2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban, 2021-ben és 2023-ban oklevéllel jutalmazott tudományos és fantasztikus podcast multiverzum

A Rudapithecus képes lehetett az emberhez hasonlóan felegyenesedve állni

2019. szeptember 21. - emTV.hu

A rudabányai lelőhelyről ismert Rudapithecus hungaricus képes lehetett a mai emberhez hasonlóan felegyenesedve állni – állapították meg amerikai és kanadai kutatók egy különösen ritka leletnek számító, tízmillió éves medencecsont elemzése nyomán.

A leletet a Torontói Egyetem professzora, David Begun fedezte fel, majd a Missouri Egyetem munkatársával, Carol Warddal közösen tanulmányozta a fosszíliát – jelentette be szerdán honlapján a Missouri Egyetem.

Lábcsontjainak, állkapcsának és fogainak elemzéséből kiderült, hogy a Rudapithecus rokonságban áll a modern afrikai emberszabásúakkal és az emberrel, ami meglepő eredmény, tekintve, hogy az ősmajom a mai Európa területén élt. A Rudapithecus testtartásával és mozgásával kapcsolatos információk ugyanakkor korlátozottak voltak, ezért is volt fontos felfedezés a medencecsont, amely a csontváz egyik leginformatívabb része.

"A Rudapithecus egészen hasonlított az emberszabású majmokhoz, és feltehetőleg a modern emberszabásúakhoz hasonlóan mozgott a fák ágai között, egyenesen tartva a felsőtestét és karjaival mászva az ágak között.

Ugyanakkor a modern emberszabásúakénál rugalmasabb lehetett a háta alsó része, ami azt jelenti, hogy a talajon mozogva képes lehetett a mai emberhez hasonlóan felegyenesedve állni"

– magyarázta Ward. Nagy testméretükből adódóan a mai afrikai emberszabásúaknak elnyúlt a medencecsontja és rövid a hátuk alsó része, ami az egyik oka annak, hogy általában négy lábon járnak, amikor a talajon mozognak. Az emberénél hosszabb, jóval rugalmasabb a hát alsó része, ami lehetővé teszi a felegyenesedést és a két lábon járást.

Ward szerint amennyiben az ember egy afrikai emberszabásúéhoz hasonló testfelépítésű elődből fejlődött ki, akkor olyan jelentős anatómiai változásokra volt szükség, mint az alsó háti rész megnyúlása és a medencecsont megrövidülése. Ha viszont a Rudapithecushoz hasonló elődből fejlődött ki, akkor az átmenet sokkal egyenesebb vonalú lehetett.

"Sikerült megállapítanunk, hogy a Rudapithecusnak jóval rugalmasabb felsőteste lehetett, mint a mai afrikai emberszabásúaknak, mivel jóval kisebb termetű volt, nagyjából egy közepes méretű kutyának felelt meg.

Eennek azért van jelentősége, mert az eredményeink alátámasztják azt a több másik bizonyíték által is sugallt elképzelést, hogy az emberelődök testfelépítése talán nem is a mai afrikai emberszabásúakéhoz hasonlított."

A Journal of Human Evolution című folyóiratban publikált tanulmány szerint a medencecsont nem volt teljesen ép, ezért egy újfajta háromdimenziós modellezőtechnikával egészítették ki teljessé, majd összevetették a modern állatokról készített modellekkel. Ward szerint a következő lépés a Rudapithecus egyéb megkövesedett csontjainak háromdimenziós elemzése lesz, hogy teljesebb képet kapjanak az ősmajom mozgásáról és további betekintést nyerjenek az afrikai emberszabásúak és az ember őseinek életébe.

emTV.hu // MTI // fotó: Manek Attila / MTI

tudomany_es_fantasztikum.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://parallaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr7615130652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása