Az úgynevezett vörös erdő, mely a csernobili katasztrófa nyomán vállt súlyosan sugárfertőzötté. Nevét is innen kapta: az egykori zöld fenyőerdő a radioaktiv sugárzás miatt vörösesbarna árnyalatot vett fel. Ez az atomerőmű körüli harminc kilométeres zóna legszennyezettebb része. Egyes számítások szerint a vörös erdő olyan mértékű radioaktitást nyelt el, hogy a radioaktív füstöt a szél elhordhatja, akár más országokba is. A hatóságok közlése szerint a helyzet nem jó, de nem is tragikus.
Csak hogy világos legyen: akkora a sugárterhelés, hogy katasztrófa utáni napokban csupán egy óra is elég lett volna ahhoz, hogy az ember halálos dózist kapjon. Egyes számítások szerint a vörös erdő olyan mértékű radioaktitást nyelt el, hogy a radioaktív füstöt a szél elhordhatja, akár más országokba is. A hatóságok közlése szerint a helyzet nem jó, de nem is tragikus, a radioaktív sugárzás szintje Kijev megyében és az ukrán fővárosban nem haladta meg a megengedett mértéket. Igaz, a Guardian eközben arról ír, hogy a tűz környezetében máris tizenhatszorosára nőtt a sugárterhelés. A tüzek következtében személyi sérülés eddig nem történt, lakott terület evakuálása nem vált szükségessé.
A Kijev megyei rendőrség egyébként még vasárnap délután közölte, hogy kézre kerítették azt a személyt, aki a kisebbik tüzet okozta, amely öt hektáros területen terjedt szét. A férfi ellen büntetőeljárás indult.
A csernobili atomerőmű négyes reaktorának maradványai a mai napig bolygónk egyik legveszélyesebb pontja. Az 1986. április 26-án, tehát napokon belül harmincnégy éve történt katasztrófa pedig még hosszan itt hagyja nyomasztó lábnyomát...
emTV.hu // Helló Médiazabálók