2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában részesült tudományos és fantasztikus podcast & blog

Civil csillagászok felvételei alapján vizsgálták meg egy üstökös szétesését

2020. április 21. - emTV

A decemberben felfedezett Atlasról a tudósok úgy vélték, valószínűleg az év legnagyobb fényű üstökösévé válhat, szabad szemmel is látható lehet. Nemrég azonban gyanítani kezdték, hogy az üstökös több részre esett szét, miután gyorsan halványulni kezdett, ezért civil csillagászok felvételei alapján vizsgálták meg egy üstökös szétesését: az első közösségi összefogással megalkotott képeken figyelhették meg a szakértők az Atlas nevű kométa változását

Az egymással számítógépes kapcsolatban álló teleszkópokat (eVscope) fejlesztő Unistellar nevű cég munkája nyomán lehetővé vált, hogy civil és hobbicsillagászok alacsonyabb költségű műszerekkel figyelhessék meg az égitestek mozgását. Az Atlas szétesésével szerephez jutottak a civil csillagászok: a világ számos pontján készített saját felvételeikből állt össze egy nagy felbontású kép erről a haldokló égi jelenségről – olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

Április 11-én éjjel tucatnyi eVscope-használó állította fel teleszkópját a kertben, a balkonon vagy éppen egy mezőn például Belgiumban, Finnországban, Franciaországban, Svájcban, Németországban és Nagy-Britanniában. Április 14-én az Egyesült Államokban is felhívást intéztek a hobbicsillagászokhoz az után, hogy szétesett az üstökös és változás következett be kómájában, az üstökösök magja körül keletkező ködszerű gázfelhőben.

A megfigyelések idején negyven európai és húsz amerikai teleszkóphasználó gyűjtött adatokat, amelyeket továbbított az Unistellar szervereire.

Ezekből az adatokból állt össze az a "szuperfelvétel", amely az Atlast rendkívül magas szín- és részletgazdagságban mutatja be. Látható az üstökös kómája és csóvája, valamint egy különös zöldes fényhatás, melyet cianidok jelenlétének tulajdonítanak.

Az amerikai megfigyelők által három nappal később összeállított kép megmutatja az üstökös kómájában bekövetkezett alaki változásokat, amelyek arra utalnak, hogy az üstökös magja valóban töredezetté vált.

emTV.hu // MTI

tudomany_es_fantasztikum.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://parallaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr4215627126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.