Az emberi civilizációnak energiára van szüksége. Az űrben ezt nehezebb megoldani, mint a Földön, viszont a jövőbeli űrkolóniák számára létszükséglet lesz a folyamatos energiaellátás. Jelenleg napelemes paneleket használnak, viszont ezeknek több hátránya is van. Az űrben ki vannak téve az aszteroidák, vagy űrtörmelék által okozott károknak, a Marson a por jelenti a problémát. Éppen ezért a megoldást a nukleáris áramforrásokban keresik.
Egy nukleáris bomlási folyamatban az üzemanyag (többnyire urán vagy plutónium) atomjai kettéhasadnak a nukleáris maghasadás (ezért hívják hasadóanyagnak is) folyamán. Az így felszabaduló energia pedig hővé alakul, amit árammá lehet alakítani.
A Los Alamosban dolgozó szakértők most egy következő generációs űrerőművön dolgoznak. Az új eszköz neve Kilopower lesz és nagyjából egy régi televíziónyi méretű, a tömege pedig nagyjából 400 kg. Urániumot használ a működéshez és 1 kilowatt energiát termel. Ez elég lenne tíz darab, 109 cm átmérőjű LED TV, vagy pár az Opportunity-hoz hasonló marsjáró működéséhez.
A Kilopower legtöbb alkatrésze nem új fejlesztés, hiszen a NASA már 1958-as kezdetei óta dolgozik hasonló szerkezeteken. Az egyetlen problémát a fejlesztések költségei jelentették. Emiatt a NASA az olyan űrszondáiba, mint a Voyager 1,2, a Pioneer 10,11, vagy a Cassini és a Perseverance Mars Rover, kisebb, plutónium-bomláshővel működő fűtőelemeket épített. Ezzel csak az a gond, hogy a NASA-nak egyre kevesebb plutóniumhoz van hozzáférése. Urániumból viszont "van bőven", ezért a Kilopower sokkal praktikusabb megoldás a jövőre nézve.
A Kilopower első éles bevetése a 2020-as évek közepén lesz egy automata Hold küldetés során. A tervek szerint a Hold északi pólusa közelében a reaktor két, egyenként 250 Wattos rovert fog újratölteni.
A következő lépés a Mars lesz, ahová már egy nagyobb, 10 kilowattos egységet szeretnének küldeni. Az elképzelések szerint az első marsi bázis energiaigénye 15 kilowatt körül lesz.
Ezenkívül a hosszabb űrbéli küldetések során is hasznos lesz az új áramforrás. A generátort földi kutatások során is használni szeretnék olyan helyeken, ahová nehéz províziókat eljuttatni.
emTV.hu // címlapképünk illusztráció