Vadonatúj podcastünket a Crew Dragon űrhajó tervezett floridai startja előtt vettük föl, melyet aztán az időjárás viszontagságai miatt alig tizenhat perccel az indítási időpont előtt elhalasztottak szombatra. Az új űreszköz legelső, berepülő útján a két amerikai asztronauta célja az lesz, hogy összekapcsolódjanak a Nemzetközi Űrállomással, kiegészítve a fönt lévő orosz-amerikai csapatot. Négy évtizeddel ezelőtt a ma már mindennapos nemzetközi legénységek még jócskán szenzációszámba mentek, hiszen akkor még csak öt év telt el az első amerikai-szovjet űrbéli kézfogás óta. 1980-ban ugyanezen a napon egy másik kétfős személyzet manőverezett odafönt, hogy megközelítse az ISS "nagyanyját", a Szaljut-6 űrállomást. A hajót Szojuz-36-nak hívták, rádióhívójele Orion volt, s fedélzetén utazott egy Farkas Bertalan nevű srác is, akivel Magyarország a Föld hetedik olyan országává vált, amelynek az állampolgára feljutott a kozmoszba.
Mi újat lehet elmondani egy történelmi űrrepülésről negyven év távlatából? Talán semmit. Olyan remek visszaemlékezések láttak és látnak napvilágot arról a nyolc napról, amit az akkor harmincéves magyar vadászpilóta a Naprendszer harmadik bolygója körül keringve töltött, hogy elég lenne linkelni néhány kitűnő forrást. Például beszélgetésünket Schuminszky Nándorral Magyari Béláról és az Interkozmosz-programról, vagy ezt a tegnapelőtt megjelent mélyinterjút hősünkkel. Esetleg dr. Remes Péter űrorvos online is olvasható visszaemlékezéseit. Ennél is haladóbb versenyzőinknek pedig mindenképpen ajánljuk a Magyar Asztronautikai Társaság Tudomány születik című interjúkötetét a magyar űrkutatás hőskorának további főszereplőivel, kutatókkal, mérnökökkel.
Kötetlen beszélgetésünkben persze igyekeztünk tisztességesen szót ejteni a "kötelező" elemekről: az űrhajósok kiválogatásáról, a fedélzeten végzett tudományos kísérletekről és a jelenségek hátterében álló fizikáról, a technikai gikszerekről és az itt-ott abszurdba hajló politikai körülményekről. De annyi minden maradt ki! Nem esett például szó arról, hogy a Szojuz-36 másik magyar utasaként nem más, mint a még az ország Bercijénél is ikonikusabb Tévémaci is helyet kapott a fedélzeten (természetesen egy apró, méretre szabott Szokol-szkafanderben, mert a szabály az szabály), sőt űrhajósunk még mesét is mondott a fedélzetről a magyar gyerekeknek.
Nem tárgyaltuk ki azt sem, hogy a bizonyára szívmelengető ünneplés és csodálat ellenére mekkora lelki teher első űrhajósnak lenni. Nem is a repülés közben, hiszen egy profiról beszélünk. Hanem utána; arra ugyanis nem készít föl a kiképzés. A rakétatechnikától a biztonsági cápaűzőszer használatán át kisebb orvosi beavatkozások elvégzéséig rengeteg mindent megtanítanak az űrhajósoknak Csillagvárosban, akik így igazi modern polihisztorokként indulnak útnak. De mennyire megviselhet egy fiatal fickándozó vadászpilótát, amikor hazatérése másnapján közlik vele, hogy többé márpedig nem ülhet botkormány mögé, ehelyett protokollrendezvények sokaságán integető élő ereklyeként fogják körbehordozni éveken, sőt évtizedeken keresztül. És annyi aláírt fényképet kell majd küldözgetnie tizenéves rajongó gyerekeknek, amennyit el sem tudott volna képzelni. Például a Parallaxis majdani "állandó fizikusának", a tizenegy éves Miklósnak 1996-ban. (Köszönöm!)
Egy ikonnak viselkednie is kell éjjel-nappal. Túl azon, hogy valószínűleg minden lépéséről jelentés fog készülni (hiszen a Kádár-korszakról beszélünk), a sarki boltostól az utcai rendőrig mindenki fel fogja ismerni élete hátralévő részében. És eleve, nehéz lehet feldolgozni azt a tényt, hogy bármit is csinálsz innentől, előre tudod, hogy ennél nagyobbat már úgysem fogsz gurítani. A legtöbben, akik hasonló helyzetbe kerülnek, filmsztárok, sportolók, gyakran mélyvölgyek sorát járják meg szinte törvényszerűen. Az Apollo-11 űrhajósa Buzz Aldrin sem volt kivétel – a repülés utáni céltalanságról, depresszióról, tönkrement házasságáról, alkoholizmusáról és a nehéz visszaútról szól 1973-as önéletírása, a Return to Earth (Visszatérés a Földre). Aldrin messze nem egyedi eset, csak a többség más terápiás módszert választott, nem a regényírást. Farkas Bertalan és családja azonban, úgy tűnik, kiállta az elmúlt negyven évnek ezt az űrutazásnál is keményebb megpróbáltatását. Összességében tehát elmondhatjuk, hogy jó magasra tette a mércét abban is, hogy mennyi tudományt lehet nyolc nap alatt "termelni", és abban is, hogy hogyan kell "egyszerű", őszinte, normális embernek maradni. Így csak annyit mondhatunk, amit hősünk krétával írt fel a Szojuz-kabin oldalára a nem épp zökkenőmentes földetérés után: "Hála és köszönet"!
Ne feledjétek, Facebook-oldalunkon június 3-ig, vagyis a földetérés napjáig "valós időben" tudósítunk a szovjet-magyar űrrepülés eseményeiről korabeli képek, híradások és Valerij Kubászov regénye felhasználásával a #Berci40 hashtag alatt. Podcastünk pedig itt hallgatható meg:
emTV.hu // fotók: APN hírügynökség // MTI // Vincze Miklós
