2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban és 2021-ben elismerő oklevélben részesült tudományos és fantasztikus podcast univerzum

Űrhajózás holnapután

Sokolébresztő #122

2021. december 30. - Sokolébresztő

"Sic itur ad astra!" – vagyis így megyünk a csillagokhoz, mondja a latin. Igen ám, de hogyan? A Naprendszerből kifelé repülő Voyager-űrszondáknak, melyek jelenleg másodpercenként 17 kilométert tesznek meg, nagyjából nyolcvanezer évbe telne, hogy a Naphoz legközelebbi csillag távolságáig jussanak.…

Bővebben

Japán még ebben az évtizedben űrhajósokat akar küldeni a Holdra

"A világűr olyan határ, amely álmokat és reményt ad az embereknek"

Japán űrhajósokat akar küldeni a Holdra a 2020-as évek második felében – jelentették be kedden a japán űrügynökség (JAXA) által szervezett tanácskozáson, amelyen jelen volt Kisida Fumio kormányfő és Kobajasi Takajuki tudományos és technológiai miniszter is – jelentette az NHK japán televízió, amit…

Bővebben

A NASA lelkészeket és teológusokat vesz fel

A földönkívüli élet esetleges azonosításakor várható emberi és egyházi reakciókat vizsgálják

A NASA, az amerikai űrkutatási és űrrepülési kormányzati ügynökség lelkészeket és teológusokat vesz fel, hogy segítsenek megértetni, hogyan reagálhatnak az emberek arra az esetleges bejelentésre, hogy más bolygókon is találtak intelligens élet nyomaira – jelentette a The Western Journal című…

Bővebben

Egy hajdani uralkodó családtagjainak sírjára bukkantak Kelet-Kínában

A környék további tanulmányozását tervezik

Egy hajdani uralkodó családtagjainak sírjaként azonosították régészek azt a sírhelyet, amelyet a mai kelet-kínai Csianghszi tartományban tártak fel – számolt be a Dajiangwang (Tacsiangvang) helyi hírportál. Az ásatást vezető régészek beszámolója szerint a mintegy kétszázharminc négyzetméter…

Bővebben

Felbocsátották a James Webb Űrteleszkópot

A Hubble utódja a világegyetem legkorábbi korszakát fogja feltárni

Többszöri halasztás után felbocsátották szombaton a James Webb űrteleszkópot az Európai Űrügynökségnek (ESA) a Francia Guyana-i Kourouban lévő indítóállomásáról egy Ariane-5 rakéta fedélzetén. A rakéta indítását a Spacejunkie élőben közvetítette.

Bővebben

Fehér karácsony: Andersen és a kis jégkorszak

Parallaxis #57

Jégkorszak. Ha ezt a szakkifejezést meghalljuk, sokminden eszünkbe juthat. Például Motkány. Vagy mamutvadász őseink, az Európa közepéig lehúzódó és Kanadát laposra csiszitoló jégtakaró, esetleg a mai Bering-szorosnál száraz lábbal átgyalogló proto-amerikaiak, akikből az újvilág őslakossága lett. De…

Bővebben

Karikó Katalinnak ítélték a 2022-es Helmholtz-érmét

A SARS-CoV-2 elleni vakcinák gyors kifejlesztéséhez való hozzájárulásával nyerte el

Karikó Katalin biokémikus veheti át a Berlin-Brandenburgi Tudományos Akadémia 2022-es Helmholtz-érmét úttörő biokémiai munkásságáért – tájékoztatta a németországi bejelentésről a Szegedi Tudományegyetem szerdán az MTI-t. Az elismerést "különös tekintettel a SARS-CoV-2 elleni vakcinák" gyors…

Bővebben

A társas sörözés hétezer éves nyomára bukkantak Izraelben

Az ókorban szertartási és vallási célokra használták a sört

A társas, közösségi sörfogyasztás hétezer évvel ezelőtti nyomára bukkantak Izraelben, a Jordán folyó völgyében lévő Tel Caf nevű régészeti lelőhelyen – jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál kedden. Az izraeli régészek szerint ez a társasági alkoholfogyasztás első…

Bővebben

Rendkívüli mértékben olvadnak a Himalája gleccserei

Az Ázsiában élők millióinak vízellátását fenyegeti

Rendkívüli mértékben olvadnak a Himalája gleccserei, ami Ázsiában élők millióinak vízellátását fenyegeti – állapította meg egy kutatás. A Leedsi Egyetem vezetésével készült vizsgálat eredménye szerint az elmúlt évtizedekben a Himalája gleccserei a négyszáz-hétszáz évvel ezelőtti utolsó nagy…

Bővebben

Karikó Katalin kapta a legnagyobb presztízsű magyar tudományos díjat

A Bolyai János matematikusról elnevezett díjat a köztársasági elnök adta át

Karikó Katalin kutatóbiológusnak ítélték oda a 2021. évi Bolyai-díjat. Az elismerést Áder János köztársasági elnök adta át a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Dísztermében rendezett péntek esti ünnepi gálán. A Bolyai János matematikusról elnevezett díjat olyan magyar állampolgárságú vagy magyar…

Bővebben

Mérföldkőhöz érkezett a Perseverance marsjáró missziója

A marsjáró megtalálhatta a Jezero-kráter legrégebbi kőzeteit

A NASA Perseverance marsjárója megtalálhatta leszállási helyszíne, a Jezero-kráter legrégebbi kőzeteit. A vulkáni eredetű kőzet valószínűleg ősi lávafolyam terméke. Ez fontos mérföldkő a misszió számára, mivel segíthet megérteni nemcsak a leszállási helyszín, de általában a Mars, sőt a szélesebb…

Bővebben
süti beállítások módosítása