűrődő napfényben sütkérezett. Óvatlan lépteim nyomán egy ág megreccsent a talpam alatt, mire a tudomány felkapta tekintetét. Hosszan meredtünk egymásra, kissé ijedten, szótlanul, de akkor már tudtuk… egy nap újra találkozni fogunk.

Kedvenc tudomány
Elsősorban az áltudományok állnak hozzám közel. No nem azért mert hiszek bennük, hanem mert szórakoztat és érdekel a pszichológiája. És ha már itt tartunk, valamint egy kicsit komolyabbra is fordíthatjuk a szót, akkor jelenleg a marketingpszichológia témakörében, illetve a mesterséges intelligencia a marketingre gyakorolt hatásaival kapcsolatban kutakodom e sorok írásának idején.

Favoritok
Három személyt kell kiemelnem, akik hatottak rám. Az első Wirthné Móricz Zsuzsanna egyetemi tanár, akivel több tudományos pályázati projektben működhettem együtt és jó néhány K+F pályázat megírásán és lebonyolításán keresztül megismerhettem azt a szemléletet, aminek köszönhetően nyíltan, ám mégis a megfelelő kritikával tekintek tudományos projektekre. A másik két helyen Dr. habil. Schreiber Gábort (+) és Dr. habil. Vincze Miklóst kell megemlítenem, akik olyan szenvedéllyel, és a jelen lévő hallgatóságukhoz szabva fantasztikusan érdekesen képesek beszélni a saját tudományágukról, hogy az arra kevésbé fogékonyak is tátott szájjal, érdeklődve isszák szavaikat.

Hobbik
Most már csak hobbi szinten zenélek (főként dalszerzés, mivel a hangszeres tudásom erősen megkopott), ezen kívül szívesen tanulok új, illetve számomra új dolgokat, mint pl az animáció vagy a python programozás

Zene
Általában olyan zenéket hallgatok (és csinálok), amit a fele ennyi idősek. Trap, Drill, EDM… az ízlésem részben divatkövető, de erre szükségem is van a mindennapi munkám során. Állíthatnám, hogy billentyűs hangszereken játszom, de az elmúlt nyolc évben borzasztó kevés időt töltöttem gyakorlással, így a tudásom jelentősen megkopott. Most talán egy zeneiskola 5. évfolyamos zongora szakos tanulójának szintjére fejlődtem vissza. Ezen kívül a fiam HotWheels autóival tudok játszani akár egy gitáron, hegedűn, sőt… cimbalmon és hárfán is.

Sci-fi
Legalább 3 alkalommal aludtam el a Star Wars-on... (kövek a bejáratnál vásárolhatók)

MŰSORAI A PARALLAXIS UNIVERZUMBAN
Lantos utca 8.
Helló, Pajti

...

VISSZA A MŰSORVEZETŐK FŐOLDALÁRA

A bejegyzés trackback címe:

https://parallaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr6918327479
süti beállítások módosítása