A Bolognai Egyetem és a Ferrarai Egyetem szakemberei a legújabb virtuális módszereket alkalmazva elemezték a fogat, amelyet egy 45-48 ezer évvel ezelőtt a mai Olaszország északkeleti részén lévő Veneto régióban élt 11-12 éves gyermek felső szemfogaként azonosítottak – olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.
A Journal of Human Evolution című folyóiratban publikált tanulmány szerint a venetói Berici-domboknál talált tejfog egykori tulajdonosa az anyja révén rokonságban állt a mai Belgium területén élt neandervölgyiekkel. A szakemberek szerint a venetói lelőhely immár kulcsfontosságú a neandervölgyiek Európából való fokozatos kihalásának megértéséhez.
"Ez apró fog óriási jelentőséggel bír"
– mondta Stefano Benazzi, a Bolognai Egyetem professzora.
Hozzátette:
"különösen, ha belegondolunk abba, hogy amikor ez a gyerek a mai Veneto területén elvesztette a fogát, ezer kilométerrel arrébb már jelen voltak a Homo Sapiens közösségei a mai Bulgária területén."
A leletek elemzése ugyan még mindig zajlik, de az előzetes eredmények alapján elmondható, hogy a fog felfedezésének helyszínét sokáig használták a neandervölgyiek. A kutatók vadászatra és a nagy méretű zsákmányok feldolgozására utaló nyomokat azonosítottak a területen.
A döntően kovakőből készített eszközök azt mutatják, hogy a neandervölgyiek remekül tudtak alkalmazkodni és szisztematikusan kiaknázni a térségben elérhető nyersanyagokat – jegyezte meg Marco Peresanti, a Ferrarai Egyetem professzora.
emTV.hu // MTI // címlapképünk illusztráció, cikk-fotó: Journal of Human Evolution