2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban, 2021-ben és 2023-ban oklevéllel jutalmazott tudományos és fantasztikus podcast multiverzum

A Parallaxis Univerzum kreatív producerének DNS-e az űrbe megy

"Anettka beájulhat az 50 kilométeres űrugrásával"

2024. július 28. - emTV.hu

Kreatív producerünk testének egy darabkája, pontosabban Horváth Ádám Tamás DNS-mintája egy tudományos kísérlet keretében belátható időn belül elhagyja e bolygó biztonságos ölelését és többszáz társával repül majd a végtelen űrben, akár háromszor magasabbra, mint ahol a Nemzetközi Űrállomás kering.

dns-jegy.png

Aztán a gravitáció szigorú parancsának engedelmeskedve elhagyva az alacsony Föld körüli pályát, mint Alan Shepard vagy Jurij Gagarin zuhannak majd vissza, hogy a kozmikus sugárzást és a világűr rideg voltát megtapasztalt építőkövek a tudomány szolgálatába állhassanak, ezzel hozzásegítve jelen project kutatóit a végső cél, a Mars terraformálásához szükséges technológia kifejlesztéséhez.

"Ha már a HUNOR programról lemaradtam, és nem én leszek a második magyar űrhajós, aki beboríthatja arcát a világűr végtelen látványával, mindenképpen remek és testhezálló vígaszág ez számomra. Gondoljatok csak bele! Ha éppen akkor arra jár egy idegen űrhajó és begyűjti a mintámat, simán ébredhetek egy idegen világban is" – viccelődött Ádám, de leszögezte, hogy megtisztelő számára ilyen illusztris társaságban utazni, majd hozzátette: "Anettka beájulhat az 50 kilométeres űrugrásával, én magasabbra török" – tette hozzá.

A lehetőséget a Genesis Sustainable Future nevű űripari startup kínálta fel, amelynek alapítója és vezetője az a Mátyás Bence, aki bő két évvel ezelőtt, a Parallaxis hatvanadik részében már volt vendégünk, nem sokkal azután, hogy a Cápák között című RTL-es befektetési műsorban szerepelt.

A küldetés fontosabb állomásairól a későbbiekben mi is beszámulunk majd.

emTV.hu

csik_patreon.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://parallaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr9118455637

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása