2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban, 2021-ben és 2023-ban oklevéllel jutalmazott tudományos és fantasztikus podcast multiverzum

A veterán LEGO-Gagarin és egy különleges kamera startja a "majdnem-világűrbe"

Videóriport az UPRA magaslégköri ballonjának indításáról

2019. december 10. - emTV.hu

A polgári repülőgépek repülési magasságánál lényegesen följebb, de még a világűr képzeletbeli határán innen húzódik a sztratoszféra, bolygónk atmoszférájának nagyjából ötven kilométeres magasságig terjedő tartománya. Itt a légkör már annyira ritka, hogy a fényesebb csillagok és a kozmosz sötétje fényes nappal is láthatóvá válnak, a hőmérséklet pedig a réteg legalján akár a dermesztő -51°C-ig is lezuhanhat. Az élőlények számára egyébként elviselhetetlen tartományban található a Föld ózonrétege is, mely a Napból érkező halálos UV-sugárzás fő elnyelőjeként lehetővé teszi, hogy ne csak a tengerben, hanem a szárazföldön is éldegélhessünk a Naptól számított harmadik kőgolyó felszínén.

vid_20191115_145949032_mp4_snapshot_01_35_190.jpg

Ebbe a furcsa, kietlen világba, mintegy 35 kilométeres magasságba bocsájt föl rendszeresen héliummal töltött műszeres ballonokat a Budapesti Műszaki Egyetemen hallgatóiból és oktatóiból megalakult UPRA (Universal Platform for Robotics and Aerospace) csapat. November 16-án a Parallaxis stábja is részt vehetett egy ilyen indításon, s ez jó alkalmat adott arra, hogy alaposan megbeszéljük a "majdnem-űrkísérlet" tudományos és technikai részleteit Bodó Zsófiával, a csapat oszlopos tagjával.

Az eseményről készült videóriportunkat itt láthatjátok, s már előre jelezzük, hogy visszatérünk még a témához: egy későbbi videónkban az UPRA-tagokkal kielemezzük az azóta sikeresen visszatért ballonszonda útjának tanulságait, s megmutatjuk a sztratoszférából készült elképesztő felvételeket is.

emTV.hu // UPRA

tudomany_es_fantasztikum_video.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://parallaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr6715344938

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása