Él Budapesten egy fantasztikus figura, Schuminszky Nándor, aki olyan történeteket tud mesélni az űrhajózás hőskorának főszereplőiről, mint senki más. Személyes ismerősként tekinthet több legendás kozmonautára és asztronautára, akik nem egyszer mulattak otthonában, vagy utaztak hírhedt Trabantjában. (Álljon itt az utókor számára örökül: ez alighanem a történelem első olyan NDK papírjaguárja, amelybe amerikai űrhajósok merészkedtek.) Szerencsére néhány ilyen kalandot le is írt letehetetlen könyvében, de sokkal több maradt ki, így aztán sztorizgatásait hallgatni minden alkalommal felettébb szórakoztató. Nemrég a Parallaxis podcast különkiadása keretében egy jó órát beszélgethetett vele állandó fizikusunk, Miklós. A kellemesen csapongó diskurzus kiindulópontja pedig egyik kedvenc űrhajósunk, az alig több mint másfél éve elhunyt Magyari Béla volt, akinek életútjáról a hetekben nyílt kiállítás szülővárosában, Kiskunfélegyházán.
Élt ugyanis egy űrhajós, akihez gyerekek és felnőttek egyaránt bátran odamehettek kérdezősködni, ő mindig türelmesen, alaposan, s ha az idő engedte, hosszan válaszolt. Egy olyan ember, akinek inspiráló előadásai elérhető közelségbe hozták az űrhajózást bárki számára, sokunkat terelve ezzel a természettudományos vagy mérnöki pálya felé. Egy űrhajós, aki mindvégig szerény ember maradt, s nem ült a babérjain később sem. Leszervezte a szovjet hadsereg zökkenőmentes kivonulását Magyarországról, doktori fokozatot szerzett a Műegyetemen, később pedig többek között a Magyar Űrkutatási Iroda munkatársa és a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) elnöke lett. Ez a MANT juttatta ki (sok középiskolás kutatópalántával együtt) állandó fizikusunkat is egy pályázattal a NASA űrtáborába, s ekkor került sor a fentebb látható kedves dedikációra. Bizony, ez mind Magyari Béla volt és mennyi minden még! Épp ezért olyan nehéz vele kapcsolatban leírni a volt szót.
I. osztályú vadászpilótaként Farkas Bertalanhoz hasonlóan Pápán szolgált (MiG-ekkel repkedve), amikor az Interkozmosz-program keretében Magyarországnak is lehetősége adódott arra, hogy űrhajóst delegálhasson és tudományos kutatási programot tervezhessen egy nyolc napos űrrepülésre. Magyari Béla jelentkezett, s kiváló szakmai és orvosi eredményeinek köszönhetően ki is választották: Farkas Bertalannal ketten kezdhették meg a kemény csillagvárosi űrhajóskiképzést.
A nemzetközi látogatóexpedíciók alapötlete amúgy egy mérnöki nehézségre adott frappáns válaszban gyökerezett: a szovjet emberes űrprogram akkoriban keményen ráfeküdt arra, hogy hosszú, akár féléves szakaszokra küldjenek fel úgynevezett alaplegénységeket a Szaljut-6 állomásra; mindenkit rettenetesen érdekelt ugyanis, hogy az emberi szervezet hogyan reagál ilyen "bolygóközi utazásnyi" hosszúságú űrbéli tartózkodásokra. Viszont a legénységeket föl-le szállító (és közben az állomáshoz kapcsolva folyamatosan mentőcsónakként szolgáló) Szojuz-űrhajók korabeli, napelemek nélküli változatát ennél lényegesen rövidebb élettartamra tervezték. Így hát az űrhajókat még "szavatosságuk" lejárta előtt cserélni kellett: ezért került a Szaljut-6-ra két kikötő, vagyis dokkoló. A megoldás tehát az lett, hogy vadonatúj Szojuzokkal fölrepültek "látogató személyzetek", melyek rendszerint egy szovjet parancsnokból és egy nem-szovjet kutató űrhajósból álltak, s egyhetes közös kutakodás után a másik, régebbi Szojuzzal szálltak le. Ez a technikai probléma teremtette meg tehát a "potyautas" nemzetközi személyzetek, s így a magyar űrhajós számára is a nagy lehetőséget. Mint közismert, hazánkat végül Farkas Bertalan képviselte az űrben, méghozzá nagy sikerrel. Magyari Béla, a Földön maradt "tartalék" végig kitartóan, barátként támogatta kollégáját az elhúzódó felkészülés során és a repülés alatt a Moszkva melletti Irányítóközpontból segítette útját.
Nándor és Magyari Béla életre szóló barátsága – jellemző módon – épp egy nyolcvanas évekbeli ikonikus sci-fi rendezvényen, az ötödik Hungaroconon kezdődött, s innen nem volt megállás. Nem utolsósorban Béla kapcsolati hálójának köszönhetően a keleti blokk űrhajósai (s nemcsak a "látogató", hanem a féléves-éves szakaszokat az űrben töltő alaplegénység-tagok is) egymásnak adták a kilincset Schuminszkyéknál. Beszélgetésünk során jó pár történet előkerül ebből az időszakból, így például szó esik a második szovjet-magyar űrrepülés tervéről, melynek Béla természetesen ideális jelöltje lett volna, ám a politikai realitások másfelé forgatták a történelem kerekét.
A sztorizgatás után végül megemlítjük azt is, hogy a Schuminszky-féle "feneketlen", párját ritkító űrgyűjteménynek bizony jó volna méltó helyet találni, ahol (valamiféle interaktív kiállítás, dokumentációs központ formájában) bárki elmélyedhetne benne. Ezúton is kérjük tehát minden olyan olvasónkat-hallgatónkat, akinek van valami remek ötlete vagy kapcsolata, mely előremozdíthatná ezt a nemes ügyet, hogy jelezze felénk bátran!
A Parallaxis Podcast aktuális epizódját ide kattintva különböző platformokon érheted el, töltheted le.
emTV.hu
címlapfotó: Magyari Béla Vincze Miklósnak dedikált hivatalos űrhajós portréja
kép a cikkben: A Szaljut-6 űrállomás két Szojuz-űrhajóval összekapcsolva Andrej Szokolov 1978-as festményén
