Az emberi immunrendszer egy frissen felfedezett eleme felhasználható arra, hogy egyszer a "rák sok fajtáját gyógyíthassa" – számolt be róla a BBC hírportálja. A Cardiffi Egyetem kutatói felfedeztek egy eljárást, amely laboratóriumi tesztekben legyőzte a prosztata- mell-, tüdő- és más daganatos sejteket.
A módszert klinikai vizsgálatokban, betegekkel nem tesztelték, a kutatók szerint azonban "hatalmas lehetőség rejlik benne" – olvasható a Nature Immunology című szaklap aktuális számában.
A tudósok eddig feltáratlan folyamatok után kutattak, amelyekkel az emberi immunrendszer természetes úton megtámadja a tumort. A vérben bukkantak egy úgynevezett T-sejtre, vagyis egy immunsejtre, amely azt keresgéli a szervezetben, hogy van-e valahol olyan veszély, amit el kell pusztítani. A sejt a tudósok szerint a rákos daganatok széles köre ellen hatásos.
"Esélyes, hogy minden rákos beteget meg lehet vele gyógyítani. Korábban senki se hitte, hogy ez lehetséges, most azonban kilátás nyílt egy minden páciensnek hatásos rákgyógyításra, a T-sejtek egy típusa képes lehet nagy számú rákfajta elpusztítására"
– mondta el a BBC-nek Andrew Sewell kutató. A T-sejtek felszínén receptorok helyezkednek el, ezekkel "veszik észre" a veszélyt. A cardiffi kutatócsoport olyan T-sejtet fedezett fel, amely receptoraival laboratóriumban sikeresen talált meg és pusztított el tüdő-, bőr-, vér-, bél-, mell-, csont-, prosztata-, petefészek-, veserákos és agydaganatos sejteket. Az egészséges szövetet nem károsította. Még kutatják, pontosan hogy zajlik a folyamat. A szóban forgó T-sejt-receptor egy MR1 nevű molekulával lép interakcióba, amely az emberi szervezet minden sejtjének felületén megtalálható.
Úgy vélik, az MR1 jelzi az immunrendszernek, hogy a sejtjében rendellenes anyagcsere folyik. T-sejtes rákterápiák már léteznek, a rákgyógyítás egyik legígéretesebb területe az immunterápia. A leghíresebb eljárás a CAR-T elnevezésű, amelyben a páciens T-sejtjeit alakítják át genetikailag, hogy felkutassa és elpusztítsa a rákos sejteket. A módszerrel látványos eredményeket értek el, gyógyíthatatlan betegeket tettek tünetmentessé, azonban csak kevés daganat esetében hatásos.
A cardiffi kutatók szerint az általuk felfedezett T-sejt-receptor "univerzális rákgyógymódhoz" vezethet.
emTV.hu // MTI // címlapképünk illusztráció