Négy epizódból álló dokumentumfilm-sorozat debütált a Netflixen a Challenger űrsikló 1986-os katasztrófájáról, amely kitörölhetetlenné, a robbanás pillanatai vakuemlékké váltak egy generáció számára a tengeren túlon. A J.J. Abrams produkciós cége által készített, az Oscar-díjas dokumentumfilm-rendező, Daniel Junge és Steven Leckart által jegyzett sorozat a katasztrófa kibontakozását és utóhatásait mutatja be. A sorozat Challenger: Az utolsó repülés címmel látható a Netflixen.
Mint ismertes, a baleset során a fedélzetén tartózkodó hét űrhajós, Greg Jarvis, Ronald Ervin McNair, Ellison Shoji Onizuka, Judith Arlene Resnik, Michael John Smith, Francis Richard Scobee és Christa McAuliffe meghalt. Egyébként McAuliffe volt az, akit a Tanár az űrben nevű program során választották ki az útra, ezért a rakományfelelős felkészülését nagy média- és közérdeklődés övezte.
Az előzetes magyar felirattal a Netflix oldalán tekinthető meg.
A későbbi vizsgálatok során arra a következtetésre jutottak, hogy az egyik gyorsítófokozat tömítőgyűrűje okozta a balesetet, de a Challenger Űrrepülőgép Balesetét Vizsgáló Elnöki Bizottság több hiányosságot is feltárt.
A Challenger űrsiklót 1986. január 28-án indították utolsó, csupán 73 másodpercig tartó végzetes útjára, ezért a Parallaxis és a Tilos rádióban hallható Sokolébresztő csapata is tervezi, hogy a katasztrófá 35. évfordulóján részletesebben is foglalkozik majd a történtekkel.
emTV.hu // Netflix // köszönjük a találatot Áronnak