A Sokolébresztő legújabb élő adásában ezúttal űrtörténeti témák felé fordultunk, annak apropóján, hogy idén hatvan éve elsőként indult el a Föld körüli pályáról egy űrszonda a Mars felé. Az 1962-es szovjet Marsz–1 ugyan neve ellenére nem a legelső űreszköz volt, amit a vörös bolygó felderítésére szántak, de a korai próbálkozások közül mégiscsak ez jutott a legtovább, amikor mintegy kétszázezer kilométerre zúgott el bolygószomszédunk mellett. Más kérdés, hogy ekkor sajnos már nem működött rendesen: a rádiókapcsolat jóval korábban megszakadt vele, így nem tudott adatokat küldeni a Földre. Ám az a tény, hogy 106 millió kilométerre az anyabolygótól még üzemelt, és rádiójeleit a földi antenákkal tudták venni, akkoriban már önmagában elképesztő technikai bravúrnak számított. Sajnos azonban a szovjet-orosz Mars-program a későbbiekben sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Annak ellenére, hogy 1971-ben szovjet leszállóegység érte el elsőként a bolygó felszínét és később is akadtak látványos részsikerek, sajnos a sorozat leginkább évtizedeken átívelő brutális pechszériaként jellemezhető. Rendetlenkedő gyorsítófokozatok, hibás földi parancsok, elmágneseződő magasságmérők, porviharok és az egész hátterében meghúzódó szovjet hiánygazdaság: ezeket a körülményeket vizsgálta az adás.
Az említett 1971-es történelmi landolás is enyhén szólva keserédesre sikeredett. Ha elfogadjuk azt az állítást, hogy a Marsz–3 leszállóegysége valóban megérkezett az éppen porviharral "súlyosbított" marsbéli tájra, akkor is csak találgathatjuk, hogy mi történt vele. Egy biztos: a leszállás pillanatául megállapított időjel után húsz másodperccel a szerkezet végleg elhallgatott. Épp csak elkezdett küldeni valamiféle adatsort, ami akár egy marsi panorámakép-részlet is lehet, de valójában inkább egyfajta űrtörténeti Rorschach-teszt, amelybe szinte bármit bele lehet látni. Persze tavaly én sem hagyhattam ki, hogy eljátszadozzam egy kicsit a képpel, amint azt meg is írtam ide.
De a legrettenetesebb az egész pechszériában talán az 1973-as szovjet Mars-armada története. A négy(!) automata űrszondából álló felderítő-különítmény, amellyel a szovjet tudósok a vörös bolygó sok-sok titkát megfejthették volna, gyakorlatilag eleve kudarcra ítélve indult útnak, ráadásul ezt a főmérnökök is tudták. Történt ugyanis, hogy 1972-ben az ország aranykészletének védelme érdekében a szovjet elektronikai ipart arra kötelezte a pártállam, hogy például a 2T312 típusú tranzisztorok lábait aranytartalmú ötvözet helyett alumíniumból gyártsa.
Ez a "gagyibb" változat azonban, mint kiderült, nagyjából másfél évvel a gyártás után korrózió miatt használhatatlanná válik. Persze hogy mind a négy szonda fedélzeti elektronikájában fontos szerepet kapott a 2T312-tranzisztor, és természetesen a rossz, alumíniumos szériát szerelték be mindegyikbe. Mire azonban minderre fény derült, a startok halasztásról, az alkatrészek cseréjéről szó sem lehetett: ne feledjük, hogy történetünk a Szovjetunióban játszódik. Így aztán nem is csoda, hogy a négy űrszondából három csúfos kudarcot vallott.
Hasonló szomorú, néhol tragikomikus, legtöbbször egyszűren csak bosszantó, de mindenképpen nagyon tanulságos történetek sorozatából állt össze a legfrissebb Sokolébresztő. Hallgassátok szeretettel!
emTV.hu // Parallaxis // cikk: Vincze Miklós // borítókép: Roszkoszmosz // képek: Roszkoszmosz, Russian Electronics
