Amint arról már alaposan beszámoltunk a start után nem sokkal, a Sokolébresztő "állandó szakértői" által megalkotott és üzemeltetett GRBAlpha űrcsillagászati miniműhold márciusban sikeresen pályára állt és nyomban el is kezdte küldeni a Földre az adatokat. Hihetetlen, de igaz, hogy azóta immár eltelt fél év, a 10 cm x 10 cm x 11 cm méretű cubesat viszont szerencsére azóta is csodálatosan működik. Olyannyira, hogy az elmúlt hónapban három gammafelvillanást is észleltek vele, melyek közül a másodikról még azt is lehet tudni, hogy nagyjából tízmilliárd évvel ezelőtt történt, de fénye csak mostanra ért ide. (Összehasonlításul: a Föld mintegy 4,6 milliárd éves, maga az Univerzum pedig 13,8 milliárd éve keletkezett mai tudásunk szerint.) Hátborzongató belegondolni, hogy innen nézve ennyi ideje volt úton az a néhány foton, ami eltalálta a kicsiny űreszköz detektorát. De mik is ezek a gammafelvillanások és hogyan jönnek létre?
Werner Norbi, aki Brnóban, a Masaryk Egyetemen vezeti asztrofizikai kutatócsoportját elmesélte nekünk, hogy ezeket a hihetetlenül nagy energiájú kozmikus villanásokat óriáscsillagok halálakor előálló szupernóvák, feketelyuk-neutroncsillag ütközések és hasonló extrém események idézhetik elő. Különleges tulajdonságuk, hogy egy irányított nyalábban, jetben terjednek, amint az a fentebbi illusztráción is látható. Emiatt lényegében csak akkor észlelhetők, amikor a Föld (vagyis az érzékelő műhold) éppen egy ilyen jet útjába kerül. Viszont ez azt is jelenti, hogy a kitörés energiája nem a szélrózsa minden irányába oszlik szét, hanem koncentrált marad, lehetővé téve, hogy ilyen elképesztő téridő-távolságokból is észlelhető legyen. Így aztán, mivel "mélységes mély a múltnak kútja", a keskeny nyaláb ellenére relatíve gyakran, néhány hetente észlelhető egy-egy ilyen esemény. Persze ehhez az is kell, hogy az észlelő műhold és az égi gammaforrás közé ne "álljon be" a Föld, ami a GRBAlpha pályamagasságában is majdnem a látótér felét kitakarja, vagyis a kütyünek eleve csak a (jellemzően maximum másodpercekig tartó) gammavillanások mintegy feléhez lehet hozzáfáráse: épp ezért tervezik a jövőben kisműholdak egész hálózatát létrehozni a kutatók. Pál Andris, a Konkoly Csillagászati Intézet tudományos főmunkatársa, aki amúgy a műhold hardver- és szoftverfejlesztésében is vezető szerepet vállalt, elmesélte, hogy kb. 445 millió éve az ordovícium–szilur korszakhatáron fellépő földi kihalási esemény kapcsán is felmerült, hogy egy "közeli", értsd mindössze 6000 fényévnyire bekövetkezett gammakitörés okozhatta. Vagyis örüljünk, hogy mostanában csak távolabbról figyelhettünk meg hasonló jelenségeket.
Hogyan töltsünk le adatokat egy keringő műholdról, mi köze van a 60-as évek szovjet atomkísérleteinek a gammakitörésekhez és mi várható a jövőben? Kiderül a legújabb Sokolébresztőből!
emTV.hu // Tilos Rádió // fotó: NASA
