"Győztünk, Grace!" – üvölti Bruce Willis a Texas-méretű gyilkos aszteorida felszínén hemperegve űrruhájában, majd a legeslegutolsó lehetséges másodpercben megnyomja az atomtöltet detonátorát, darabokra szakítva ezzel a Föld felé száguldó kozmikus veszedelmet és saját magát is. Michael Bay 1998-as besorolhatatlan műfajú (sci-fi-katasztrófa-akciófilm?) opusza, az Armageddon óta valahogy így "illik" elképzelni egy becspódáselhárító űrmissziót, amelynek célja persze egy hollywoodi moziban nem lehet kevesebb, mint bolygónk-fajunk-civilizációnk és főleg az USA megmentése. Valami olyasmi, ami 65 millió évvel ezelőtt a dinoszauruszoknak nem sikerülhetett, amint arról a Yucatán-félsziget partjainál található Chixculub-kráter is tanúskodik. Ha a kréta korszakban bolygónk uralkodó lényeinek lett volna űrprogramja és egy Bruce Willis-jellegű olajfúró velociraptora, talán másképp alakulhatott volna mindez. Ám nekünk, az Emberiségnek, a nagy becsapódást túlélő cickányszerűségek késői utódainak van űrtevékenységünk! Vajon mit kezdhetnénk vele, ha felénk tartana egy földsúroló kisbolygó vagy üstökös?
1997-ben, amikor Jim Scotti amerikai csillagász fölfedezte az 1997XF11 ideiglenes jelzéssel ellátott 4 kilométeres aszteroidát, egy darabig úgy tűnhetett, hogy az elméleti jellegű kérdés gyorsan aktuálissá válhat. Az előzetes pályaadatok alapján ugyanis úgy festett, hogy a kicsiny égitest 2028 októberében kevesebb, mint negyvenezer kilométerre megközelítheti a Földet és nem zárható ki az összeütközés sem. A világsajtó gyorsan fölpörgette a szenzációt és a pánikhangulatot, hogy aztán másnap éppen ugyanilyen sebességgel le is állítsa: más megfigyelésekből hamar kiderült ugyanis, hogy a kezdeti becslésekkel ellentétben a kisbolygó szerencsére többszázezer kilométerrel elkerüli majd bolygónkat. Az azóta eltelt években, hála az automatikus NEO (Near-Earth Object, földközeli objektum) kereső távcsőrendszereknek szinte menetrendszerűen, évente történnek hasonló, potenciálisan veszélyes felfedezések, s borítékolható, hogy egy komolyabb kozmikus ütközés be is fog következni, a kérdés "csak" annyi, hogy mikor.
Hollywood reakciója az 1997-es minipánikra a következő év nyarán nem is egy, hanem két mozifilmben öltött testet, az Armageddont ugyanis néhány héttel megelőzte Mimi Leder rendezésében a Deep Impact, ugyanannak a koncepciónak egy tudományos szempontból valamivel korrektebb de korántsem olyan szórakoztató klónja. Viszont a címe elég erős lett, így azt a NASA maga is újrahasznosította egy 2005-ös űrszonda neveként, amely valóban "megtorpedózott" egy üstököst.
A Deep Impact filmben "csak" egy 2,4 kilométeres üstökös közeledik, ami amúgy valóban elég volna egy Extinction Level Event (ELE, Kihalás szintű esemény) előidézéséhez. Azért az armageddonos csapat kedvéért hadd tegyük ide egy szemléletes kép formájában, hogy Texas körülbelül akkora, mint a Ceres, a kisbolygóöv legnagyobb és elsőként (1801-ben) felfedezett törpebolygója. Egy ilyennek az ártalmatlanítására Bruce Willis atombombája, sőt a Föld összes atombombája sem lenne elég. Csak szólunk.
A Deep Impactben és az Armageddonban is megsemmisül a manhattani Chrysler Building (ahogy kell), mindkettőben van szerelmi szál, mindkettőben természetesen amerikaiak mentik meg a világot de mindkettőben akad mutatóban pontosan egy orosz űrhajós is. Mindkettőben emberek repülnek a helyszínre (a valóságban persze inkább automatákat küldenénk) és persze mindkettőben atombombát kell robbantaniuk. Érdekes élményt jelentett számunkra most, 2020-ban újranézni a két filmet és elbeszélgetni arról, hogy melyik a maradandóbb, melyik a korrektebb és hogy mihez kezdenénk jelenlegi tudásunkkal és űreszközeinkkel, ha tényleg felbukkanna egy végzetes űrbéli kődarab vagy piszkos hómogyoró. Hallgassátok meg vadonatúj parallaxis Podcastünket!
emTV.hu // fotók: NASA, Touchstone Pictures
