2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban, 2021-ben és 2023-ban oklevéllel jutalmazott tudományos és fantasztikus podcast multiverzum

A fenyegetőző űrhajós esete a leszigszalagozott kabinajtóval

Sokolébresztő #177

2024. február 08. - Sokolébresztő

Az aktuális Sokolébresztő témája egy 1985-ös űrrepülés, amelynek során az egyik űrhajós megfenyegette a földi irányítást: ha nem hagyják, hogy megjavítsa bedölglött kísérletét, ő vissza sem jön. Ezt csak egyféleképpen tudta volna garantálni, a levegő kiengedésével, ami persze a teljes személyzet azonnali halálát is jelentette volna. Megvizsgáltuk a rendkívüli történet hátterét, előzményeit és következményeit, illetve üzenetét napjaink "részmunkaidős" űrhajós-programjai számára.

sokol_ep177_cover.png

csik_patreon.jpg

Emberi lények 1961 óta repkednek a világűrbe, s mivel a homo sapiens egy alapvetően eléggé problémás állatfaj, akadt egy-két meredek eset a fedélzeten utazók egymás közti, illetve a földi irányítókkal való, nem mindig felhőtlen kapcsolatában. Megesett, hogy űrhajósok úgy tértek vissza egy féléves űrutazásról, hogy soha többé nem akartak egymással beszélni. Arra is volt precedens, hogy a személyzet egyenesen megtagadta az irányítóközpont egyik-másik kérését. Előfordult, hogy egy kozmonauta olyan prosztatabetegséggel érkezett az űrállomásra, amelyről "elfelejtette" tájékoztatni a repülőorvost, ehelyett mindenféle kuruzslókat látogatott titokban. Ezt követően az űrben olyan brutális fájdalmai lettek, hogy idő előtt meg kellett szakítani a repülést.

De talán még ebből a mezőnyből is kiemelkedik az a közel négy évtizedes eset, amikor az egyik space shuttle repülésen egy kínai születésű kaliforniai fizikus, Taylor Wang így szólt: "ha nem engeditek, hogy megpróbáljam megjavítani a berendezést, én nem megyek haza". Wang nem hivatásos űrhajósként, hanem az általa tervezett folyadékdinamikai kísérlet vezető kutatójaként kapott lehetőséget, hogy vizsgálatait személyesen az űrben végezhesse el, ám a műszer egyszerűen nem akart bekapcsolódni. Wang tudta, hogy a berendezés, amelynek fejlesztésére éveket áldozott, nem fog újabb lehetőséget kapni, hogy az űrbe jusson, ahogy ő sem. Houston azonban inkább pörgette volna a programot, hiszen Wang kísérlete csak egy volt a tizenötből, amit az egyhetes küldetésen el kellett végezniük, s kezdetben nem akarták engedni hősünknek, hogy nekiálljon szerelni. Ekkor hangzott el az ominózus mondat. Hozzávéve azt, hogy Wang teljesen kiakadt, s tisztában volt vele, hogy egyetlen kar elfordításával kiengedheti a levegőt a kabinból, hogy beváltsa a fenyegetését, nem csodálkozhatunk, hogy Bob Overmyer parancsnok mindent igyekezett megtenni, hogy megnyugtassa társát és konszolidálja a helyzetet. De azért rengeteg szigetelőszalaggal körbetekerte a kabinajtó kilincsének környékét, hogy mégse lehessen azt olyan könnyen elfordítani. Hogy mi történt végül Wanggel, a kísérlettel, s milyen intézkedéseket vezettek be ennek hatására a későbbi űrrepüléseken, kiderül a legfrissebb Sokolébresztőből. Hallgassátok szeretettel! 

Keresd műsorainkat a Facebookon, Soundcloud- és YouTube-csatornánkon, Apple és Google Podcasts-en, valamint Spotify-on, premier előtt pedig a Patreon oldalunkon! Kattins és válassz platformot!

emTV.hu // Parallaxis // cikk: Vincze Miklós // borítókép: NASA

ban_premierelott.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://parallaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr2518319095

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása