A legújabb Sokolébresztő első témája a Föld új, ideiglenes "második holdja", a 2024PT5 jelű aszteroida volt, amit néhány hónapon át látunk vendégül. Hogyan került ide, és miért megy el a Föld közvetlen vonzáskörzetéből két hónapon belül? Utána pedig pedig Detre Örs Hunorral, azúttal mint a CanSatLab laborhálózat ötletgazdájával beszélgettünk, folytatva a két héttel ezelőtt megkezdett CanSat-tematikát - ezúttal az űreszköz-építő diákokat segítő önkéntes laborok szemszögéből.
Az adás első felében égimechanika-szakkört tartottam a 2024PT5 jelű 11 méteres kozmikus szikladarab tiszteletére, amely ezen sorok írásakor egy olyan pályán mozog, hogy november végéig egy teljes hurkot ír le magyjából 4 millió kilométerre a Föld körül. Mint ilyen, jogosult arra, hogy átmenetileg befogott holdnak tekinthessük. Természetesen nem először történik ilyen a csillagászat történetében: az elmúlt húsz évben több alkalommal is láttunk már vendégül ilyen kisbolygókat. De hogy kerül ide? Ennek megértéséhez tekintettem át, hogy miféle, nemtriviális mozgások lehetségesek abban a forgó koordinátarendszerben, amelyet úgy veszünk fel, hogy ebből nézve a Föld és a Nap is mozdulatlan legyen. A gravitációs vonzás és a forgó rendszerben fellépő centrifugális erő összjátékaként bizony elég meglepő helyeken is találhatunk olyan pontokat, amelyekben ebből a rendszerből nézve mozdulatlan lehet egy oda precízen beállított test. Ezek a Lagrange-féle librációs pontok, amelyekből öt létezik, az alábbi vázlaton ábrázolt módon.
A kék nyilak instabil, a piros nyilak stabil irányokat mutatnak. Az L4 és L5 nevezetű helyek tehát első közelítésben "potenciáldombnak", instabil helynek tűnnek. Ám a "dombról legurulás" közben a kisbolygó sebességet gyűjt, s így viszont elkezd rá hatni a ciklonok és hurrikánok becsavarodásáért is felelős Coriolis-erő, amely végül érdekes módon mégis stabilizálja az L4 és L5 körüli "vese alakú" pályákat. Ha az L4 ilyen értelemben vett "vonzási" tartományából elég messzire elkóvályog egy kisbolygó, elkavirnyálhat egészen a Földig, majd bolygónk vozásának hatására átlendülhet a "lópatkó" túloldalára, az L5 felé, ahol aztán megint nyugodtan elkeringhet egy-két évezredig. Most éppen valami ilyesmit művel az augusztusban egy automata távcsővel felfedezett 2024PT5, s közben tesz egy tiszteletkört a Föld körül.
Adásunk második felében pedig Detre Örs Hunorral beszélgettünk, aki már többször is járt nálunk, most azonban nem a James Webb Űrtávcsőről, vagy az űrkutató életvitel kulisszatitkairól beszélt, hanem új kezdeményezéséről, a MANT-féle CanSat-versenyéhez szervesen kötődő non-profit diáklaborhálózatról, a CanSatLabról. A CanSatLab immár háromszámjegyű mennyiségű önkéntese azt vállalja, hogy az ország minden táján (sőt, a határon túl is) lehetőséget biztosít a versenyen induló diákcsapatoknak, hogy hozzáférhessenek olyan technikai eszközökhöz, amelyek kellenek a feladataik végrehajtásához, a kis majdnem-műholdjuk megépítéséhez, de nincsenek ott az iskolák fizkaszertáraiban, műhelyeiben. (A CanSatLab kezdeményezésre egyébként a Highlights of Hungary díj kapcsán is lehet szavazni, itt.) A CanSatLab önkéntes alapú nonprofit móka, ezért váratlan, és egyben reménytkeltő, hogy mennyi egyetem és cég jelentkezett máris, hogy részese legyen a hálózatnak. Örömteli dolog ilyesmikről hallani. Hallgassátok szeretettel!
emTV.hu // Parallaxis // cikk: Vincze Miklós // borítókép: NASA, képek: NASA, CanSatLab
