A Magyar Csillagászati Egyesület (MCSE) elnöksége idén Szabados László csillagásznak ítélte oda a Kulin György-díjat – közölte az MCSE pénteken az MTI-vel. A csillagászat fáradhatatlan népszerűsítőjéről lánya, Kulin Eszter közreműködésével készítettük el a Parallaxis Podcast egy korábbi epizódját.
Szabados László professzor emeritus csillagász, az MTA doktora, az MCSE volt elnöke tudományos munkásságának, illetve közzösségszervező és ismeretterjesztő tevékenységének elismeréseként vehette át az életműdíjat és a vele együtt járó, teleszkópot ábrázoló bronzplakettet Mizser Attila főtitkártól az egyesület alapításának 75. évfordulója alkalmából rendezett csütörtöki ünnepségen a Svábhegyi Csillagvizsgálóban.
Szabados László 50 éve dolgozik a Csillagászati és Földtudományi Kutatóintézetben. A tudóst a Svábhegyi Csillagvizsgáló távcsövével végzett mérései tették a cefeida-típusú változócsillagok világszinten is elismert kutatójává.
"Szakfolyóiratok és ismeretterjesztő folyóiratok szerkesztőjeként, intenzív csillagászati lektorálási munkájával, oktatói tevékenységével és csillagászati bizottságok tagjaként máig a hazai csillagászati tudománykommunikáció színvonalának emelésén dolgozik"
– írják, majd a közleményben felidézik, közösségszervező tevékenységének eredményeként az 1946-ban megalakult MCSE hónapok alatt többezres, majd az azt követő évtizedekre több tízezres taglétszámot ért el. Az alapító tagok között volt többek között Barsi Ödön, a Magyar Rádió főrendezője, Berkes Zoltán meteorológus, Medgyessy Ferenc szobrászművész, Thury Lajos író és Deák András, a Ganz vállalatok igazgatója.
Kulin Györgynek köszönhető több bemutató csillagvizsgáló építése országszerte, valamint a népligeti planetárium vetítőberendezése is, mely 1977-ben kezdte meg működését. Az általa alapított tükörcsiszoló és távcsőkészítő mozgalom több ezer amatőrtávcső születését eredményezte Magyarországon.
Hazánk legnagyobb, megfigyelő csillagászokat összefogó egyesületének jelenleg csaknem 1800 tagja van. Felelős szerkesztője és kiadója a Meteor folyóiratnak és a csillagászati évkönyvnek. Saját bemutató csillagvizsgálója az óbudai Polaris Csillagvizsgáló. Emellett az egyesületi tagok használhatják a fényszennyezésmentes lovasberényi Csillagtanyát is.
A Parallaxis Podcast 43. adásában Vincze Miklós, valamint a Kulin szervezte Magyar Csillagászati Egyesületről könyvet, valamint életrajzi kötetében könyvfejezetet jegyző Rezsabek Nándor legautentikusabb ismerőjével, lányával, Kulin Eszter kémia- és fizikatanárral beszélgetett. Felelevenítve életének fontosabb állomásait, családi hátterét, tudományos pályáját, sci-fi írói produktumait, az áltudományok elleni kérlelhetetlen, ugyanakkor mindig barátságos megközelítésű küzdelmeit, de még vegetáriánus étkezési szokásait is, sőt kiderül, a három beszélgetőtárs egyöntetűen az Uránia Csillagvizsgálóban szerezte egykor első csillagászati élményeit.
emTV.hu // MTI // fotó: hegyvidek.hu