Takács Gábor
szoftverfejlesztő
a Parallaxis Univerzum szerkesztője
Még nem voltam hat éves sem, amikor eldöntöttem, hogy űrhajós leszek. Ezzel persze minden hatéves kissrác így volt akkoriban, de én tényleg komolyan gondoltam. Tizenegy évesen megépítettem a Space Shuttle modelljét papírból (először, aztán még sok változat követte). Tizenhárom évesen addig könyörögtem a szüleimnek, hogy végül beírattak az MHSz vitorlázórepülő szakosztályába, mert az űrhajósokat a vadászpilóták közül válogatják, ők pedig általában a vitorlázórepüléssel ismerkednek meg először. Sajnos nem sokáig repkedtem, egy évvel rá elkaszáltak az akkor még nagyon kemény orvosin, de az életem így is végleg összefonódott a repüléssel és az űrkutatással.
Néhány évtizeddel később szimulátorral kezdtem repülni, az IVAO hálózatán egész komoly szintre jutottunk az akkori gárdával. Néhányan alapítottunk egy virtuális légitársaságot, amellyel a 60-as, 70-es éveket éltük meg újra. A legfiatalabb repülőgépünk 45 éves volt, és kizárólag régi, analóg rádiónavigációval repültünk. Ez a szimulátorozás a mai napig tart.
Tinédzser koromban rengeteg Nemere István könyvet olvastam, az ő művei által szerettem bele a sci-fibe. Innen már csak egy lépés volt az űrhajós-ufós-idegen-világot-felfedezős filmek világa. Sok-sok éve érlelődik bennem az ötlet, úgyhogy végül néhány hónapja billentyűzetet ragadtam, és elkezdtem dolgozni az első saját tudományos-fantasztikus regényemen.
Mivel a 80-as években voltam gyerek, a 90-es években pedig ifjú süvölvény, ez az időszak különösen közel áll hozzám. Nagyon szeretem felidézni a korabeli emlékeket, de ennél is jobban kedvelem, amikor párhuzamba tudom állítani a korabeli és a mai technikai vívmányokat. Viszont egyáltalán nem vagyok a #régenmindenjobbvolt híve, imádom a 21. század innovatív találmányait. Bárcsak most lehetnék hároméves.
Első találkozás
Azt hiszem tizenkét éves lehettem, az osztálytársaim fociztak, én pedig beültem a pécsi Ifjúsági Könyvtárba, és jegyzeteltem az űrhajózási lexikonból (sajnos kikölcsönüzni nem lehetett). Egy évvel később, amikor vitorlázni kezdtem, elég durva dózist kaptunk aerodinamikából, szerkezettanból, meteorológiából és még pár tárgyból. Azt hiszem itt fogott meg a tudomány, és itt szerettem bele a számokba is.
Kedvenc tudomány
Matematika, fizika, már csak a foglalkozásom miatt is. Kikezdhetetlen, megkerülhetetlen, minden másodpercben itt van velünk.
Favoritok
Carl Sagan, talán nem is kell megindokolnom, miért.
Hobbik
Szabadidőmben leginkább futok, illetve imádok motorozni. 2024 végén alapítottam egy kisebb futóközösséget, elég sok időt töltünk együtt, olykor húszan is összejövünk. Volt már több olyan közös futásunk is, amely a ferihegyi Spotterdombnál ért véget, összekötve a kellemest a hasznossal. Ezek mellett ha marad idő, még mindig szívesen szimulátorozom, na meg igyekszem minél több rendszert felfedezni az Elite Dangerousban. Na meg szeretek, és talán egy kicsit tudok is rajzolni. Szabadkézzel, grafittal vagy szénnel rajzolás és a 3D modellezés jön be a legjobban. Naná, hogy az első értékelhető 3D renderem az űrrepülőgép volt.
Zene
Mindenevő vagyok, hangulattól függően. Leginkább talán a két véglet jön be: Mike Oldfield, Jean Michel Jarre, Vangelis, és velük szemben a metálzene. Imádom a finn metálzenekarokat, nagyon bejön a Sonata Arctica, Dragonforce, Apocalyptica, Metallica és hasonlók.
Szívesen mondanám hogy egy picit klimpírozok zongorán és egy soha véget nem érő tanulásban vagyok a gitárt illetően, de miután hallottam barátaimat klimpírozni és gitáron próbálkozni, inkább úgy fogalmaznék, ők tudnak játszani, én pedig szeretnék. Majd, egyszer.
Sci-fi
Annak idején a Titkok Könyve, a Kupolaváros Titka, a Nemo Kapitány vagy épp az örök kedvencem, az Utazás a Holdba intravénásan fecskendezték belém az anyagot. Minden füzetem, de még a tankönyvek is állandóan tele voltak rajzolva képtelenebbnél képtelenebb ötletekkel, amelyek persze inkább fantasztikusak, mintsem tudományosak voltak. Ilyen pl. az antigravitációs meghajtású, három-négyszemélyes kutatóűrhajó, a többféle hiperszonikus utasszállító repülőgép, ezerféle autó, de sokáig dolgoztam az atommeghajtású konyhakés ötletén is. Ehhez Fehér Klára Földrengések Szigete című 1957-es kisregénye szolgáltatta az alapokat, amelyben a quintobust - egy ötéltű járművet - egy 10x10x10 centiméteres atomreaktor hajtott. Gondoltam majd 2000-ben már lesz 1x1x1 centis reaktor is, így ennek segítségével az én konyhakésem az önélező funkció mellett - mint amolyan side effect - nagyon finom kakaós csigát fog előállítani málnaszörpből.
A mai napig szeretek ötletelni, álmodozni a jövőről. Az évek során a fantasztikumot viszont egyre inkább átvette a realitás, a megvalósíthatóság.
MŰSORAI A PARALLAXIS UNIVERZUMBAN
Retrozabálók
A mi hangunk mélyebb
Hinni akarunk
fotó: Takács Gábor
