2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban, 2021-ben és 2023-ban oklevéllel jutalmazott tudományos és fantasztikus podcast multiverzum


Gammakitörések és észlelésük

Sokolébresztő #115

2021. szeptember 23. - Sokolébresztő

Amint arról már alaposan beszámoltunk a start után nem sokkal, a Sokolébresztő "állandó szakértői" által megalkotott és üzemeltetett GRBAlpha űrcsillagászati miniműhold márciusban sikeresen pályára állt és nyomban el is kezdte küldeni a Földre az adatokat. Hihetetlen, de igaz, hogy azóta immár…

Bővebben

Csillagászati versenyt rendeznek középiskolás diákok számára

Ez a legmagasabb rangú nemzetközi vetélkedő a csillagászat és az asztrofizika területén

Ismét megrendezik a Kárpát-medencei Középiskolai Csillagászati és Asztrofizikai Versenyt, új nevén az Athletica Galacticát. Az október 5-én induló versenyre azokat a középiskolás diákokat várják, akik a fizika és matematika terén kiemelkedő képességekkel rendelkeznek és érdeklődnek a csillagászat és…

Bővebben

Fekete, forró jég lehet a természet leggyakoribb vízformája

Szuperionos jég lehet a világegyetemben található jégóriások nagy részét alkotó bizarr vízfajta

Nemrégiben a New York-i Brightonban található Lézerenergetikai laboratóriumban (Laboratory for Laser Energetics) szétlőttek egy vízcseppet a világ egyik legerősebb lézerével, ami olyan lökéshullámot hozott létre, amely a víz nyomását több millió atmoszférára, hőmérsékletét pedig több ezer fokra…

Bővebben

A Star Trek: Voyager színésze is segít a NASA-nak aszteroidát detektálni

A színész közel 35 éve foglalkozik hobbi-csillagászattal

Tim Russ, aki a Star Trek: Voyager című sci-fi sorozatban alakította a vulkáni Tuvok parancsnok-helyettest, legújabb küldetésén a NASA számára segít aszteroidákat detektálni. Russ és öt másik civil csillagász hozzájárult a Patroclus, egy, a Jupiter körül keringő aszteroida észleléséhez – írja a USA…

Bővebben

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Az új típusú exobolygókat hycean bolygóknak nevezték el

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben – közölte a Cambridge-i Egyetem.

Bővebben

Újabb magyar műhold, űrfizika, űrtechnika, űrpolitika

Sokolébresztő #113

A múlt héten, augusztus 17-én Francia Guyanából Föld körüli pályára állt az Európai Űrügynökség RADCUBE nevű részint technológiai demonstrációs, részint tudományos célú kisműholdja, melyet teljes joggal tekinthetünk magyar űreszköznek. A háromegységnyi cubesatot ugyanis a budapesti C3S Kft. űripari…

Bővebben

Újabb magyar fejlesztésű kisműhold startolt el a világűrbe

Kedd reggel sikeresen startolt el egy újabb nanoműhold

Magyar idő szerint kedd hajnalban sikeresen startolt el a Francia Guyana-i Kourou-ból, a Guyana Űrközpontból a magyar fejlesztésű RADCUBE nanoműhold – közölte Kiss László csillagász az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

Bővebben

Dióhéjban a Merkúr

Bármily furcsán hangzik, a Merkúrnak van magyar vonatkozása

Az elmúlt években többször is hivatalosak voltunk arra a látványos természeti jelenségre, amikor is a Merkúr bolygó átvonult a Nap korongja előtt: a megfigyelés során központi csillagunk előterében elhaladó foltként láthattuk a belső bolygó fekete sziluettjét. Sőt, az emberiség legújabb ottani…

Bővebben

Nevet kapott tizenhat magyar felfedezésű kisbolygó

Ady Endre, Hamvas Béla, Erdős Pál, Kaffka Margit és Dévény Anna neve is felkerült az égi térképre

Mint az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának szerdai közleményében írják, a kisbolygók elnevezése régi hagyomány. Eszerint a felfedezőt illeti a jog, hogy nevet válasszon felfedezettjének. Így volt ez kétszáz éve is, és így van ez ma is, amikor az elnevezések már régen nem tudnak…

Bővebben

Decemberben megközelíti a Vénuszt egy üstökös

Az idén októbertől decemberig hazánkból is megfigyelhető a Leonard-üstökös

Az idén októbertől decemberig hazánkból is megfigyelhető Leonard-üstökös 2021. december 18-án a Vénusz közelében száguld el, legyezőként szétterülő porcsóvájának szemcséi pedig meteorzáport idézhetnek elő a bolygó légkörében – írta Tóth Imre, az Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK)…

Bővebben

Eláruljuk, mikor lesznek a leglátványosabbak a Perseidák hullócsillagai

Egy hét a csillagok alatt programsorozat a Svábhegyi Csillagvizsgálóval

Az Egy hét a csillagok alatt programsorozat részeként a Perseida-maximum környékére szervezett bemutatókon több mint harminc helyszínen várják majd amatőr csillagászok, csillagvizsgálók és egyesületek az érdeklődőket – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló szerdán az MTI-vel. A Perseidák…

Bővebben

Marsrengések, Nauka, szélszínház

Sokolébresztő #111

A legfrissebb Sokolébresztőben jó mélyre beástuk magunkat: ezúttal a Mars belsejébe! Miközben ugyanis a híradások tobzódnak a lebilicselő felszíni videókban az amerikai és kínai marsjárók, no meg persze a nevéhez méltóan zseniális Ingenuity helikopter jóvoltából, több, mint egy teljes marsi éve,…

Bővebben
süti beállítások módosítása