2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban, 2021-ben és 2023-ban oklevéllel jutalmazott tudományos és fantasztikus podcast multiverzum

A Golf-áramlat bekrepált, a tudománynak egy szót se!

Parallaxis #64

2022. március 31. - Parallaxis Univerzum

Az aktuálisan górcső alá vett filmünkben szereplő időjárási jelenségek nagy része a fizikai lehetetlenség határát súrolja, sőt nem egyszer orvul át is lépi azt. Mégis, gyakorlatilag ez lett "a klímás film", amire mindmáig sokan hivatkoznak, s amelyre (többnyire negatív kontextusban) még maguk az éghajlatkutatók is utalgatnak, amikor ismeretterjesztő előadásokat kénytelenek tartani. Bizony, ezúttal ismét egy Roland Emmerich által dirigált filmet vizsgáltunk meg tudományos szemmel, a Holnaputánt. Könyvégetés, a háttérben meghúzódó Soros-szál és az amerikai közoktatás hiányosságai a Parallaxis legújabb epizódjában!

parapod_cover64.png

csik_patreon.jpg

A klímaváltozás egy nehezen körberajzolható, filmen nem könnyen megjeleníthető ellenség. Szemben egy felénk tartó aszteroidával, földönkívüliek inváziójával, egy felhőkarcolónyi óriásleguánnal, sőt még egy gyilkos vírussal is, az éghajlatváltozás nem olyasmi, amit úgy be lehet mutatni, hogy a legyőzésére irányuló törekvésekből egy értelmes hollywoodi kasszasiker kerekedjen ki. Bátran állíthatjuk, hogy ez Emmerichnek sem sikerült 2004-es filmjében. A stuttgarti születésű rendező azért kétségtelenül érdemel egy kis buksisimit azért, hogy legalább megpróbálta, ráadásul azt is elhintette a fejekben, hogy a klímarendszer némileg bonyolultabb annál, mint ahogy mondjuk egy kevéssé tájékozott internetes troll, vagy egy amerikai elnök elképzelné. Ugyanis simán benne lehet a pakliban például, hogy a mindenféle nemlineáris visszacsatolás rendszerében kötéltáncosként egyensúlyozó éghajlat úgy fejlődjön, hogy egy globális melegedés hatására brutális lokális lehűlések jöjjenek létre. Az Emmerich-féle forgatókönyv szerint például az átlaghőmérséklet-emelkedéssel leálló Golf-áramlat hiánya a mérsékelt égövi vidékek gyors eljegesedéséhez vezet az észak-amerikai és az európai kontinensen egyaránt. A tálalás minden elképesztő tudománytalansága ellenére ezért végülis megilleti egy vígaszpont a filmkészítőket, ugyanis ennek a szcenáriónak van némi minimális valóságalapja.

the_day_after_tomorrow-732905642-large.jpg

Ám ezzel lényegében be is fejezhetjük a tudományos pozitívumok felsorolását. Mert mi minden történik itt? A dermesztő hidegfront elől sikeresen elfutnak emberek, majd huss becsapják a hideg előtt a könyvtár ajtaját. A sarkvidéki szélességeken hurrikánok pusztítanak. Többtízezer évnyi klímaváltozás zajlik le néhány hét alatt. Ja, és seccperc alatt összeomlik a teljes óceáni vízkörzés. A faasztalok helyett a főhősök eltüzelik inkább a könyveket, hogy meg ne fázzanak a hirtelen jött jégkorszakban. Majdnem a Biblia és a Nietsche-összes is tűzre kerül, amikor szerencsére az egyik formának eszébe jut, hogy van ott még egy polcnyi adójogi könyv is, kitűnő fűtőértékkel. Mi pedig igyekeztünk tudományos szemmel kiértékelni a kiértékelhetetlent. Hogy ez mennyire sikerült, azt döntsétek el, mi mindenesetre remekül szórakoztunk. Hallgassátok szeretettel!    

A Parallaxis epizódjai elérhetőek a Facebookon, Soundcloud- és YouTube-csatornánkon, valamint iTunes-on és Spotify-on is! Kattins és válassz platformot!

emTV.hu // Parallaxis // cikk: Vincze Miklós // fotók: Lions Gate, 20th Century Fox

ban_premierelott.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://parallaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr6817790552

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása