2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban és 2021-ben elismerő oklevélben részesült tudományos és fantasztikus podcast univerzum

Magyarország és a világűr

Sokolébresztő #120

2021. december 02. - Sokolébresztő

"A diákoknak, akik eljuthatnak még a Marsra, és a tanároknak, akik nélkül ez nem lenne lehetséges." Ezzel az ajánlással kezdődik a múlt héten megjelent Magyarország és a világűr című színes-szagos, gyönyörű kiállítású könyv, amely a Magyar Asztronautikai Társaság, az ország legnagyobb űrtevékenységgel foglalkozó civil szervezete gondozásában készült, főszerkesztője pedig az MTA hivatásos fő tudománykommunikátora, Simon Tamás volt. Engem pedig már a fentebbi mottóval megvettek. Én is egyike voltam ugyanis azoknak a gyerekeknek huszon-egynéhány évvel ezelőtt, akik az iskolai könyvtárba jártak kifénymásolni a fél Űrhajózási Lexikont meg a Kozmikus Krónika rovatot az Élet és Tudományból az internet előtti (i.e.) ősidőkben. Ma is minden bizonnyal léteznek ilyen, sőt még ilyenebb gyerekek, és ha az ő megszólításukhoz és bevonzásukhoz írunk könyvet, akkor annak szerintem pontosan olyannak kell lennie, mint ez.

sokol_cover120.jpg

Viszont ami tényleg bámulatos, hogy rajtuk kívül is az összes korosztálynak és mindenféle "beavatottsági szintű" olvasónak tud szólni a kiadvány egyszerre. Az albumba hazánk űrtevékenységének hetvenöt szereplője, kutatók, mérnökök, orvosok, jogászok, űrtörténeti szakértők (köztük jópár korábbi Sokolébresztő-vendég) írtak oldalpárokat, melyek egy hosszadalmas, mintegy két és fél évig tartó iterációs folyamat eredményeként öltöttek egyszerre olvasmányos és tartalmas formát. Ennek a könyvnek és rajta keresztül a magyar űrtevékenység változatosságának bemutatása lett a legfrissebb Sokolébresztő legfőbb témája.

Ráadásul a könyv csak a jéghegy csúcsa, ugyanis minden tematikus oldalpár végén ott díszeleg egy-egy QR-kód, mely bőséges online háttéranyagok felé irányítja az érdeklődőket. A magyar űrtevékenység megérdemelte, hogy kapjon egy ilyen méltó, reprezentatív összefoglalót. Megtudjuk belőle, hogy a Naprendszer miféle messzeeső zugaiban találhatók olyan eszközök, melyeken a "Made in Hungary" felirat olvasható, de arra is fény derül, hogy ennél sokkal prózaibb és életbevágóbb alkalmazásokban (a mezőgazdasági termésbecsléstől a klímakutatáson át a navigációig és az anyagtudományig) is megkerülhetetlen és világszínvonalú a hazai űrszakértelem.

2795902.jpg

Rengeteget hallottál már a Halley-üstököshöz repült VEGA-űrszondák magyar irányítóegységeiről? A könyöködön jön ki a Pille? Farkas Bertalanról és Charles Simonyiról már nem lehet Neked újat mondani? Megeshet. De arról vajon hallottál-e, hogy magyar kutatók potenciális kékmoszat-foltokat fedeztek föl a Marson? Vagy hogy a Debreceni Egyetemen azt is kutatják, hogy egy emberi kolónia hogyan lehet majd önellátó a szomszéd bolygókon? Vagy hogy a koronavírus-járványok hatásai az űrből is észlelhetők? Minderről és ezernyi más érdekességről olvashatunk a Magyarország és a világűr című albumban, s a témák egy kis szeletéről hallhattok ízelítőt a legújabb Sokolébresztőben is, ahol maguk az ötletgazdák és a könyv alkotói mesélték el a kiadvánnyal kapcsolatos gondolataikat. Hallgassátok szeretettel!

A Sokolébresztő epizódjai elérhetőek Soundcloud- és YouTube-csatornánkon, valamint iTunes-on és Spotify-on is! Kattins ide!

emTV.hu // Tilos Rádió // cikk: Vincze Miklós

post_sc.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://parallaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr1816771404

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása